A soulution új 3-as sorozatot jelentett be

A soulution új 3-as sorozatot jelentett be

Dulliken (Svájc), 2024. márciusa – A Soulution bejelentette a 3-as sorozatú termékcsaládja második generációját. A Soulution 3-as sorozatú készülékcsalád 2. generációja számos új technológiával van felvértezve, a felépítése és a megjelenési képe sokban emlékeztet a nagy népszerűségnek és szakmai elismertségnek örvendő 5-ös és 7-es sorozat termékeire.

Az új 312-es sztereó erősítő és a 331-es integrált erősítő egyaránt új tervezésű kapcsolóüzemű tápegységet tartalmaz az erősítő fokozatban, amely 120 W folyamatos teljesítmény leadására képes, csakúgy, mint a 311-es és a 330-as modell, de az új készülékek 5 másodperc időtartamra 480 watt csúcsteljesítmény leadására is képesek. A pillanatnyi teljesítmény ilyen mértékű megnövelése eredményeként az új 3-as sorozatú erősítők megszólalása egy igazán nagy erősítő hangzására emlékeztet. Sokkal jobban megfogott, könnyedebb a hangzása, nagyobb a felbontása a mélyebb regiszterekben, miközben a felső- és a középtartományban is érezhetően feltisztult a megszólalása.

Az új 3-as sorozatú készülékek alacsony jelszintű áramköreit most legkevesebb 2 MHz-es sávszélességre optimalizálta a gyártó, amelynek eredményeként lényegesen csökkent a fázistolás mértéke a hallható hangtartományban, így javult a készülék felbontása, térleképezése és fókuszáltabbá vált a hangzása. Életszerűen szólaltatja meg a zene legfinomabb részleteit is, valódi háromdimenziós, levegős teret rajzol fel, ezzel valós és érzelmekkel telített zenei élményhez segíti a hallgatóit.

A (2. generációs) 3-as sorozat készülékei:

- 312-es sztereó erősítő

- 326-es előerősítő (opcionális hangszedő illesztő egységgel; DAC bemenetekkel)

- 331-es integrált erősítő (opcionális hangszedő illesztő egységgel; DAC bemenetekkel)

- 350-es hangszedő illesztő egység (MC)

- 360-as DAC, digitális/analóg jelátalakító

 

A 312-es sztereó erősítő

 

A tápegység nagyobb teljesítménytartaléka nagyobb terhelésstabilitást eredményezett és a 312-es sztereó erősítőt az elődmodellnél dinamikusabb megszólaláshoz segítette. A négy csúcskategóriás kapcsolóüzemű tápegység modul rövid ideig csúcsüzemben 4 x 39.200 VA csúcsteljesítményt tud leadni. A több mint 160.000 µF tárolókapacitás a legjobb hangminőséget biztosító A osztályú űzemmóddal kombinálva gyakorlatilag végtelen, korlátozásmentes impulzusválaszt tesz lehetővé.

A készülék legfőbb jellemző adatai

A készülék bemenetei

1 x szimmetrikus

2 kOhm

Kimenetei

2 pár hangsugárzó aljzat

 

Audió teljesítmény

8 ohmon

120 W

4 ohmon

240 W

2 ohmon (5 másodpercig)

480 W

Frekvencia átvitele

 

DC – 800 kHz

Fázistolása

20 kHz-en

<-2 °

Pillanatnyi zaja

A bemenettől függő

<-140 dBV/ÖHz

Csillapítási tényezője

 

>5.000

Javasolt fogyasztói ára

Svájcban (8,1 % ÁFÁ-val)

20.500 CHF

A gyártás megkezdése

 

2024. II negyedévében

 

 

A 326-os előerősítő

Az előerősítőnek elvileg semmi más feladata sincs, minthogy erősítse, vagy csillapítsa a bemenetére érkező jelet, anélkül, hogy bármit adna hozzá, vagy elvenne belőle. Nem lehet torzítása, nem lehet zaja. nem lehet benne brumm. A Soulution 326-os készülék elegáns módon felel meg mindezen elvárásoknak, sőt az új változatában a fázistolása (az „időzítési hibája”) is alacsonyabb a hallható hangtartományban, aminek eredményeként fókuszáltabbá vált a hangzása és látványosan javult a készülék térleképezése.

Az opcionálisan beépíthető digitális/analóg jelátalakító és hangszedő jel illesztő modul sokoldalú forrás-készülékké teszi a 326-os előerősítőt.

A készülék legfőbb jellemző adatai:

A készülék bemenetei

2 x szimmetrikus (XLR)

2 x aszimmetrikus (RCA)

MC hangszedő (opcionális)

Digitális/analóg átalakító (opcionális)

5,8 kOhm

4,9 kOhm

20 - 1.260 ohm

 

Kimenetei

1 x szimmetrikus (XLR)

1 x aszimmetrikus(RCA)

 

Frekvencia átvitele

 

1 Hz - 2 MHz

Fázistolása

20 kHz-en

<-1,5°

Pillanatnyi zaja

A bemenettől függő

<-140 dBV/ÖHz

Javasolt fogyasztói ára

Svájcban (8,1 % ÁFÁ-val)

16.000 CHF(1)

A gyártás megkezdése

 

2024. II negyedévében

(1)     A digitális/analóg jelátalakító és a hangszedő illesztő egység nélkül

 

A 331-es integrált erősítő

A 331-es integrált erősítő a 312-es teljesítményerősítő és a 326-os előerősítő szolgáltatásait és funkcióit egyesíti egyetlen dobozban. A tápegységek megnövelt teljesítmény leadási képessége az audió sávban jelentős mértékben csökkent fázistolással együtt egyedülállóan jó hangzásteljesítményt eredményezett a készülék esetében.

Az opcionális digitális/analóg jelátalakító és hangszedő illesztő egység ultra csúcskategóriás egydobozos audió készülékké bővíti a 331-es integrált erősítőt. Ezzel az otthoni audió rendszere központi elemévé válhat.

A készülék legfőbb jellemző adatai:

A készülék bemenetei

2 x szimmetrikus (XLR)

2 x aszimmetrikus (RCA)

MC hangszedő (opcionális)

Digitális/analóg átalakító (opcionális)

5,8 kOhm

4,9 kOhm

20 - 1.260 ohm

 

Kimenetei

1 x szimmetrikus (XLR)

2 pár hangszóró csatlakozó aljzat

Vonalszintű

Kimenő teljesítménye

 

 

Frekvencia átvitele

8 ohmon

4 ohmon

2 ohmon (5 másodpercig)

120 W

240 W

480 W

1 Hz – 800 kHz

Fázistolása

20 kHz-en

<-3°

Pillanatnyi zaja

A bemenettől függő

<-140 dBV/ÖHz

Javasolt fogyasztói ára

Svájcban (8,1 % ÁFÁ-val)

25.000 CHF(1)

A gyártás megkezdése

 

2024. II negyedévében

(1) A digitális/analóg jelátalakító és a hangszedő illesztő egység nélkül

 

 

A 350-es MC hangszedő illesztő erősítő

Még mindig nagy kihívásnak számít olyan eszközt alkotni, amely a kívánt jelszintre tudja emelni a hang-szedő által a lemez barázdáiból kiolvasott jelet, megőrizve ugyanakkor annak linearitását és fázis-helyességét. Az új 350-es hangszedő illesztő egység magas szinten oldja meg ezt a sokrétű feladatot. A kétfokozatú. aktív/passzív készülék elvégzi a hangszedőről érkező jel RIAA görbe szerint ekvalizálását. Három nagy sávszélességű, alacsony zajú erősítő egység 60 dB-es erősítési tényezőt garantál úgy, hogy a jel csak minimális mértékben tér el a rendszer ideális frekvenciamenetétől és fázisképletétől.

A készülék legfőbb jellemző adatai:

A készülék bemenetei

1 x aszimmetrikus (RCA)

20 - 1.260 ohm

Kimenetei

1 x szimmetrikus (XLR)

1 x aszimmetrikus (RCA)

 

Erősítési tényezője

 

Frekvencia átvitele

aszimmetrikus

aszimmetrikus

 

+60 dB 1 kHz-en

+66 dB 1 kHz-en

1 Hz – 2 MHz

Eltérése a RIAA jelleggörbétől

20 Hz – 20 kHz között

±0,2 dB

Pillanatnyi zaja

A bemenettől függő

<-160 dBV/ÖHz

Javasolt fogyasztói ára

Svájcban (8,1 % ÁFÁ-val)

16.500 CHF

A gyártás megkezdése

 

2024. II negyedévében

 

 

A 360-as digitális/analóg jelátalakító (DAC)

Nincs olyan erősítő, vagy hangsugárzó, amely pótolni tudná a forrásjel feldolgozásánál keletkező veszte-séget. A csúcskategóriás hangzás világában meghatározó jelentőségű a felvétel minősége és a jeltováb-bítás módja és jósága. A 360-as digitális/analóg jelátalakító pontosan ezen a területen végez remek munkát. Semmit sem töröl a jelből, semmit sem ad hozzá! A 4 digitális bemenetével (SPDIF, AES/EBU, hálózat, USB) igen sokféle forrásjelhez biztosít hozzáférést. A figyelemreméltó teljesítményű digitális jelfeldolgozó elektronika valamennyi bejövő digitális jelformátumot DXD formátumúra alakítja át, elvégzi a zérófázis jelfeldolgozást és a LEEDH hangerő szabályozással beállítja a kívánt jelszinteket. Csatornánként egy-egy digitális/analóg jelátalakító áramköri lapkával, vagyis mono rendszerben történik a beérkező zenei forrásjel digitális/analóg jelátalakítása. A lehető legjobb eredmény elérése érdekében nem használjuk a lapkába épített digitális jelszűrőt. Ehelyett a nagy pontosságú alkatrészekből megépített passzív helyreállító szűrőáramkör produkál stabil szűrési jelleggörbét, ami a zérófázis technológia segítségével történő kompenzáció elengedhetetlen előfeltétele.

A készülék legfőbb jellemző adatai:

A készülék bemenetei

 

 

 

PCM bemeneti formátum

DSD bemeneti formátum

1 x AES/EBU

1 x SPDIF

1 x USB

1 x hálózati csatoló

16-24 bit

1 bit

110 ohm

75 ohm

 

 

32 – 192 kHz

2,82 – 5,64 MHz

Kimenetei

1 x szimmetrikus (XLR)

1 x aszimmetrikus (RCA)

 

Frekvencia átvitele

 

DC – 200 kHz

Pillanatnyi zaja

A bemenettől függő

<-140 dBV/ÖHz

Javasolt fogyasztói ára

Svájcban (8,1 % ÁFÁ-val)

18.500 CHF

A gyártás megkezdése

 

2024. II negyedévében

A Soulution készülékeket Magyarországon kizárólagos jelleggel forgalmazza:

Limar Audio Kft.