Signature SIG-1.5R v.3
2 hangszórós két utas mennyezetbe/falba építhető hangsugárzó
A legtöbbet hozza ki a zenéből és a házimoziból REJTŐZKÖDŐ TÍPUS, AMELLYEL FELADTUK A LECKÉT A VERSENYTÁRSAINKNAK! Nem sűrűn fordul elő, hogy arra büszke a Paradigm, hogy eltüntetett valamit a hangsugárzóiról, de most épp ez történt. A mennyezetbe, vagy a falba épített hangsugárzóknál elsőrangú szempont a tetszetősség. Amikor ügyfeleink a Paradigm mennyezetbe, vagy falba épített hangsugárzók mellett döntenek, akkor a nagyszerű hangzás mellett annak is örülnének, ha minél kevésbé volna az látható. Engedve a kérésüknek, sok munka árán csaknem láthatatlan takarólemezt fejlesztettünk ki hozzá, amely még az egyébként sem igazán feltűnő Signature Series mennyezetbe/falba építhető hangsugárzó családban is kivételes eredménynek számít. A hangsugárzó hozza az elvárt hangzásteljesítményt, de sokat nem látunk belőle --- pont úgy, ahogy ügyfeleink többsége szerette volna! MODELLFRISSÍTÉSEK ÚJ! Vékonyabb, kecsesebb hangszórórács áttetszőbb szitával, ami a jobb hangáteresztés mellett esztétikusabb is. ÚJ! Kis fajsúlyú, pillekönnyű NLC™, a membrán mozgását nem korlátozó, bordázott, hőre lágyuló rugalmas TPE membránszél. A Signature Series csúcsminőségű hangsugárzóinkból kölcsön vett technológiával, végeselemzési módszerrel optimalizáltuk és fröccsöntéssel erősítettük a polipropilén membránra. Az új motorszerkezettel összhangban (lásd lejjebb) meg tudtuk kettőzni a hangsugárzók hasznos teljesítményét! + 3 dB a nyereség! Ezzel hangosabbá vált a hangsugárzó. A hőre lágyuló rugalmas membránanyag tízszer hatékonyabb a hagyományos rugalmas membránoknál, jobban csillapítja a nemkívánatos rezgéseket és rezonanciákat, a bordázott membránszél nagyobb mértékű membránkilengést tesz lehetővé. Bár igen szívesen alkalmaztuk volna ezt a megoldást a modellcsalád minden tagjánál, sajnos csak az irányított hangzásterű típus volt elég nagy fizikailag ahhoz, hogy elférjen benne a kívánt mértékű bordázás és a meglehetősen nagyra nőtt hangszóró.
ÚJ! Az új hangszórómotor három rétegű lengőtekerccsel készül, vékonyabb a felső záró-lemeze és nagyobb kerámia/ferrit mágnessel szereljük. Ez az új szerkezet szélsőségesen nagy membránkilengés mellett is alacsony értéken tartja a hangszóró alacsony frekvenciás torzítását, miközben megőrzi az előző generáció sokat dicsért frekvencia átviteli értékeit. Érezhetően hangosabbá vált az új hangszóró, de nyoma sincs benne a torzításnak, a hangzástér összezsugorításának. RÖVIDEN A FALBA/MENNYEZETBE ÉPÍTHETŐ HANGSUGÁRZÓ MODELLJEINKRŐL AZOKNAK, AKIK MÉG CSAK CSODÁLJÁK AZOKAT A még ennél is vékonyabb előlapok nem mutatnának már jól a falban, így most az előlapot változatlanul vékonyra hagytuk. A teljes átmérőt átfogó kosár. A beépíthető hangsugárzóknál megszokott rögzítő fülek helyett itt a hangszórókosár a hangszóróváz teljes szélességét és magasságát lefedi, biztos tartást ad a szerkezetnek és megerősíti annak tartását a szerelőfurat környékén. Csúcsminőségű P-Be™ tiszta berillium magassugárzók. Az egzotikus berillium! Tapasztalataink szerint az egyik legjobb anyag, amit a csúcskategóriás magassugárzók membránjához használhatunk. Kiváló a merevség/fajsúly aránya, messze jobb, mint az alumíniumé, titáné, de még a gyémántét is felülmúlja. Hangzásképe tiszta, színezetlen és tökéletesen szabadon válik le róla a hang. Csúcsminőségű Co-PAL™ kobalttal dúsított tiszta alumínium membránok. A membrán anyaga az igen jó merevség/tömeg arányt egyesíti az anyag belső csillapítási tulajdonságaival, így az eddigieknél is pontosabb hangleképezést biztosít. A továbbfejlesztett Nomex® textil felfüggesztések és a butilgumi membránszélek torzításmentes, hosszú löketű hangszórók kialakítását tették lehetővé. Csúcsminőségű, ásványi anyagokkal töltött kopolimer polipropilén mélyhangszóró membránok Kimagaslóan jó a merevség/tömeg arányuk. Precíziósan megmunkált anyag a jobb érzékenység, a nagyobb teljesítmény és az ultra alacsony torzítási érték érdekében. Masszív, optimalizált kerámia ferrit, vagy neodim mágnes / motorszerkezet fókuszált mezőgeometriával. Az igen merev Ultra-Rigid™ öntött kosár és a GRIP™ üveg erősítésű fröccsöntött polimer tartóváz kombinációja. Rendkívül merev szerkezetet eredményez, érezhetően csökkenti a nem-kívánatos rezgéseket, gátolja az állóhullámok keletkezését. Az alumínium váz használatával anyagában oldottuk meg a hőelvezetést, nincs szükség külön hűtőbordákra. A Paradigm minden tőle telhetőt megtett a hiteles és pontos tájékoztatás érdekében, de nem vállalhat felelősséget az esetleges elütésekért, vagy fényképészeti hibákért, illetve az idegen nyelvre fordított szövegek hitelességéért. A beépíthető hangsugárzóknál a leszállított termék csomagolásában megtalálható kivágási sablont használja a hangsugárzók beépítéséhez szükséges furatok, nyílások elkészítéséhez!
A Signature SIG-1.5R v.3 hangsugárzó műszaki adatai:
|
A Paradigm Perfect Bass Kit teremakusztika és mélyhang átvitel javító készlet
Még akkor is drámai javulást érhet el a hangzásminőségben, ha egyébként ideális helyre sikerült elhelyeznie a Paradigm mélynyomóját. A terem méretei, a hangzás szempontjából holt, süket pontok, a boltívek sok meglepetést okozhatnak, de a nagyobb bútorok tologatásával is önálló életre kelhet egy-egy helyiség, hangszerként „muzsikálhat” tovább, nemkívánatos szereplővé válhat az előadásban, elszínezheti a hangot, vagy jól hallható rezonanciákkal zavarhatja meg az előadás egységét. Sápadttá, erőtlenné, vagy épp ellenkezőleg, túlhangsúlyozottá, döngővé, tolakodóvá, természetellenessé válhat a basszus.
Minden ilyen esetre a Paradigm Perfect Bass Kit a megfelelő válasz …
A PBK nagyon más, mint minden eddig alkalmazott megoldás: A Paradigm Perfect Bass Kit haszná-latával a múlt ködébe vesznek a terem határoló falai, vagy berendezési tárgyai által a hangzásminőségre gyakorolt negatív hatások. Ez a gondos munkával kifejlesztett “mélyhangzás tökéletesítő” rendszer többféle módszerrel elemzi a mélynyomó viselkedését az adott akusztikai térben, majd a kapott eredmények alap-ján az optimális hangzás biztosítása érdekében a szükséges mértékben módosítja a készülék paramétereit. A lehető legjobb hangzásminőség elérése érdekében kínos pontossággal mérjük be a PBK mikrofonokat és az adott készlethez tartozó mikrofon egyedi kalibrálási adatait írjuk fel a PBK eszközhöz mellékelt lemezre.
A PBK az igen hatékony végtelenített impulzus átvitel (Infinite Impulse Response, IIR) szűrőket használ az egyedi szűrők mellett: Ez a megoldás minimális mértékűre csökkenti a rendszer késlekedési értékeit és a mérhető értékhatár közelébe szorítja le a jelfeldolgozási zajt. Az IIR szűrők sávszélességének korlátozása és az egyedi szűrők kialakítása együttesen azt eredményezi, hogy a szűrési folyamat során keletkező torzulások a hallhatóság, a kimutathatóság határa alá csökkennek.
A PBK több egymást követő mikrofonos mérést is lehetővé tesz: Az általánosan használt terem-akusztikai korrekciós rendszerek nagy részénél a kijelölt hallgató szék helyére helyezett mikrofonnal egyet-len méréssorozatot végez csak a rendszer. A PBK esetében a mérés a felhasználó által kiválasztott több pozícióból is elvégezhető (legalább öt ilyen mérést javaslunk, de a rendszer akár tíz mérést is engedélyez).
Sok “Room EQ” teremakusztikai korrekciós rendszerrel szemben PBK a csúcsszinteket és a legkisebb válaszjelet adó pontokat is figyelembe veszi a mérés során: A legnagyobb és a legkisebb jelszinteket egyaránt figyelembe véve sokkal pontosabb és természetesebb teremakusztikai jelleggörbét tudunk felrajzolni. Segítségével jobban be tudjuk állítani az erősítő részéről megkívánt felső teljesítmény-értékeket, javíthatjuk a jel/zaj arányt, a PBK segítségével optimális szélső értékeket tudunk meghatározni.
A PBK rendkívül pontos értékeket biztosít: A mérőrendszer részét képező PC-ben lévő 64 bites lebegő-pontos processzor végzi el a korrekciós görbék kiszámításához szükséges munka oroszlánrészét, ezzel a megoldással pedig érezhetően csökkenteni tudtuk a kevésbé kifinomult „kalkulátorok” használata esetén jellemző kerekítési hibák számát és mértékét.
Igen könnyen használható (már ami a felhasználói részét illeti): Három év intenzív kutatómunkája és fejlesztése eredményeként gyerekjáték egyszerűségévé vált a legjobb mélyhangzás, a „tökéletes basszus” megteremtése bármely akusztikus környezetben! Ehhez mindössze egy Windows XP vagy Vista alatt futó, legalább két szabad USB kapuval rendelkező számítógépre és természetesen a Paradigm Perfect Bass Kit készletre van csak szükség. A Paradigm készletben még a két USB kábelt is megtalálja: az egyikkel a mikrofont, a másikkal pedig a mélynyomót kötheti a számítógép USB aljzataihoz.
A Paradigm Perfect Bass Kit (PBK) készlete a sok tesztelő és szakember által a világ egyik legjobbjának tartott Anthem® Room Correction (ARC) teremakusztikai korrekciós rendszerből származtatott, a National Research Council (NRC, Nemzeti Kutatási Tanács) által folytatott kutatások eredményeire és felismeréseire alapozott rendszer. Az NRC célja az volt, hogy megtalálja a „teremben” az adott hangsugárzó (esetünkben a mélynyomó) számára ideális jelátviteli görbét, majd különféle megoldásokkal el is érje, hogy az adott hangsugárzó az adott helyiségben ezt az ideális jelátviteli görbét produkálja. Az egyedi algoritmusokkal és jelfeldolgozási megoldásokkal dolgozó PBK az első menetben akár több pontból is gondosan megméri a mélynyomó frekvencia átviteli képességeit, majd a terem mért akusztikai jellegzetességeit és a mélynyomóból kapott adatokat alapul véve kidolgozza az adott helyiségben a lehető legjobb mélyhangzást biztosító frekvencia átviteli jelleggörbét és úgy állítja be a mélynyomóba épített szerkezeti elemek működési paramétereit, hogy a mélynyomó ezt az ideális átviteli görbét produkálja. Egy-egy PBK készlettel legfeljebb négy Paradigm Reference mélynyomó finomhangolható az adott hangzástérben.
Hogyan teszi a PBK azt, amit tesz?
A folyamat első lépéseként a mélynyomóhoz és a mikrofonhoz csatlakoztatott számítógép mérőjeleket küld a mélynyomóra. Az így megszólaló mérőjeleket méri a terem különböző pontjaiba állított és gondosan kalibrált mérőmikrofon. A számítógép egy gondosan összeállított frekvencia lépcsősor megszólaltatására utasítja a mélynyomót, amely alapján nagy pontossággal meghatározhatóak a teremakusztika gyenge pontjai, azt megismerve pedig felsejlik, hogy hol, milyen módon kell a rendszernek beavatkoznia a mélynyomó működési paramétereibe. A lehető legpontosabb eredmény elérése érdekében legalább öt, legfeljebb 10 pozícióból ismételhető meg a méréssorozat. Az így nyert mérési adatokat a csatlakoztatott számítógépben menti el a rendszer, majd az abba épített 64 bites lebegőpontos jelfeldolgozó egység elvégzi a PBK program által kért számításokat, a kapott eredmény alapján pedig kidolgozza a megkívánt jelátviteli görbét. Ennek alapján módosítja a PBK rendszer a mélynyomó szerkezeti elemeinek működési paramé-tereit, eredményeként pedig audiofil megoldás születik a „terem”-problémák kiküszöbölésére.
Sub 2
Hat hosszúlöketű hangszóróval épített aktív mélynyomó
A legtöbbet hozza ki a zenéből és a házimoziból
A világ legjobb mélynyomója, pont.
A SUB 1 és SUB 2 aktív mélynyomóink tervezésénél a legnehezebb mérnöki feladat nem az volt, hogy hangosabban szóljanak és mélyebbre menjenek le, mint a világ bármely más mélynyomója, hanem az volt az igazi kihívás, hogy mindezt egy akkora dobozba tudjuk rejteni, ami nem uralja még a nappalit és emellett a legfinomabb bútorok közé is beilleszthető házba kellett azt építenünk.
Nézzük, hogyan sikerült: A SUB 2 alsó határfrekvenciája 7 Hz nadrágszár lobogtató kimenő szinten: 112 dB 10 Hz-en, 126 dB 60 Hz-en (szobában mérve). 240 voltos tápfeszültségről táplálva a SUB 2 4.500 watt folyamatos, RMS teljesítményt pumpál ki, de az egyedi teljesítménytényező korrekciós rendszerének köszönhetően rövid időre 9.000 watt dinamikus csúcsteljesítményt is le tud adni. Van még kétsége, hogy hogyan tud életet lehelni a koncertfelvételeibe és az akciódús mozifilmjeibe? A SUB 1 sem sokkal szerényebb értékekkel büszkélkedhet: 1.700 watt folyamatos és 3.400 watt csúcsteljesítmény leadására képes.
Ezt persze nem egyetlen, hanem mélynyomónként hat csúcsminőségű hangszóróval tudtuk megoldani. A mélynyomóink kristálytisztán és tökéletes pontossággal szólaltatják meg a tranzienseket. A dinamikacsúcsok villámgyorsan és elemi erővel szólalnak meg. A mélyhang leképezés pontossága minden képzeletet felülmúl, a megszólalás részletgazdag, ami nem kis részben a mélynyomóinkban alkalmazott egyedi VCDA (Vibration-Canceling Design Architecture, vibrációkioltó tervezési megoldás és kivitel) megoldás eredménye.
Vibráció kioltó belső felépítés A Paradigm kis segítségével a fizika győzedelmeskedett a mechanika felett A hagyományos kivitelű mélynyomókban általában egy nagy mélyhangszórót találunk. Ahogy a hangszóró membránja előre-hátra mozog, vele remeg a doboz is, ami elkeni a hangszóró hangzásképét, elveszti a mélyhang a tisztaságát, pontatlanná válik a hangok leképezése. Éppen ezért a gondosan kivitelezett mélynyomókban, mint amilyen a Paradigm Reference mélynyomó családja is, a mélynyomók dobozán belül kifinomult merevítési, rezgéscsillapítási megoldásokat alkalmaznak. A Paradigm nem is egy, hanem hat nagyteljesítményű hangszórót épített egy mélynyomó dobozba, így megfelelően hatékony belső merevítés nélkül aligha maradhatna rajta épségben a martinis koktélpohár, amikor elkezdenek dolgozni benne a hangszórók… A Paradigm által Észak-Amerikában tervezett és gyártott SUB 1 és SUB 2 mélynyomók nem ugrálnak, csak nyomják kifele a hangot, hatalmas légtömeget mozgatnak meg nagy erővel, de közben alig remeg bele a mélynyomó háza. A hat, tökéletesen egyforma, kiegyensúlyozott csúcsminőségű hangszórót sugárirányban rendeztük el (oldalankét két-két hangszórót) a hatszögletű dobozban. Mivel a fizika törvényei szerint az ellentétes irányú, de azonos magnitúdójú erők kioltják egymást, az amúgy igen erős rezgések kölcsönösen kioltják egymást. Legfeljebb csak lelökheti a koktélpoharat a mélynyomóról, olyannyira hatékonyan tudtuk csökkenteni a nagy hangszórók keltette belső rezgéseket. |
|
|||||||||||||||||||||||||||||
Ezek a mélynyomók tolják kifele a levegőt, nem pedig a dobozt rázzák! Rengeteg levegőt mozgatnak meg, hatalmas erővel, de közben csaknem mozdulatlan marad a doboz A vibráció kioltó dobozkivitelünk csak egy része a teljes történetnek. Legalább ilyen fontos a megmozgatott levegő térfogata. A SUB 2 viszonylag kis dobozában hat 10"-es hangszóró dolgozik és több levegőt pumpál ki, mint két 15”-es óriás hangszóró! A SUB 1 hat 8”-es hangszórója pedig pont annyi levegőt mozgat meg, mint két 12”-es mélyhangszóró. Ezt a teljesítményt a hangszóróink kivételesen jó, egyedi megmunkálásával tudtuk elérni. |
|
|||||||||||||||||||||||||||||
Csúcsminőségű, ásványi anyagokkal töltött kopolimer polipropilén mélyhangszóró membránok: A 30 %-os ásványi anyag tartalmuknak köszönhetően érezhetően megnőtt a membrán merevsége, pontosabbá, konzisztensebbé vált a hangleképezés. A hangszóró gyors, mélyre megy, hangos, feszes ritmusképletekkel, a zene szövetének legmélyebb rétegeit is kíméletlen pontossággal tárja fel, tökéletesen pontos ütemtartással. A membránra fröccsöntött NLC™, a membrán mozgását nem korlátozó bordázott TPE membránszél és Nomex® textil pille. Ezeket az igen kis fajsúlyú NLC™ peremszéleket a SUB 1 mélynyomón FEA módszerrel optimalizáltuk és a házban fröccsöntöttük rá a membránra. Tízszer hatékonyabban csillapítják a rezgéseket és a remegéseket, mint a hagyományos hőre lágyuló elasztomerek, a bordázott anyag a vibrációkat kioltó Vibration-Canceling Design Architecture felfüggesztési megoldásunkkal együtt gondoskodik arról, hogy torzítás még a legnagyobb membránkilengés (ez csak-nem 50 mm a SUB 2 esetében!) és a legnagyobb teljesítmény mellett nyomokban se legyen kimutatható. |
RCR™ rezonancia szabályozó bordák. Az NLC™ peremtechnológiára nem is volt szükség a SUB 2 esetében, mivel a hat 10"-es motor eleve nagyobb membránszél beépítését teszi lehetővé. A membránok rezonanciáját szabályozó bordázás tovább növeli az új VC motorfelfüg-gesztés hatékonyságát. A SUB 1-hez hasonlóan itt is extrém nagy a membrán kilengése. Mágneses pólusvas. FEA-optimalizált, egyedi kialakítású elem a minél nagyobb membrán-kilengés támogatásához. Nagy nyomáson öntött alumínium hangszórókosár AVS™ Airflow Ventilation System hűtő légáramlással. A hangszórókosár írányított légáramlást biztosító nagy bordái jelentősen megnövelik a hőleadó felületet, így a nagy zenei csúcsoknál sem hevül túl a motor, a halkabb részeknél pedig a hagyományos konvekciós hűtés gondoskodik az optimális hőmérsékletről. A CNC megmunkálás igen pontos mérettartást garantál. 3"-es (76 mm-es) 10 rétegű nagy kilengésű alumínum lengőcséve. A magas hőmérsékletet is jól tűrő kompozit poliamid csévetestre csévélt túlméretezett lengőtekercs rendkívüli stabilitást ad a motornak és extrém nagy membránkilengést tesz lehetővé. |
|
||||||||||||||||||||||||||||
Extrudált alumínium központi hűtőborda. A hangszóró közepén nyújt konvekciós és irányí-tott léghűtést, így hatékonyan vezeti el a nagy se-bességű, alacsony turbulenciájú pólusvasnál keletkezett hőt, növelve ezzel a motor teljesítő-képességét és csökkentve a torzítást. |
Számítógéppel optimalizált kerámia (kemény ferrit) mágnesszerelvény kiegyensúlyozott mezőgeometriával. Végeselemzési módszert használva optimalizáltuk a mágnesszerelvényt, hogy az eddig legnagyobb teljesítményt tudjuk kihozni a Signature mélynyomóból. Kivételesen jó lett a tranziens leképezés és a fázisreakció, nagy teljesítményen is megmaradt a kimenő jel linearitása. |
|
||||||||||||||||||||||||||||
Csúcsminőségű “Kilomax” erősítő Egy 3 kilowattos erősítő alap: A Paradigm tervezte és gyártotta Észak-Amerikában. A SUB 2 csúcs-minőségű Ultra D osztályú™ erősítője nem ok nélkül kapott magasztaló teszteket, már a Signature SUB 25 esetében is bizonyított. Erre a sikerre alapozva a mérnökeink újra munkához láttak, ügyeskedtek, újra tesztelték és módosították az erősítő áramköreit és programját. Eredményeként megszületett az általunk (és ahogy tudjuk, bárki által is) gyártott legnagyobb teljesítményű mélynyomó. Mi csak “Kilomax”-nak becézzük, mert 240 voltos tápáramra kapcsolva 4.500 watt folyamatos és 9.000 watt csúcsteljesítményt képes leadni. Nincs benne táptranszformátor. A kimenő fokozatát közvetlen a tápáram vezetékre kapcsoltuk, hogy a lehető legnagyobb teljesítményt tudja leadni.
Továbbfejlesztett kimenő fokozat. Gyorsabban és hatékonyabban kapcsol. A MOSFET kimenő fokozatban lassú beépített diódákat használó hagyományos D-osztályú kapcsolásokkal szemben a mi Ultra-Class-D™ kivitelünk ultragyors diódákra tereli a kóboráramokat (ez tízszer gyorsabban működik). Optocsatolt bemenetek. Jobb elcsatolást és alacsonyabb zajt eredményez. Rövidzár védelem. 10 μs-on belül reagál.
A Signature SUB 2 aktív mélynyomó műszaki adatai
|