Hírek, újdonságok

A Hi-Fi Chocie tesztelte a MoFi Ultradeck+M készüléket

Szeretettel felcímkézve

Adam Smith a Mobil Fidelity lemezkiadó igen ígéretes, a kategóriája csúcsát sejtető lemezjátszó csomagját vette górcső alá.

A zene reprodukálásának hőskorára visszatekintve gyakori volt, hogy ugyanazt a cégnevet, logót találtuk a lemezen és az annak lejátszására, megszólaltatására szolgáló eszközön is. Az RCA, a Decca, az EMI, a Philips és számos más cég audió készülékek, rendszerek gyártójaként és lemezkiadóként is sikeresen működött. Az is előfordult, hogy a készülékgyártás terén már bizonyított cégek, például a Naim és a Linn fogott lemezkiadáshoz. Napjainkban azonban már egyre ritkább az, hogy egy lemezkiadó készülékgyártásba kezdjen. Éppen ezért számított meglepetésnek, hogy a korábban csak lemez-kiadóként ismert Mobile Fidelity Sound Lab 2016-ban bejelentette, hogy MoFi Electronics márkanév alatt lemezjátszókkal, hangkarokkal, hangszedőkkel és tartozékokkal  fog megjelenni a piacon.

Az UltraDeck+M a lemezjátszó-csomag zászlóshajója tervezésében jelentős szerepet kapott a Spiral Groove neves konstruktőre, Allen Perkins és az Egyesült Királyságban 2.500 angol fontba kerülő készülék egy MasterTracker mozgó mágne-ses hangszedővel érkezik. 2.300 fontos áron az UltraTracker mozgó mágneses hangszedővel is választható, de 2.000 fontért hangszedő nélkül is megvásárolható.

 

A szíjhajtású lemezjátszó tányérjának mozgatásáról egy a lemeztányér peremét hosszú gumiszíjjal meghajtó váltóáramú aszinkron  motor gondoskodik. A Delrin szíjtárcsán két horony található a kétféle fordulatszámnak megfelelően. A fordulatszámváltás a meghajtó szíj megfelelő horonyba helyezésével manuálisan történik. A lemeztányér anyaga is Delrin, tömege 3 kg. Ezt az anyagot a vinil lemezekhez jól illeszkedő kiváló mechanikai impedanciájának köszönhetően választotta a gyártó. Továb- bi előnye, hogy nincs szükség le-mezalátétre. A lemeztányér egy ki-fordított kemény acélcsapágyon siklik, vagyis a csapágy kiáll a lemezjátszó vázából, ebbe süllyesztjük a lemeztányért. Ezáltal a forgáspont a csapágyazással egy szintbe, vagy az alá kerül, nem pedig fölé, ez stabilabb pörgést eredményez.

Az igen egyszerűnek tűnő lemezjátszó ház a merevített rétegek csillapító hatása elvére épült. Három alumínium lemez alkotja, egy-egy a motornak, a csapágynak és a kar-talpnak. – ezek mindegyike hozzá van ragasztva az MDF házhoz, de ugyanakkor el is vannak szigetelve egymástól. A lemezjátszó Michael Latvis, a Harmonic Resolution Systems mérnöke  által  tervezett négy állítható rezgéscsillapító lábon nyugszik.

 

Az UltraDeck 10 hüvelykes hang-karját mindkét síkban csúcsminőségű golyóscsapágy támasztja, a belső hangkar kábel Cardas, amely a lemezjátszó hátlapján két RCA aljzathoz csatlakozik. A hangkar magassága és a hangszedő merő-legessége is állítható. A hangkarcső és a hangszedő tartó papucs között egy gumigyűrűt találunk a még jobb rezonancia leválasztás érdekében. A hangkar effektív tömege magas, 30 g, így csak a valóban alacsony engedékenységű hang-szedők fogadására alkalmas.

 

A MasterTracker MM hangszedő tervnek alapját egy iker-V kettős mágneses generátorszerelvény képezi, ami valójában egy hagyományos lemezvágó fej tükörképe. A tömege 9,7 gramm és mikro lineáris tűvel szerelt. Az MM hangszedők körében szokatlan módon a tű nem cserélhető, a MoFi álláspontja szerint az már nem garantálná a hangszedő tökéletes beállítását.

 

A készülék összeszerelési és megmunkálási minősége kiváló, a sárga meghajtó szíj és a be-/kikapcsoló gomb egyedi karaktert ad a készüléknek. A lemezjátszóhoz egy porvédő tető is tartozik, ami egyszerű műanyag zsanérral csatlakoztatható a készülék vázához.

 

A teszt alatt a lemezjátszót egy Atacama Equinox állványra helyeztem és egy Anatek MMC hangszedő illesztő egységhez csatlakoztattam, amely egy Naim Supernait erősítőhöz továbbította a hangszedő jeleket, az erősítő pedig egy pár Mowgan Audio Ogma hangsugárzót hajtott meg.

A lemezjátszó tartozéka egy 367 grammos Super Heavy Weight valóban nehézsúlyú lemez leszorító rátét (200 angol fontba kerül), ezt is használtam a teszt során.

 

A hangminőség

Amennyiben az UltraDeck megvásárlását fontolgatja, feltétlenül szánjon még 200 fontot a lemezleszorítóra, ha meg már egy UltraDeck boldog tulajdonosa, de nincs még hozzá lemezleszorítója, menjen és vegyen egyet! Ez a látszólag jelentéktelen kiegészítő elképesztően jó hatással van a hangzásminőségre – egy önmagában is felettébb jó lemezjátszóból csúcskategóriás nagyragadozót varázsol. Nélküle könynyen megcsúszhat a lemez a lemeztányéron, egy lemeztisztító kefével pedig könnyen megállítható a tányér forgása. Mihelyt ráteszi a Super Heavy Weight leszorítót, az a tányérra préseli a lemezt és egyben megdöbbentően jobban is fog szólni a lemez. A leszorító nélkül hallgatva Steve Earle Copperhead Road lemeze címadó dalának bevezetésében ugyan elég ütősnek hangzik a lábdob, de a felsőbb regiszterekben kis maszatolást véltem felfedezni. Ahogy rátettem a nehezéket a lemezre, látványosan feltisztult a magas tartomány, helyükre kerültek az előadók és a hangszerek, a dob pedig a belső szerveimet kezdte rezgetni.

 

Az UltraDeck legalsó regisztere, a mélyhangok világa Igazán szép. Kőkeményen stabil a basszus, miközben a legfinomabb részletek is jól hallhatóak. Nemcsak a lábdob hangja varázsolja el a hallgatót, az UltraDeck az alsó középtartomány és a mélytartomány határán lévő sávot is könnyedén, olyan hitelesen szólaltatja meg, amely eddig csak a sokkal drágább és kifinomultabb készülékekre volt jellemző. ,A basszgitárnak teste van, a hang-ja kiteljesedett, de a szintetikus mélyek is hasonlóképpen magukkal ragadóan, tökéletes ritmushűséggel szólalnak meg. Úgy tapasztaltam, hogy a közvetlen meghajtású lemezjátszókra jellemzően pontos ennek a szíjhajtású futóműnek az időzítése és a precizitása.

 

Legalább ilyen pontos és részletező a felső frekvenciatartomány-ban is az UltraDeck térleképezése. hangzásegyensúlya, de ugyanakkor enyhén hajlamos a fellágyulásra. Ám egy pillanatra se gondolja, hogy fedett, fátyolos lenne a hangzása! Mi sem állna messzebb az igazságtól! Ahogy ráteszi a leszorítót a lemezre, látványosan feltisztul a közép- és magastartomány, érezhetően kifinomultabbá válik, olyan, mintha MC hangszedőre váltott volna. Lecseréltem egy pillanatra a MasterTrack hangszedőt az Orto-fon 2M Blackre: Enyhén változott a hangzásegyensúly, de semmivel sem lett tisztább a hangzás és a frekvencia sávszélességen sem éreztem változást.

Ami pedig a középtartomány tisztaságát illeti, az UltraDeck+M itt is ragyogóan vizsgázott. A hangszerek hangja természetes, tökéletesen helyezi el azokat a készülék a színpadon, a színpad nagy, de nem túlméretezett, levegős, de nem felfújt. Az énekhang szabadon áramlik a térben, megszólalása tökéletesen életszerű, hiteles. A Let’s Eat Grandma Donnie Darko felvételét hallgatva az UltraDeck+M ismét bőven adott okot az örömre: Rosa Walton énekhangja szabadon áradt szét a helyiségben, a háttérben szóló gitár pont ott és pont olyan hangerővel szólalt meg, ahol és ahogyan kellett. Mindezt mennydörgésszerű szintetikus basszus teszi teljessé, ahogy a felvétel a crescendo fele halad. Ezen az áron csaknem lehetetlen, de drágább eszközökkel sem egyszerű ezt a ragyogó összhangot felülmúlni. 

 

A versenytársak:

Az Angliában 2.500 fontba kerülő Pro-Ject Xtension 9 Superpack Ortofon Quintet Black MC hangszedővel és a 2.400 fontba kerülő Rega Planar 8 Apheta 2 MC hangszedővel (HFC 443) nagyjából azonos árúak, mint a Rega RB-202 karral és az Ortofon 2M Red hangszedővel szerelt Michell Gyro SE referencia lemezjátszó. Míg a Gyro SE kivételesen jó lemezjátszó és a Rega és a Pro-Ject modellek komplett csomagként nagyon jó értéket képviselnek, velük szemben csak az UltraDeck+M a versenyképes kombináció.

 

A következtetéseim:

 

Ismervén a fejlesztésének történetét és további lehetőségeit, úgy vélem, hogy a MoFi UltraDeck lemezjátszója kiváló készülék lesz, de már a jelen állapotában is lenyűgözően sokat tud, hihetetlenül sokat nyújt az áráért. Még többet kap, ha szán még rá egy kis pénzt és a lemezleszorítót is megveszi hozzá.

AZ ITÉLETÜNK

MELLETTE: Tiszta hangzás, leképezés, kiváló mélyek, kiviteli minőség

ELLENE: Gyengének tűn-nek a zsanérok a védőtető tömegéhez.

ÍGY LÁTJUK: Hihetetlenül jól megépített lemezjátszó csomag elképesztően jó hanggal

ÖSSZESSÉGÉBEN: 5/5 csillag

A hifipiac online advance paris wtx-700 tesztje

A következő teszt a HFP online felületén jelent meg 2020. 04. 30-án:

 

Az immár az új Advance Paris márkanéven forgalomba kerülő WTX-700 Bluetooth modul kompatibilis a jelenleg kapható összes Bluetooth audio perifériával (okostelefonok, táblagépek, PC/Mac számítógépek) és használatával akár egy „old hifi” erősítő is pillanatok alatt modern készülékké tehető.

WTX MicroStreamerhez hasonlóan aprócska és nagyon könnyen használható WTX-700 RCA dugós részét kell csatlakoztatni az integrált/előerősítők valamely line bemenetére, az adapterét pedig az áramhálózatba és a készülék tulajdonképpen máris üzemkésznek mondható. A párosítás és csatlakozás rövid és egyszerű, manapság már szinte rutinszerű folyamata után már érkezhetnek is a Bluetooth jelek az aptX HD és AAC kodekek segítségével az okostelefonról, tabletről, notebookról vagy az asztali számítógépről.

Advance Paris WTX700 front

A Digitál/Analóg átalakításhoz az Advance Paris egy Texas Instruments-től származó különálló DAC chipet használ, amelynek maximális felbontása 32 bit/384 kHz, ami Bluetooth-on keresztül igazából nem is elérhető (az aptX HD maximum a 24 bit/48 kH-est támogatja), ebből azonban baj nem lehet, a minőségnek pedig biztosan jót tesz. A gyártó által alkalmazott technológia nemcsak a 24 bites jelek átvitelét támogatja, hanem kiváló digitális jelfeldolgozást, alacsonyabb jel/zaj arányt, valamint alacsonyabb torzítást biztosít, különösen a 10-20 kHz közötti tartományban. 

Advance WTX700 qu

WTX-700 modul emellett Airblue kompatibilis, ami azt jelenti, hogy a számítógépekkel, táblagépekkel és egyéb okostelefonokkal gond nélküli vezeték nélküli kommunikációra képes, és a szabvány műszaki kritériumainak tökéletesen megfelelve kiváló hangminőséget biztosít.

A készülék installálása és „elindítása” mondhatni a pofonegyszerű kategóriába tartozik; bedugjuk az erősítőbe és a hálózatba, az aktuálisan használni kívánt Bluetooth kompatibilis eszköz felismeri, párosodnak, aztán már szólhat is zene. A telefonról/tabletről vagy valamilyen számítógépről Bluetooth kapcsolaton keresztüli zenehallgatás nem igazán tartozik a nagyon igényesnek mondott, mi több audiofil körökben különösebben elismert módozatok közé, ennek ellenére a WTX-700 használatával nívós partnerek esetén nagyon élvezetes, kellemes és tiszta, hosszútávon is jól hallgatható megszólalásban lehet részünk. Márkatársaihoz hasonlóan a kis Bluetooth modul is alapvetően barátságos, kerek, kifinomult, mindenféle bántó digitális jelleget mellőző hangzással rendelkezik; laptopról használva CD vagy esetlegesen nagyobb felbontású anyagokkal, azt kell, hogy mondjam, a minőség összevethető az audio komponens forrású jó rendszerekével, sőt, sokan összetennék a két kezüket, ha ilyen hangot tudnának „csinálni.” A megszólalás FLAC, de még jó minőségű tömörített anyagokkal is nagyon korrekt, a finomságok jelenléte, a tisztaság, a transzparencia és a hangszerszerűség pedig a műfajban egyenesen példaértékűnek mondható. Jó minőségű erősítővel és hangsugárzókkal a kis kütyü szórakoztató karakterű, hosszabb távon sem fárasztó és cseppet sem szükség,- vagy másodosztályú megoldás érzetet keltve muzsikál. Én például a kávé üzletemben bő egy hónapja használom az „antik” Technics elő/végfokommal és az egykori „liebling”, de máig nagy becsben tartott JMLab Laureate hangsugárzóimmal, és ez a kompánia olyan hangzást nyújt, hogy őszintén szólva nem győzök újra és újra meglepődni rajta.

Ajánlás

Csakúgy, mint a WTX MicroStream, a WTX-700 is egy szenzációs „filléres” megoldás a régebbi hifi szettek modernizálására és újabb funkciókkal gazdagítására, melyeknek köszönhetően napjaink praktikus zenehallgatási lehetőségét is ki lehet velük használni. Azt persze nem gondolom, hogy innentől fogva így kellene otthon nívós zenét hallgatni, azonban ez az aprócska készülék számos helyzetben és környezetben kétségkívül szuper megoldás és gond nélkül vállható kompromisszum lehet.


Advance Paris WTX-700
Frekvencia átvitel: 20 Hz- 22 kHz
Jel/zaj arány: 117 dB
Méretek: 50×10×50 mm
Tömeg: 0,184 kg
Ár: 45.900,- Ft

A hifipiac online advance paris wtx microstream tesztje

A következő teszt a HFP online felületén jelent meg 2020. 04. 06-án:

 

Napjaink legnépszerűbb audio készülékei kétségkívül a különféle streamerek, melyekből ezen okból bőséges választék áll a vásárlók rendelkezésére. Ám még ebből a színes forgatagból is kitűnik az Advance Acoustic WTX MicroStream nevű modellje, ami nevéből adódóan tényleg aprócska, sőt, egyenesen a világ jelenlegei legkisebb hálózatos lejátszójának címét is birtokolja.

A még a gyártó korábbi márkanevén forgalomban lévő ízléses kialakítású készülék 75×14×53 mm-es méreteivel tényleg abszolút kompakt, ráadásul meglehetősen diszkrét is, mivel a kettő beépített RCA dugójával lényegében az erősítőnk (ami bármilyen lehet, sztereó, házi-mozi, de akár mondjuk egy Soundbar is) valamelyik vonalszintű bemenetére kell direktben csatlakoztatni, akárcsak a gyártó Bluetooth moduljait, így teljesen el is tűnik a komponensek háta mögött és észrevétlenül teszi a dolgát.

AA WTX MicroStream. 2

A Plug&Play módon működő WTX MicroStream Wi-Fin keresztül kommunikál, és fogadja a jeleket a különféle UPNP rendszerű PC és MAC számítógépekről, illetve NAS tárolókról, és ugyanilyen módon fér hozzá az internet rádiókhoz, valamint a különböző tartalomszolgáltatók zenetáraihoz is, mint például a Spotify, Tidal, Tune-In, Qobuz, stb. A kicsi, de okos készülék az APE, FLAC, WAV, APPLE LOSSLESS, ALAC, AAC, AAC-LC, HE-AAC, HE-AACv2, MP3 (CBR/VBR 32-től 320kpps-ig) és a WMA 48kHz/16bit-től egészen 192kHz/24bites verzióig terjedő audio formátumokat egyaránt kezeli, így mind a tömörített, mind a különféle tömörítetlen jelek megszólaltathatók rajta. A vezérlése a díjtalanul letölthető gyári applikációval lehetséges, amely Androidos és iOS változatokban egyaránt elérhető.

Az elegáns kis dobozkában nívós alkatelemekből felépített igényes elektronikák találhatók, a DA konverter egység a népszerű Wolfson WM8740-es chip köré szerveződik. Gondolva a jövőre, a készülék nyitott interfésszel készül, így az eljövendő fejlesztésekkel és újításokkal is upgradelhető lesz, hogy továbbiakban is naprakész modell maradjon.

AA WTX MicroStream

Ha a felhasználó azt szeretné, hogy a zene kényelmes módon a ház/lakás különböző helyiségeiben is megszólalhasson az Advance Playstream App intelligens többszobás funkciója révén azt is megoldhatja. A rendszer lehetővé teszi a zene lejátszását különböző helyiségekben párhuzamosan, vagy külön-külön forrásokat alkalmazva a különféle helyiségekben/zónákban. A megoldást a megfelelő helyiségekbe telepített WTX egységek jelentik, melyeket az alkalmazás segítségével el is lehet nevezni. Ezután lehetőség nyílik az egyes zónák csoportosítására, hogy azonos forrás jelei szólaljanak meg egyszerre bennük. Másik megoldásként a különböző helyiségekben/zónákban eltérő zenék is szólhatnak, aminek köszönhetően bárki létrehozhatja a maga kis zenei „szigetét” a ház területén belül.

A többi Advance Paris hálózati eszközhöz hasonlóan az Advance PlayStream appal könnyen installálható és egyszerűen működő WTX MicroStream a márkára jellemző kellemes hangvételű, digitális ízektől és bántó momentumoktól teljesen mentes hangzást nyújtja, amely egyébként forrástól függetlenül mindig jobb minőségű, mint a Bluetooth átvitelen közvetített muzsikák. A megszólalás még korrekt minőségű tömörített anyagokon is nagyon élvezetes tud lenni, élénk hangszínekkel, a tömörített anyagokra jellemző dús basszussal és az AA analógos jellegű karakterével. A különféle felvételek egyaránt kellemes légkörrel rendelkeznek és a tömörítés jelentette korlátokon belül korrekt felbontásúak és jól hallgathatóak. Az igazán jó eredmények és élmények érdekében azonban értelemszerűen legalább CD vagy jobb felbontású anyagokat érdemes hallgatni vele, lehetőség szerint minél jobban kihasználva az eszközben rejlő potenciált, hiszen a kicsi streamer támogatja az összes általános audio formátumot, közte a nagy felbontású audio fájlokat is akár 192 kHz mintavételi frekvenciáig. Ahogy minőségben és felbontásban egyre feljebb megyünk, úgy válik a hangzás egyre érettebbé és kifinomultabbá, egyértelműen jelezve, hogy az aprócska készülékben bőven vannak még minőségi tartalékok. Érdekes módon a megszólalás alapvető jellemzőinek megőrzése mellett a hang egy kissé visszafogottabbnak tűnik a tömörített anyagokhoz képest, bár inkább úgy mondanám, hogy visszatekintve azok voltak kommercionálisabbak, magamutogatóbbak, vagy ha úgy tetszik, hifisebbek. Most viszont minden letisztultabb, kontúrosabb, valóságosabb és természetesebb, és az igazság mindenképpen ezen az oldalon van. A hangzás az AA-AP világgal tökéletes összhangban kellemesen meleg és egy egészen picikét édeskés – egyébként ez az a paraméter, ami az új készülékek esetében egy kicsit már változott a racionalitás irányába, a korábbi „eresztésből” származó WTX MicroStrem, ami éppen ezért még az azóta már szintén megváltozott Advance Acoustic néven fut, ebből a szempontból még az előző iskolát képviseli. Éles, durva vagy sarkos hangot lényegében lehetetlen kicsiholni belőle, noha a különböző források, zenei szolgáltatók és felvételek értelemszerűen meglehetősen nagy szórást mutatnak a paraméterek és a jellemzők függvényében, amit a készülék hűen meg is mutat, csak éppen a maga kellemes, soha semmit sem az orrunk alá dörgölő stílusában,a minek köszönhetően még egy gyengébb anyag is élvezhetőbb marad.

Ajánlás

A praktikus és könnyen használható WTX MicroStream egy igazi „filléres” megoldás az öregecske hifi szettek modernizálására, melyekkel így napjaink hálózatos zenehallgatásának széleskörű lehetőségeit teljesen ki lehet használni. A készülék hangzása kellemes és nagyon jól hallgatható, az érte elkért nagyon csekély árhoz viszonyítva valósággal az ajándék kategória.


Advance Acoustic WTX MicroStream
Támogatott formátumok: APE, FLAC, WAV, APPLE LOSSLESS ALAC, AAC, AAC-LC, HE-AAC, HE-AACv2, MP3 (CBR/VBR 32 - 320kpps) WMA 48kHz/16bit-192kHz/24bit
Jel/zaj arány: 117 dB
Méretek: 75×14×53 mm
Ár: 53.900,- Ft

A HIFIPIAC ONLINE ADVANCE PARIS PlayStream A5 TESZTJE

A következő teszt a HFP online felületén jelent meg 2020. 03. 30-án:

 

Komoly változás történt a francia gyártó integrált erősítő sorozatában, melynek a kettő új olcsóbb tagja immár valódi audio központtá válva streamer is lett egyben az eddigi „szimpla” erősítő helyett és ennek okán vadonatúj elnevezést is kapott.

Az Advance Paris legfontosabb momentumként azt hangsúlyozza a PlayStream A5 és A7 elnevezésű típusokkal kapcsolatban, hogy tervezésük során a jó minőségű és kellően nagy teljesítményű integrált erősítő és a nagy felbontású, teljes értékű streamer házasítása volt a legfőbb célkitűzés. Ennek megfelelően a két készülék egyaránt egy AB osztályú erősítő, egy minőségi DAC, egy FM/DAB+ tuner és egy hálózati lejátszó jól sikerült kombinációja, nem mellesleg nagyon kedvező áron.

Az aktuális (teljes méretű) integrált erősítő választék belépő típusának számító PlayStream A5 kiváló minőségű, válogatott alkatelemekből felépített 2×80 W (8 Ohm) teljesítményű AB-osztályú erősítővel rendelkezik, amely jóval izmosabb, mint a korábbi alapmodellé volt, és így nagyobb terekben és esetlegesen érzéketlenebb hangsugárzókkal való használatra is alkalmassá teszi. Nagyobb társaihoz hasonlóan a High Bias áramkörnek köszönhetően az első wattok az A5 esetében is A-osztályhoz hasonló módon szólalnak meg. A különféle digitális jelek feldolgozását és analóggá alakítását Wolfson WM8740 és Asahi Kasei AK4113 chipek végzik hozzájuk illő minőségi áramköri környezetben.

A készülék hálózati lejátszó része Ethernet és Wifi kapcsolaton keresztül egyaránt használható és a Spotify, Deezer, Qobuz, Tidal, TuneIn, iHeartRadio, vTuner és Napster szolgáltatások mindegyike elérhető vele. Az okostelefonon, táblagépen, számítógépen, külső NAS-on vagy otthoni hálózaton tárolt zenei könyvtárak tartalmai szintén kényelmesen lejátszhatók a készülékkel. A gyártótól megszokott módon beépített Bluetooth egység nincs az erősítőben, amennyiben valaki ilyen módon is szeretné használni, az X-FTB01 és X-FTB02 Bluetooth vevőket tudja megvásárolni hozzá. (Ahogy a MyConnect 150-nél írtuk, a gyártó az X-FTB01-et sok esetben grátisz mellékeli a készülékeihez.) A PlayStream A5 egyéb felszerelései közé tartozik még az FM/DAB+ tuner, amitől valójában már nem is csak erősítő, hanem egy receiver, gazdag csatlakozó felületén pedig line RCA, Phono MM és optikai illetve koax digitális bemenetek, valamint USB port is található.

Advance Paris Playstream A5 hatlap

A készülék szintén megújult külső megjelenése szerintem sokkal esztétikusabb, mint az elődöké volt. A klasszikus és a modern stílusjegyeket ötvöző kompakt méretű kék VU mérők már nem kápráztatják a szemeket, mint a régebbi változatok, a fehér fénygyűrűvel kiemelt alumínium kezelőszervek pedig főleg este nagyon kellemes és hangulatos látványt nyújtanak. A hangerőszabályzó benyomva tartva bemenetválasztóként is funkcionál, az előlap alsó részén sorba rendezve megjelenő, praktikus érintőkapcsolóként működő kék fényű bemenet nevekkel azonban már direktben is lehet váltogatni közülük. A kettő VU méter között egy kis kijelző található, ami az általános fény-harmóniába tökéletesen illeszkedő fehér digitekkel mutatja a kiválasztott bemenetet és egyéb információkat.

playstream app copyKövetkezetes módon nagyjából bemenettől és forrástól függetlenül a PlayStream A5 az Advance Paris aktuális erősítőinek auditív jellegzetességeit mutatja, ami lényegében a korábbi nagyon kellemes és lágy hangzás kicsit konkrétabb, racionálisabb és határozottabb változatát jelenti. A MyConnect150-hez hasonlóan ez a készülék is kellő erővel és határozottsággal ötvözi az alapvetően azért továbbra is barátságos és kifinomult előadásmódját, a korábbi belépő típus 50 Wattjához képest a mostani 80 Watt pedig érezhetően erőteljesebb, testesebb és dinamikusabb megszólalást biztosít számára.
Jazzen és popzenéken finoman pulzáló, testes és oldott hangulatú megszólalást nyújt izmos és erőteljes basszussal. Ritmikailag egyértelműen frissebb, mint az elődje volt, és ugyanez igaz a dinamikájára és a basszusjátszó képességére is. Megnövekedett erejének köszönhetően a szub tartományok is jóval energikusabban szólalnak meg, doboz függvényében gyakran akár egészen sub-wooferes érzetet keltve. A hangzása a gyártóra mindig is jellemző módon zavaró hibák nélküli, egészséges és kiegyensúlyozott, és érzésem szerint minden szempontból az árkategóriáján túlmutató színvonalú. Ráadásként nem instant sziporkázással és egy-egy szuper jellemzővel akar lenyűgözni, hanem csak teszi a dolgát és hagyja, hogy a hallgató szépen felfedezze a hangzásában rejlő szépségeket és különféle pozitívumokat. A zongora-szaxofon duó szaxofon tagjának megszólaltatása különösen életszagú és meggyőző, a nagyobb teljesítmények köszönhetően pedig a zenésznek jókora tüdeje is van, így a hang és a levegő az erősebb fújásoknál dinamikusan áramlik a hangszórókból, míg a másik oldalon a halk, szinte elfúló kis hangocskáknál egészen bensőséges hangulatot kelt. A partner zongora gazdag hangszínkészlettel és felhangrendszerrel zenél, a magasabb regiszterekben egy enyhe grízességgel, ami a sok pozitívum mellett azért jelzi, hogy még a belépő szinten vagyunk, a „nagyok” simaságáért pedig sajnos továbbra is többet kell fizetni. Érdekes módon ettől az enyhe karcosságtól a hangzás egyben valóságosabbnak is tűnik, és még a sok finomság ellenére sem lesz rózsaszínű cukormáz érzetem.
Akusztikus hangszeres és klasszikus műfajokon az erősítő határozott megszólalásában egyértelműen a zeneiség dominál, a helyükön lévő hifi paraméterek pedig szürke eminenciásként dolgoznak a „háttérben”. A különféle hangszerhangok szépen formáltak, valóságos hangszínűek és kifinomultan realisták, sok levegővel és méretes színpadon elhelyezve. Verdi Macbethjének feszült és fenyegető hangulatot keltő rezeseiben van réz rendesen, a tutik súlyosak, az attak pedig kellően erőteljes ahhoz, hogy összerezzenjek tőle. Jó lesz, ez, érzem! Az érzelmes hangvételű hegedűk, az énekesnők, az ezüstös fuvolák és a szoprán kórusok megszólaltatása szerintem kategóriáján felüli, míg Vivaldi muzsikájának rafinált dallamai a zeneszerző szándékához hűen egészen varázslatosak az A5 értő tálalásában.
Pop és rock zenéken, valamint sztereó mozizáson a gazdag hangszín világ és az egységesség mellett a dinamizmusé a főszerep, az elődökhöz hasonlóan továbbra is jóindulatú karakternek köszönhetően pedig még például az opcionális (amúgy ennek a dobozában is volt egy ajándékba) Bluetooth egység által fogadott tömörített zenék legtöbbje is jól hallgatható módon szólalt meg.

Ajánlás

A kvázi elődjénél jóval nagyobb teljesítménnyel határozottabbá, energikusabbá és dinamikusabbá tett PlayStream A5 már pusztán erősítőként nézve is bőven megéri az árát, ha pedig mindehhez hozzávesszük, hogy egy teljes értékű hálózati lejátszó is egyben, már igazi Best Buy készülékké válik, amelyen a tulajdonos még a szemeit is elégedetten legeltetheti az esti hangulatos zenehallgatás közben.


Advance Paris PlayStream A5
Teljesítmény: 80 W (csatornánként, 8 Ohm)
Frekvencia átvitel: 20 Hz- 80 kHz (+/- 3 dB)
THD: <0,004 %
Jel/zaj arány: > 98 dB
Optikai digitális bemenet: PCM 24 bit/ 96 kHz
Koaxiális digitális bemenet: PCM 24 bit/192 kHz
USB audió PCM: 24 bit/32 bit 44,1 kHz – 384 kHz
USB audió DSD: 2,8 MHz (DSD64)-DOP/5.6 MHz,
(DSD128)-DOP/11,2 MHz (DSD 256)-DOP
Méretek: 430×135×370 mm
Tömeg: 8,1 kg
Ár: 319.990,- Ft

A HI-FI NEWS (K. Kessler) TESZTELTE A MOFI UétraPhono KÉSZÜLÉKÉT

 

A MoFi vágógépeinek tervezőjétől származó ötletek alapján született meg az Ultra Phono (és a StudioPhono) a megfizethető árú MoFi lemezjátszók értékes kiegészítő elemeiként.

A tesztet készítette: Ken Kessler A méréseket Paul Miller végezte

 

Az analóg aranykorának közepén járnánk? Amennyiben visszatért az analóg feketelemezek világába, vagy éppen most készül felfedezni azt, akkor minden bizonnyal igaz ez a felvetés. A Mobile Fidelity UltraPhono készüléke ragyogó példa arra, hogy mire képes az ipar, ha ihletet kapott: Frappáns választ adott a hangszedő illesztő eszközök iránt egyre növekvő vásárlói igényekre, hogy az eszköz segítségével képesek legyenek a bő 30 éves CD-uralom alatt a hangszedő jelek fogadására alkalmas fokozat nélkül készült integrált erősítők a hagyományos hanglemezek hangszedőiből érkező jelek feldolgozására. A 499 fontos (angliai) árával talán nem feltétlenül a fekete lemezek világába bekukucskáló kispénzű kíváncsiskodók egyre növekvő száma a megcélzott célcsoport, de nem is sokkolóan drága ahhoz, hogy a kiváló hangzást kereső új vagy régi analóg zenebarátok ne engedhessék meg maguknak.

A hangszedő jel illesztése/feldolgozása nem túl egyszerű feladat, nem csak arról van szó, hogy valahogyan fogadni tudja a hangszedőről érkező jeleket a csak vonalbemenettel rendelkező erősítő. A feladat ennél sokkal összetettebb. Ugyanakkor a piac egyszerű. olcsó megoldásokat keres. Az amazon.co.uk kínálatában már 15 angol fontért is lehet vásárolni RIAA illesztő egységet. A teszt szerzője több ilyen olcsó szerkezetet is kipróbált és bár kétségtelenül olcsónak és lejátszhatóvá teszik a hanglemezeket a lemezjátszó jeleinek fogadására fel nem készített eszközökön, egyikük sem hozza azt a színvonalat, amelyet mondjuk egy Pro-Ject, NAD, Rega, Cambridge vagy most már a MoFi cégtől joggal elvárhatunk.

 

ERŐSÍTÉSI TÉNYEZŐ, BEÁLLÍTÁS, ILLESZTÉS

 

Az UltraPhono pontosan azt nyújtja, amire gondol, amikor egy hangszedő illesztő fokozat nélküli rendszert szeretne a hanglemezek lejátszására alkalmassá tenni: A tetszetős 100 x 30 x 170 mm-es fém dobozba épített szerkezet tetején egy hangerő szabályozó, a bekapcsolást jelző LED lámpa, mono üzemmód választó gomb és a már nem hallható hangok kiszűrésére alkalmas szűrő kapcsológombja található.

Az előlapon egy 6,3 mm-es sztereó jack aljzat fogadja a fejhallgatót, a hátlapon aranyozott RCA aljzatok fogadják a hangszedő jeleket és adják ki a vonalszintű jeleket. Itt található a földelő pont és egy több tüskés aljzat is, amelyhez a hálózati adapter csatlakoztatható.

A kis készüléket megfordítva a hátlapján rögtön szembetűnik, hogy komoly szerkezetről van szó. Egy 5 x 30 mm-es mélyedésben egy tucat apró DIP-kapcsoló segítségével állítható be, hogy MM vagy MC hangszedő jelet fogadjon-e a készülék, itt állítható be kilenc érték közül a kívánt impedancia és négy erősítési tényező érték közül választhatunk. a beállításokat a hátlapra ragasztott táblázatból olvashatjuk ki [lásd a lenti harmadik képen], így nem kell a használati utasítást lapozgatnia – mi tagadás, okos ötlet a gyártótól!

Ez a sokrétű beállítási lehetőség messze több mint amennyit egy akár ötször ennyibe kerülő csúcskategóriás hangszedő illesztő egységen találunk. Persze nem állítom, hogy az ilyen aprólékos beállítási lehetőség nélküli eszköz nem lehet elég jó – sőt tucatnyi csúcsminőségű készüléket tudnék említeni, amelyeken alig van beállítási lehetőség, mégis nagyszerű a hangzásuk. De hagyjuk ezt, hiszen nem így kell meggyőznünk az alacsony költségvetésből gazdálkodó zenehallgatót, hogy sokat kapott a pénzéért.

Amit ehelyett ki kell találnom, az az, hogy megér-e ez a kis doboz 200 fonttal többet, mint a hasonlóan tetszetős köntösbe csomagolt StudioPhono, azt is figyelembe véve, hogy fejhallgató kimenete is van.

 

 

 

ELSŐ OSZTÁLYÚ ALKATRÉSZEK

 

A MoFi szerint az UltraPhono általában jobb hangzásteljesítményt nyújt, mint a Studio Phono, mert a gyártásához használt alkatrészek révén az MC hangszedő hangzásvilágához közeli élményt nyújt. A MoFi azt is elárulta, hogy az UltraPhono a válogatottan kiváló alkatrészeknek köszönhetően csendesebb is, eredményeként pedig a hangzása semlegesebb, természetesebb mint a melegebb hangú Studio Phono lemezjátszóé, mélyebb, szélesebb a színpadképe és jobb a térleképezése. Ez hétköznapi nyelvre fordítva annyit tesz ki – és ezt a két készülék aprólékos tesztelése során magam is így tapasztaltam –, hogy az UltraPhono az analitikusabb, részletezőbb a kettő közül. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az Ultra Phono igen sokféle erősítővel és hangsugár zóval használható együtt, sokkal jobban képes feltárni a készülékekben rejlő lehetőségeket és képességeket. És bár a 299 és a 499 font igen sok embernek nem jelent vállalhatatlanul magas árat, sok lehetséges vásárlónak, főleg a kezdő analóg HiFi barátoknak nehezebben átléphető akadály lehet a fekete lemezek barázdáiba rejtett zenei élmények feltárásához vezető úton.

 

Az UltraPhonót a StudioPhonótól megkülönböztető forgatógomb nem hangerő szabályozó, hanem a Maxim MAX5440 jelszint illesztő áramkört szabályozza, amely 31 logaritmikus (2 dB-es) lépésközt biztosít és a „hagyományos potenciométer” helyébe lép. Ez az áramkör a Texas Instruments TPA6120A2 fejhallgató erősítő áramkörét hajtja meg, amely a TI szerint egy „AB osztályú áramvisszacsatolásos erősítő differenciális bemenetekkel és együtemű kimenetekkel”. Ebben az alkalmazásban az IC csaknem pontosan 600 mW/ teljesítményt ad le 25 ohmon <1 % THT mellett [lásd a beágyazott görbét] közepes, 8 ohmos forrásimpedancia mellett. Az utóbbi az „átlagos” 25 ohmos fejhallgató terhelő ellenállás esetén 2,8 dB-es teljesítményesét jelent és befolyásolni fogja az alacsony impedanciájú fejhallgatók frekvenciamenetét, de szinte semmilyen hatással sem bír a 600 ohmnál nagyobb impedanciára, ahol 5,050 mV (43 mW) hasznos teljesítmény áll rendelkezésre. Ezek a Brooklyn Bridge [2,7 W/25 ohm – HFN Dec ’19]  által  felállított  szabványhoz  mérten nem valami nagy értékek, de vitathatatlanul jobbak, mint amit a legtöbb USB  aljzatról megtáplált DAC/fejhallgató erősítő produkálni tud, az AudioQuest Cobalt [53 mW/25 ohm HFN Oct ’19] készüléket is beleértve. A torzítása alacsony, ~0-001-0-008 % (500 Hz-10 kHz) az első 100 mW-os tartományban, de jelentősen nő az alacsony frekvenciákon terhelés alatt (0,04 %, ill. vs. 0-015 % 20 Hz-en/10 mW-on/25 ohmnál). Csak ismételni tudom, az  UltraPhono nem olyan csendes mint sok más fejhallgató erősítő, a 72 dB A súlyozott jel/zaj arány (-0 dBV kimenő szint), ez arra utal, hogy az alacsonyabb érzékenységű fejhallgatók lehetnek az igazi partnerei a készüléknek.

 

 

 

TITKOK TÁRHÁZA

 

Most esett le a tantusz! Egyfolytában azon töprengtem, hogy mitől szól ennyire jól ez a kis doboz és miért emlékeztet annyira a Tim de Paravicini EAR-Yoshino Phonobox készülékének a hangzására [HFN Dec ’19], de tiszta véletlenül Josh Bizar a Mobile Fidelitynél elszólta magát és bevallotta, hogy Tim tervezte az áramköröket. Korábban sem volt kétségem aziránt, hogy az audió eszközök tervezői azonosíthatóak az általuk tervezett eszközök egyedi hangzáskarakterei alapján, de ha egymás mellett hallgatjuk a két készüléket, Tim csöves Phonoboxát és a MoFi félvezetős UltraPhono illesztő egységét, ennek igazáról bárki meggyőződhet. Míg az Ultra Phono nem nyújtja a csöves elektronika dinamikáját, azt az édes-bús meleg csöves hangzást, a zenei történések leképezése azonban összességében nagyon hasonló ahhoz, legalábbis a zene tolmácsolásának jellegében, ha a mértékében vannak is érezhető korlátai a csöves illesztő előerősítővel szemben.

Más szóval legalább olyan káprázatosan háromdimenziós a térleképezése, ha a színpad mérete nem is olyan látványosan nagy. Tökéletesen transzparens a megszólalása, bár nem mutatja annyira a meztelen valóságot, de a szó legmélyebb jelentésében „zenei” a megszólalása.

Már Tina Turner „The Best” felvételének [Parlophone 0190295378134] első taktusai sem hagytak szemernyi kétséget sem Tim „titkos kézjegye” és a termék létrejöttében játszott szerepe iránt. Tim mindig erős, testes mélyeket akar, amely az EAR teljesítményerősítők brutális erejével megszólaltatva  teszi feledhetetlenné az előadást. Nos, az Ultra Phone képes ezt a csodát szolgálni.

A ‘The Best’ mélyhangokban gazdag elejét igen gyakran „elhallgatják” az olcsóbb, gyengébb képességű eszközök, (vagy legalábbis erősen próbára teszi azokat ez a felvétel.) Szándékosan nem egy 5 ezer fontnál is drágább MC hangszedőt használtam a teszteléshez. Az UltraPhono szemmel láthatóan jobban érzi magát egy gyors, rugalmas MM hangszedővel, mint a kifinomultabb MC-kkel –de akár azt is sejthetjük, hogy a készüléket a MoFi saját, az olcsóbb  lemezjátszó  modell  tartozékaként

adott MM hangszedőjéhez hangolták [HFN Jul ’19 és Jan ’20]. Korábban teljesen elbűvölt az EAT Jo No 5 [HFN Dec ’18] és a Denon DL-103, a két 1.000 font alatti MC, megfizethető árú, de jó minőségű hangszedő illesztő erősítővel párosítva élvezet hallgatni őket.

A korábbi tesztekből még jól emlékszem arra, hogy mire voltak képesek ezek az MC hangszedők Tina Turner hangjával és egy 1.200, illetve egy 6.000 fontos hangszedő illesztő előerősítővel és persze az EAR PhonoBox-szal. Igencsak meglepett, hogy az UltraPhono alig valamivel maradt csak alatta a jóval drágább eszközök által nyújtott hangzásteljesítménynek: Tina hangjának textúrája gyakorlatilag teljesen ép, a zene szövetének konzisztenciája is egészséges maradt, a legkeményebb mélyektől a legmagasabb regiszterekig. Örvendetes módon az UltraPhono minden körülmények között egyenletes, jól kiegyensúlyozott hangzással lepett meg, soha

sem izgágáskodott és sohasem találtam unalmasan egysíkúnak a megszólalását.

 

 

 

A FEJE TETEJÉRE ÁLLT A VILÁG?

 

A MoFi első osztályú kivitelű fekete doboza tele van meglepetésekkel s nem csak az olyan finomságokra gondolok, mint a doboz hátlapján lévő, a hangszedő impedancia és az erősítési tényező beállítására szolgáló, kifejezetten felhasználóbarát, DIP kapcsolósorra, a mono üzemmódváltó kapcsolóra, vagy a már nem hallható hangok kiszűrésére szolgáló gombra. Éppen egy terjedelmes fejhallgató teszten dolgoztam, amikor megkaptam vallatásra az UltraPhono készüléket és nagy meglepetéssel tapasztaltam, hogy egy kiváló minőségű fejhallgató erősítőt is építettek bele, dacára annak, hogy az egyetlen bemenetén csak hangszedő jeleket tud fogadni.

Ugyanazt a felvételt az Audeze LCD-1 fejhallgatón [lásd a 68. oldalon] hallgatva nem csak a hangszedő illesztő erősítő profizmusa kapott igazolást, de a fejhallgató erősítő egység kiválósága is bebizonyosodott. Könnyedén hajtotta meg a fejhallgató hangszóróit, hangzása mindvégig nyitott maradt, valódi térérzettel. Tudom, a fejhallgatók igazán a koponyánkba préselik a zenét, nem a hallgató arca előtt szól a zene, de ez nem igaz az Ultra Phono esetében: nem szűkült be a tér és a helyükön, a valós térben szóltak a hangszerek.

A Kinks sajnálatos módon észrevétlenül maradt, újszerű elemekkel telepakolt mesterművének, az Arthur (Or The Decline And Fall Of The British Empire) [BMG BMGCAT-407DLP] felvételénél az UltraPhono olyan dinamikával, részletgazdagsággal –és csak unalomig ismételni tudom - hitelességgel szólalt meg, ami rögtön igazolta is az árcéduláját.

A ‘She Bought A Hat Like Princess Marina’ és a ‘Drivin’’ felvétel egyaránt a tiszta angol hóbort tökéletes példája, szokatlan, furcsa hangszerek szólalnak meg és teljesen más érzetet keltenek, mint a szokásos tánczenekarok vagy a rock műfaj előadói. Itt is remekelt az UltraPhono: tökéletes részletgazdagsággal keltette életre ezeknek az egyedi hangszereknek a hangját, pontosan felrajzolva az egyedi hangzáskarakterü ket, példaszerűen  kezelte a tranzienseseket és a finom dinamikát pontosan úgy, ahogyan a csúcskategóriás készü-lékektől várjuk el azt joggal.

 

 

VISSZA A MONOHOZ

 

 

Miért ne nyomhatnám meg a mono üzemmódválasztó gombot és izzíthatnék be egy mono Decca hangszedőt? Hozzá előbányásztam Gerry And The Pacemakers Greatest Hits lemezének amerikai kiadását [Laurie Records; LLP 2031], csak hogy élvezkedhessek egy kicsit az ‘I Like It’ elvarázsolt hangzásvilágát hallgatva, nem beszélve Gerry kicsit orrhangú énekhangjáról és az ütősök tökéletes időzítéséről. Egy dolgot kerestem igazán amiért egy Los Angeles-i fickó elindította a „Vissza a monohoz” kampányt, azt a teljes és tökéletes összhangot, a „teljességet” –csak így tudom az élményt leírni, ami az egycsatornás formátum legfőbb erénye.

Erről már korábban is beszéltünk, sokan véljük úgy, hogy a sztereó korántsem szorította ki teljesen a monot, már csak azért sem, mert igen sok régi, de értékes és kiváló felvétel eleve csak mono változatban létezik. Az is igaz, hogy a mono számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik és egyáltalán nem a megtakarításról beszélek, hogy a mono lemezeket hallgató megspórolhat egy hangsugárzót.

A legnagyszerűbb a mono hangzásmódban, hogy megszűnik a nyűg, hogy hogyan helyezzük el a két hangsugárzót ahhoz, hogy a legjobb sztereó teret kapjuk. Nincs gond a színpad leképezésével, méretével, a hangszerek térbeli elhelyezkedésével és sok minden mással sem. Mono lemezt vagy műsort hallgatva csak a zenére kell figyelnünk, nem az előadók térbeli elhelyezkedésére. Gerry és csapata monóban teljesen kitölti a két hangsugárzó közötti teret – vagy a fejem tölti meg zenével, ha az Audeze LCD-1 fejhallgatóval hallgatom az előadásukat – ugyanavval a kohézióval, mint amit a legjobb sztereó rendszerektől remélünk és még a zene rétegződését is fel tudom ismerni egy jó rendszeren.

Egy másik mono lemezt, Bobby Darin 18 Yellow Roses [Capitol T1942] korongját elővéve, amit szívet dobogtató kiváló sztereó változatban is volt szerencsém élvezni, az ‘I Will Follow Her’ felvételt hallgatva monoban is lenyűgözött a felvétel tisztasága, a legapróbb rezdülések is tökéletesen hallhatóak – olyan részletgazdagsággal, amelyet valójában csak a széles térben megszólaló jó sztereó felvételeken szoktunk felismerni. Az előadás mindig magával ragadó volt, bárhol hallgattam is. A MoFi UltraPhono tökéletesen – mi több, ragyogóan – hozta azt, amit egy jó mono lejátszó rendszertől elvárunk. Olyan jól, hogy akár el is felejthetjük a sztereót.

 

A bemeneti terhelést lezáró ellenállást szabályozó 12 DIP-kapcsoló látványa a készülék hátlapján (lásd a 72. oldalon) már első pillantásra is megdobogtatja az audiofiek szívét. A gyakorlatban azonban valójában csak a két legszélső kapcsolót szoktuk használni, hogy választhassunk a MoFi által javasolt +40 dB/+46 dB (MM) és +60 dB/+66 dB (MC) erősítési tényező lehetőség közül – ami igen közel áll a mérőpadon mért +40,3 dB/+46,3 dB és +60,7 dB/+66,7 dB értékhez. Jó érzéssel és okkal választott értékek ezek, a legalacsonyabb MM erősítési tényező érték esetén 9,7 mV a készülék érzékenysége, míg a legnagyobb MC erősítési tényező 0,46 mV (460 µV) bemenő jelszintet jelent, ami inkább a szabványos, mint az igen alacsony kimenő jelszintű MC hangszedőkhöz alkalmas. A +40 dB-es beállítási érték a magas kimenő szintű (>5 mV/5 cm/sec) MM hangszedőkhöz illik, ahol a 82 mV-os bemeneti túlvezérlés pontosan annyi mozgásteret engedélyez, ami még kezelni tudja a „legforróbb” +18 dB-es barázda modulációt (ez 11,2 µm/300 Hz).

Az aktív RIAA ekvalizálást +0,8 dB/100 kHz értékig terjesztette ki a gyártó és a közép- és a magasfrekvenciás sávban egyaránt igen egyenletes az átviteli görbe, bár 70 - 200 Hz között találtunk egy 0,43 dB-es „bemelegítő túllövést” [folyamatos vonal, 1-es grafikon]. Igen hatékonyan működik a már nem hallható hangokat kiiktató szűrő [szaggatott vonal] –3 dB-es pontot 28 Hz-en és annak a második felharmonikusát látjuk. A szűrő igen hatásos, 20-30 dB-es jelszint csökkenést eredményez a tipikus LP hangkar kábel/hangkar/hangszedő rezonanciaspektrumban. A RIAA ekvalizálás torzítása (a 2. grafikon) igen alacsony, mindössze 0,0006 % a középtartományban és csak 0,018 % 20 kHz-en (0 dBV mellett). Ez mintegy három nagyságrenddel alacsonyabb, mint a legjobb MM/MC hangszedőnél mérhető, sőt még az UltraPhono készülékre vonatkozóan a MoFi által megadott műszaki adatoknál is alacsonyabb. Az egyetlen apró homokszem az egyébként igen kifinomult gépezetben a zaj– a mindkét MM beállítás esetében mért 81 dB (5 mV/ 0 dBV) érték nem mondható rossznak, de sajnos az MC esetében mért 61 dB gyenge eredménynek számít. Na igen, mindenben azért csak nem verheti a sokkal drágább hangszedő illesztő erősítőket.

 

 

A készülék műszaki adatai:

 

Bemeneti terhelő ellenállás (MM/MC)

47 kOhm / 70 - 47 kOhm

Bemeneti érzékenység (0 dBV szinten)

9,7 mV – 460 µV (MM/MC)

Bemeneti túlvezérlés (1 % THT, MM/MC)

82 / 43 / 6,0 / 4,0 mV

Max. kimenő szint (1 % THT), impedancia

8,0 V /3,1 -10,2 ohm

A súlyozású J/Z arány (0 dBV) MM/MC

80,9 dB / 61,1 dB

Frekv. átvitel (20 Hz – 20 kHz/100 kHz)

-0,1 - +0,43 dB/+0,81 dB

Torzítás (20 Hz – 20 kHz, 0 dBV)

0,00058- 0,081 dB

Áramfelvétele

3 watt

Méretei (Szélses/Magas/Mély)/Tömege

98 x 32 x 180 mm / 1 kg

 

 

 

A Hi-Fi New értékítélete

 

 

Egyértelműen a világ előnyére vált a vinil forradalom, eredményeként számos kiváló minőségű hangszedő illesztő erősítő született világszerte. A MoFi UltraPhono új értelmet adott annak, hogy mit kaphatunk 500 angol fontért, ráadásul még egy kiváló adottságokkal rendelkező fejhallgató erősítőt is tartalmaz a készülék. Az illesztő erősítő tág határok között állítható be a különféle hangszedők adottságaihoz, számtalan lehetőséget nyújtva az audiofileknek ahhoz, hogy a rendszerükhöz illesszék, a hangminősége pedig semmilyen kompromisszum legcsekélyebb jelét sem mutatja.

Hangzásminősége: 87 %

 

 

 

 

A HI-FI NEWS TESZTELTE A MOFI STUDIODECK+ KÉSZÜLÉKÉT

A hi-fi news januári számában jelent meg a következő teszt a MoFi StudioDeck+ készülékéről:

 

A Mobile Fidelity-nek, aki korábban elsősorban a kiváló minőségű hanglemezek kínálatával szerzett elismerést, most EISA díjat kapott a lemezjátszó választéka zászlóshajója, az UltraDeck. A

kérdés az, hogy vajon a kedvezőbb árfekvésű Studio Deck is szolgáltat-e annyi zenét?

Tesztelte: Ken Kessler Laboratóriumi mérések: Paul Miller

 

Még az is meglehet, hogy fordítva futottunk neki a dolognak, hiszen elsőként a Mobile Fidelity drágább UltraDeck lemezjátszóját teszteltük [HFN júl. ’19.], csak most jutottunk el az olcsóbb modellhez. Az a híre járta ugyanis, hogy a MoFi olcsóbb, belépő szintű StudioDeck lemezjátszója lehet az új üdvöske a piacon, így azután magunk jártunk utána, hogy mi ebben az igazság. A drágább Ultra Deck angol kiskereskedelmi

ára hangszedő nélkül 2.499 angol font, míg az olcsóbb Studio Deck ára hangszedő nélkül csak 1.199 angol font, a Studio Tracker hangszedővel szerelve pedig 1.349 angol font az ára. A most tesztelt Studio Deck is ezzel az MM hangszedővel érkezett. Az MM hangszedő fogyasztói ára 199 angol font, így kompletten szerelve 50 font az árkedvezmény. Pont annyi, mint amennyibe a MoFi nehézsúlyú, a vibrációt csökkentő lemez leszorítója kerül. Amint azt már korábban is megfigyelhettük, a MoFi olyan árképzési gyakorlatot folytat, ami a régi időkben volt divat, amikor a lemezkiadók, lemezgyártók a lemezeik lejátszására alkalmas eszközöket is forgalmaztak. Ilyen volt az EMI, a Decca és az RCA – és mi tagadás, volt is értelme ennek a kereskedelmi gyakorlatnak. A MoFi gyökerei ugyanerre az időre nyúlnak

vissza. Korábban ugyan nem voltak a lemezeik lejátszására szolgáló eszközei, de a most létrehozott eszközválasztéka árát és forgalmazási stratégiáját a múltat idézve állapította meg.

 

MOFI MODELLEK

A MoFi alelnöke, Josh Bizar nem szereti előre elsütni a poénokat, de ennek ellenére elismerte, hogy a fejlesztőmérnökök számos új projekten dolgoznak. „Régóta gondolkodunk már egy megfizethető árú digitális/analóg jelátalakító (DAC) kifejlesztésén, emellett sok munkát fordítottunk egy szép, nagyszerű hangzást nyújtó integrált erősítő létrehozására. Ezzel két lépéssel közelebb kerül a cég egy MoFi készülékekből álló komplett rendszer megteremtéséhez, de pillanatnyilag sokkal jobban izgat a harmadik lemezjátszó modellünk forgalomba hozatala. Ez drágább lesz az UltraDecknél és látványosabb is lesz annál.” Bizar úr néhány szigorúan titkos tervre is utalást tett: „Az új modell számos újdonsággal jellemezhető, a gyártásához használt anyagokban is további javulást mutat. Egy sok kihívást jelentő új karral érkezik majd, de további részleteket nem árulhatok el, mivel még nem született döntés az áráról, még nyitottak az új szerkezeti elemek és a forma tényleges költségei. De garantálom, hogy mihelyt konkrétumokról tudok beszámolni, tájékoztatni fogjuk a Hi-Fi News olvasóit a részletekről.” Szóval érdemes a következő lapszámokat is böngészgetni!

 

MUSIC DIRECT

Aki még esetleg nem tudná, a Mobile Fidelity annak a vállalatcsoportnak a része, amelyhez a Music Direct, az USA legnagyobb készülékforgalmazója is tartozik. A Music Direct egy seregnyi lemezjátszót és hangszedőt, valamint erősítőket és hangsugárzókat kínál, közöttük olyan márkákat, mint a Marantz, Chord, iFi Audio, AudioQuest és még számos ismert név termékei szerepelnek a kínálatában. Ez a vállalatcsoportbeli tagság nyitotta meg az utat a készülékgyártás fele. De a saját márkás lemezjátszó forgalomba hozatala egyben nagy felelősséget is jelentett és mi tagadás, eddig azért nem okozott túl sok aggodalmat a MoFi a lemezjátszóival a versenytársaknak, legkevésbé fő riválisának, a Pro-Jectnek. A MoFi komolyan vette a feladatot: Ahelyett hogy csak rábiggyesztette volna a logóját egy gondosan megválasztott, más gyártó által gyártott készülékre, megtervezte és megalkotta a saját készülékcsaládját, mondja a cég alelnöke, Josh Bizar, ‘A MoFi StudioDeck volt az első saját tervezésű termékünk. A cél az volt, hogy a Mobile Fiddelity hangmérnökeinek a lemezek készítése terén nyújtott nagyszerű teljesítményét elismerve olyan lemezjátszót alkossunk meg, amely méltó a lemezeink elismerten jó híréhez.” Az UltraDeckhez hasonlóan itt is Allen Perkins, az Immedia fame tervezőmérnöke volt a StudioDeck projekt fő tervezőmérnöke. Michael Latvis, a Harmonic Resolution Systems nagy elismerést szerzett specialistája tervezte mindkét futómű lábait és az opcionális MoFi „szupernehézsúlyú” lemezleszorítóját.

Alapkivitelben a belépő szintű hangszedővel szállítjuk a készüléket, de a StudioDeck a három MoFi Electronics Trackers hangszedő bármelyikével rendelhető, a gyárban a vevő kívánsága szerinti hangszedőt szereljük a hangkarra. Ugyanakkor arra is lehetőség van, hogy a készüléktulajdonos maga szereljen tetszés szerinti hangszedőt a karra, hiszen a hangkar ugyanúgy állítható, mint az UltraDeck esetében.

 Az nem Az nem a tesztelő feladata hogy „védje” a gyártót azzal, hogy mindig a drágább modellt ajánlja. Nagy a valószínűsége ugyan annak, hogy a drágább modell jobb hangzásteljesítményre képes, de az is igaz lehet, hogy az olcsóbb modell jobban megéri az árát- de ez már a vásárló döntése lesz.

 

JÓ BENYOMÁST KELTŐ FUTÓMÚ

A StudioDeck és az UltraDeck összehasonlítása tökéletesen igazolja a fentieket. „Dióhéjban” összefoglalva az alábbi azonosságokat találjuk a két készülékben: Ugyanaz a csapágy (de más csapágytalppal), ugyanaz a motor és a kar (de más kábelezéssel), de a StudioDeck esetében vékonyabb a lemeztányér és egyszerűbb a készülékváz és a ház kialakítása. Ez a költségtudatos vásárlónak egyben azt is jelentheti, hogy a tervezők jóvoltából kevés kompromisszumot kell csak kötnie, hogy lényegesen olcsóbban jusson hasonló hangzásélményhez, feltéve, hogy elfogadjuk, hogy a csapágy, a motor és a kar a lemezjátszó futómű alapvető fontosságú szerkezeti eleme. (Ez persze a dolgok alapos leegyszerűsítése, de működik.)

A dolgot részletesebben szemügyre véve azt láthatjuk, hogy a StudioDeck ugyanazt az ultrahalk amerikai gyártmányú váltóáramú szinkron Hurt motort használja mint az ultra Deck, megegyezik a két modellben a 10 hüvelykes alumínium kardáncsapágyazású hangkar is, a lemeztányér itt is Delrin, megegyezik a rezgést gátló HRS készülékláb is, de a könnyebb lemeztányérhoz kalibrálták azokat. A drágább modell ezer fontos felárát részben a vastagabb lemeztányér eredményezi, (Josh Bizar szerint „ez egy igen drága, nehezen megmunkálható anyag”). A készülékház viszont kifinomultabb, elsősorban a többrétegű csillapításnak köszönhetően, emellett egy újabb alumínium csillapítólemez növeli a futómű tömegét és egyben segít megszüntetni a StudioDeck vázának szerkezeti rezgéseit. Az UltraDdeck hangkarkábele drága Cardas PSC kábel, a StudioDeck hangkarkábele olcsóbb OF rézhuzalokból készült.

A csapágyazás is csaknem azonos a két modellnél, de a StudioDeck Teflon csapágytalppal készül, míg a drágább UltraDeckben egy keményebb zafirgolyón nyugszik a csapágy. A StudioDeck tömege 8,6 kg, míg a StudioDeck 10,5 kg-ot nyom a mérlegen. A StudioDeck háza letisztultabbnak tűnik, kevesebb rajta a feltűnő felület. Stílusa ugyanakkor megegyezik a nagyobbik testvérével, a színe is, a mérete 500 x 362 mm (széles x mély).

A StudioDeck és az UltraDeck modelleket pontról-pontra összehasonlítva azt állapíthatjuk meg, hogy valódi főnyereménynek számít a StudioDeck – főleg akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy MoFi hangszedőt is kapunk az árban.

Dacára annak, hogy könnyebb a váza, a StudioDeck mégis igen komoly szerkezet benyomását kelti. Emlékeztet ifjabb éveim első igazi, minimalista kivitelű, de mégis ízig-vérig audiofil lemezjátszójára, az eredeti Rega Planar 3 készülékre. Amint az a ma már klasszikus mesterműnél is igaz volt, itt is az anyag és a kivitel, a több mint bizalomgerjesztő felépítés és kidolgozási minőség olyan mély benyomást gyakorol ránk, hogy könnyedén túltesszük magunkat azon, hogy csak némi kompromisszum árán juthatunk egy igazi költséghatékony eszközhöz.

 

IZGULHATNAK A VERSENYTÁRSAK?

Üzembe helyezése végtelenül egyszerű, csak be kell kapcsolni a lemezjátszó vázának jobb oldali alsó sarkába épített hálózati kapcsolóval, esetleg a fordulatszámot kell 35 fordulat/percről 45-re váltani a meghajtó szíj másik horonyba való áthelyezésével, A hangkar beállítását sem bonyolították túl a tervezők, elég, ha egyensúlyba állítjuk, majd beállítjuk a kívánt tűerőt és a helyére akasztjuk a besodródást gátló súlyt. A tesztelésre kapott StudioDeck+ változatban már a gyárban beszerelték az árban foglalt MoFi hangszedőt. Biztos ami biztos alapon ellenőriztem a hangkar és hangszedő beállításokat a saját szögmérőmmel, de mindent a legnagyobb rendben találtam rajta. Elektronikus tűmérleggel állítottam be az ideális 2 gramm tűnyomást. Az egész műveletsor csak bő tíz percet vett igénybe, szóval a dobozból kivett lemezjátszó pár perc munkával máris zenét szolgáltathat.

Ahhoz, hogy jobban megérthessük a StudioDeck és az UltraDeck közötti különbséget, ami valójában ennek a tesztnek a lényege, mindkét lemezjátszón ugyanazokat a lemezeket használtam. Aki még nem olvasta volna a korábbi tesztet az UltraDeck lemezjátszóról, annak elmondom, hogy a potenciális vásárlók minél hitelesebb tájékoztatása érdekében meghatározott szempontok szerint vetem egybe a két készüléket. De még mielőtt csalódottan továbblépnének, azt is elárulom, hogy a StudioDeck nem mossa le az UltraDeck készüléket. Inkább úgy mondanám, hogy a legkedvesebb vetélytársa, mint mondjuk Bottas Hamiltonnak. A vallatást a Silverhead 16 And Savaged [Purple Records TPSA7511] 1973-as újrakiadott változatával kezdtem, mivel ez egy olyan album, amely szerencsésen ötvözi a pompát, az erőteljes popzenét és a kemény rockot. A kívánt hatást igen gyors tranziensek, erős hanghatások és a lendületes ritmus gondosan megválogatott ötvözetével éri el. Nincs mit szépíteni rajta, most nem élvezhetjük a nagy stadionok rockkoncert hangulatát, de mindenképpen egy olyan felvétel, amely rendesen fejbe kólintja a dinamikájával a hallgatót. Nem kívánom azt sugallni, hogy a megszólalás minőségét főként a lemezjátszó tömege határozza meg, de nem vitás, hogy a sokkal nehezebb UltraDeck kétségtelenül testet adott a zenének, főleg az ütősöknek. A tesztemben megemlítettem a katonásan fegyelmezett megszólalását, a feszes ritmusokat és akkor azt kívántam, hogy bárcsak lenne otthon egy pár késő 1960-as JBL hangsugárzóm. A StudioDeck ránézésre elég jónak tűnt ahhoz, hogy az Ortofon 2M Red hangszedővel is megvallassam, amelyet egyébként a korábbi UltraDeck tesztnél is használtam.

Mindez igazolta Bizar azon kijelentését, hogy a kisebbik testvér „elegendően nagy százalékban” örökölte át a nagyobbik testvér kiváló tulajdonságait és jellemzőit. Egy képzeletbeli mérlegen talán azt láthatnánk, hogy egy számjegyű az a százalékos érték, amivel többet és jobban tud az Ultra a Studionál. A meghallgatás során is közel ilyen mértékű hangminőség eltérést tapasztaltam.

Nagyjából olyan esettel állunk szemben, mintha egy hangszedő család két tagját tesztelnénk, ahol a drágább az elvárásoknak megfelelően jobb hangzásteljesítményt nyújt. Általában ez is a dolgok rendje. A StudioDeck igazi csodája az UltraDeck lemezjátszóval összehasonlítva az, hogy milyen tökéletesen mutatja a hangzásminőség terén elérhető előnyt anélkül, hogy megcáfolná a többért többet alapigazság elvét.

Másképpen kifejezve hallani fogja minden forint értékét, ha a drágább UltraDeck lemezjátszót választja, de ugyanakkor mély benyomást fog gyakorolni a StudioDeck azzal, amit alacsonyabb áron nyújtani tud.

 

A LAKMUSZTESZT

Százával kaphatóak a piacon érdes hangú, rockzenére hangolt lemezjátszók, ráadásul megfizethető áron. A kifinomult hangzás persze többe kerül. A nagyobbik testvéréhez hasonlóan a StudioDeck lemezjátszót is a birtokomban lévő legjobb lemezekkel teszteltem, Dusty Springfield ‘The Look Of Love’ 12 hüvelykes kislemezével a Classic Records [CR-5005- 12] katalógusából. Ez a lemez valójában „mindent elárul a hangról” és Dusty életteli, levegős előadása teszi igazán izgalmassá. Szerintem a legjobb ebben a műfajban, Julie Lindon kb. 1958-as felvételei óta talán a legszexibb hang. – A Studio Deck élvezetesen, kimagaslóan jó részletgazdagsággal tolmácsolta a felvételt, hangzásminősége, levegős megszólalása és térleképezése igen közel állt az UltraDeck nyújtotta teljesítményhez. Inkább arra gondoltam, hogy nem is annyira a lemezjátszó futóművek, sokkal inkább a hangszedők eredményezik az eltérést a két lemezjátszó hangja között, bár azért meg kell hagynom, az UltraDeck valamivel melegebb hangú készüléknek tűnik.

Már régóta része a tesztjeimnek a Band névadó második lemeze [MFSL 1-419], és már alig vártam, hogy a kezembe kerüljön az 50. évfordulóra kiadott jubileumi újrakiadás. Talán ez az eddigi legjobb változat, a MoFi igazán kitett magáért és persze az is szerencsés, hogy a MoFi lemezjátszóját legalább egy MoFi lemezzel is megvallattam. Mint korábban is, Levon Helm igen kifejező dobolása – ami a tökéletes hangleképezés egyik jól bevált lakmusztesztje – és Garth Hudson fenséges Lowrey orgonája most is elvarázsolt.

Itt is azt tapasztaltam, hogy a StudioDeck hangzása egy árnyalattal ‘könnyebb’, de azt nem mondanám, hogy hiányzott volna a teste. Inkább minőségi, mint mennyiségi apró hiányt éreztem, de az is szembetűnő, hogy mindkét lemezjátszót ugyanaz a fül hangolta. Amennyiben a testvérháborút más területre tolnám, úgy mondanám, hogy azt tapasztaltam, mintha egy erősítőcsaládból az eggyel kisebbet választottam volna a sorból: ugyanaz a hangzáskarakter, de kevésbé átütő a hangzás. A különbség inkább a jelentős árelőny a kisebbik testvér javára.

Még egy utolsó megjegyzés: Még az UltraDesknél is érezhetőbben többet nyer a StudioDeck a lemezleszorító nehezékkel. A MoFi saját „nehézsúlyú” lemezleszorítója jól hallhatóan feltisztította a középmélyeket, meglepő módon látványosan csökkentette a felületi zajokat. Eljátszadoztam a filc, gumi és parafa lemezalátétekkel is és nagy örömömre a Studio Deck épp elég transzparensnek és koherensnek mutatkozott ahhoz, hogy reprodukálható módon mutassa az egyes anyagok hangzásra gyakorolt eltérő hatásait. A magam részéről úgy látom, hogy a StudioDeck kiált az apró finomításokért, hangzásjavító segédeszközökért, ugyanakkor az UltraDeck esetében kevésbé van szükség ilyesmire, hiszen a lemezjátszó önmagában, a dobozból kivéve és beállítva tökéletesen kifinomult eszköz.

 

LABORMÉRÉSEK

Dacára annak, hogy ugyanaz a 300 fordulat/perc váltóáramú szinkron motor hajtja és a csapágyazása is megfordított keményacél csapágy (bár itt a zafír helyett Teflon a csapágytalp) és könnyebb a Delrin lemeztányér (csak 1,8 kg a 3.1 kilogrammal szemben), érezhetően eltér a StudioDeck hangzásteljesítménye az UltraDeck nyújtotta hangzástól. [HFN 2019. júliusa]. Alig csökkent a felfutási idő, mindkét lemezjátszónál az első nagyjából fél fordulat alatt gyakran megcsúszik a meghajtó szíj, de a Studio Deck esetében valamivel nagyobb, +0,33 % lett az abszolút sebesség hiba. Ezt látjuk a fő jelcsúcs jobb oldali eltolódásánál (1. görbe), de ez aligha okozhat hallható nyávogást. A sebességingadozás csúcsértéke 0,07 %-ról 0,05 %-ra csökkent a StudioDeck lemezjátszónál, mivel a tervezőknek sikerült elnyomniuk a futómű ±5 Hz-es oldalsávjait. A beremegés felső értéke változatlanul 0,04 % és lényegében önálló (zajszerű) maradt. Ugyancsak változatlan maradt a csapágydübörgés mértéke -67,2 dB-nél (DIN-B szerint mért súlyozott érték 5 cm/sec barázdasebesség mellett). A barázdafalak közötti dübörgés mértéke viszont 3-4 dB-lel magasabb, -67,2 dB, ami arra utal, hogy a könnyebb tányér vélhetően nem nyújt akkora mértékű általános csillapítást.

A MoFi 10 hüvelykes fémötvözet hangkarja igazi nehézsúlyú főszereplő, a hatékony tömege meghaladja a 30 grammot, így kész szerencse, hogy a lemezjátszóval együtt szállított StudioTracker MM hangszedő csak 6,4 gramm. Ez a nagy tömegű hangkar alacsony engedékenységű hangszedőre vágyik, de ugyanakkor a CSD vízesés görbén látható rezonanciák egy része is a számlájára írható (2. ábra). Ez a rezonancia a belső kábelezés cseréjével sem csökkenthető. A fordulópont 145 Hz-nél van, a másodlagos rezonanciacsúcsok 440 Hz-nél, 710 Hz-nél és 980 Hz-nél láthatóak. Egy kis kiegészítő csillapítás biztosan jót tett volna a hangkarnak, bár ezen az áron nagyon is jó megoldásnak mondható a kardán-/golyóscsapágy – teljesen holtjátékmentes, a súrlódási tényezője pedig igen alacsony,

 

A HIFI NEW ÍTÉLETE

A MoFi jól végezte a házi feladatát, ragyogó alaplemezjátszót hozott létre. A legkevésbé sem számítottam arra, hogy ilyen kifinomult eszközzel lesz dolgom. Mindig öröm az, ha egy adott szerkezet varázslatos hanggal feszegeti az árkategóriája határait, a StudioDeck pedig kétségtelenül pont ezt teszi. A fekete lemezek új hívei számára, akik egy felhasználóbarát eszközt keresnek a féltett lemezeik ragyogó hangzásminőségben való megszólaltatására, nehezen tudnék jobb eszközt ajánlani. Hangzásminőség: 88%

 

Átalakult az SME kínálata

Az SME lemezlejátszó terméklista ki lesz egészítve számos lemezlejátszó és hangkar kombinációval beleértve a Model 12 Classic lemezlejátszó M2-9R hangkarral kiegészített fekete króm fényezésű változatát. Ezenfelül egy teljesen új, dupla hangkaros, Model 12 is bemutatásra került három különböző verzióval: Twin két 309-es hangkarral, Twin Classic két M2-9R-es hangkarral és a Twin Classic-Plus egy M2-9R-es és egy 309-es hangkarral. Végül vevői kérésre kifejlesztettünk egy prémium lemezlejátszó listát fényes króm fényezéssel. A 2020-as árlista tartalmazza az új modelleket és kombinációkat. Az új árlistát innen lehet letölteni.

5 csillagos eredményt érek el az ayre erősítői a what hi*fi tesztjén

A WHAT HI*FI öt csillagot adott az ötből az Ayre KX-R Twenty előerősítőnek és a VX-R Twenty teljesítményerősítőnek.

"...ha a hang őszintesége és a mérnöki integritás a legfontosabb szempontjai között vannak - és a combos ár nem riasztja vissza - akkor szerintünk ez az Ayre elő- és teljesítményerősítő páros Önért kiállt. Ezek biztosan a legintuitívabb erősítők az elmúlt években teszteltek közül."

A teljes teszt itt található.

Az SME Synergy nyerte 2019-ben a What Hi-Fi? Temptations díjat

Az SME Synergy lemezlejátszó elhódította a What Hi-Fi Temptations díját a londoni díjátadón. "Szeretjük, ahogy az SME végig vezet minket a felvételen, ahogy átadja a zenét teljes átláthatósággal, lendülettel és olyan kifinomultsággal, amit megérdemel," - olvasható az 5 csillagra értékelt termék tesztjében.

Akció MoFi lemezlejátszóra

December 6-ig akció a MOFI lemezjátszókra:

10% engedmény és egy db Dire Straits 2 LP 45RPM ajándék lemez minden olyan lemezjátszóra, amelyikben a hangszedő is benne van: SD+, SD+U, SD+M, UD+, UD+M

15% engedmény és egy darab Dire Straits 2 LP 45 RPM ajándék lemez minden olyan lemezjátszóra, amelyikben benne van a hangszedő, a phono erősítő és a lemez leszorító: SD+, SD+U, SD+M, UD+, UD+M; + Studio vagy Ultra phono + Super heavyweight.