A hi-fi news januári számában jelent meg a következő teszt a MoFi StudioDeck+ készülékéről:
A Mobile Fidelity-nek, aki korábban elsősorban a kiváló minőségű hanglemezek kínálatával szerzett elismerést, most EISA díjat kapott a lemezjátszó választéka zászlóshajója, az UltraDeck. A
kérdés az, hogy vajon a kedvezőbb árfekvésű Studio Deck is szolgáltat-e annyi zenét?
Tesztelte: Ken Kessler Laboratóriumi mérések: Paul Miller
Még az is meglehet, hogy fordítva futottunk neki a dolognak, hiszen elsőként a Mobile Fidelity drágább UltraDeck lemezjátszóját teszteltük [HFN júl. ’19.], csak most jutottunk el az olcsóbb modellhez. Az a híre járta ugyanis, hogy a MoFi olcsóbb, belépő szintű StudioDeck lemezjátszója lehet az új üdvöske a piacon, így azután magunk jártunk utána, hogy mi ebben az igazság. A drágább Ultra Deck angol kiskereskedelmi
ára hangszedő nélkül 2.499 angol font, míg az olcsóbb Studio Deck ára hangszedő nélkül csak 1.199 angol font, a Studio Tracker hangszedővel szerelve pedig 1.349 angol font az ára. A most tesztelt Studio Deck is ezzel az MM hangszedővel érkezett. Az MM hangszedő fogyasztói ára 199 angol font, így kompletten szerelve 50 font az árkedvezmény. Pont annyi, mint amennyibe a MoFi nehézsúlyú, a vibrációt csökkentő lemez leszorítója kerül. Amint azt már korábban is megfigyelhettük, a MoFi olyan árképzési gyakorlatot folytat, ami a régi időkben volt divat, amikor a lemezkiadók, lemezgyártók a lemezeik lejátszására alkalmas eszközöket is forgalmaztak. Ilyen volt az EMI, a Decca és az RCA – és mi tagadás, volt is értelme ennek a kereskedelmi gyakorlatnak. A MoFi gyökerei ugyanerre az időre nyúlnak
vissza. Korábban ugyan nem voltak a lemezeik lejátszására szolgáló eszközei, de a most létrehozott eszközválasztéka árát és forgalmazási stratégiáját a múltat idézve állapította meg.
MOFI MODELLEK
A MoFi alelnöke, Josh Bizar nem szereti előre elsütni a poénokat, de ennek ellenére elismerte, hogy a fejlesztőmérnökök számos új projekten dolgoznak. „Régóta gondolkodunk már egy megfizethető árú digitális/analóg jelátalakító (DAC) kifejlesztésén, emellett sok munkát fordítottunk egy szép, nagyszerű hangzást nyújtó integrált erősítő létrehozására. Ezzel két lépéssel közelebb kerül a cég egy MoFi készülékekből álló komplett rendszer megteremtéséhez, de pillanatnyilag sokkal jobban izgat a harmadik lemezjátszó modellünk forgalomba hozatala. Ez drágább lesz az UltraDecknél és látványosabb is lesz annál.” Bizar úr néhány szigorúan titkos tervre is utalást tett: „Az új modell számos újdonsággal jellemezhető, a gyártásához használt anyagokban is további javulást mutat. Egy sok kihívást jelentő új karral érkezik majd, de további részleteket nem árulhatok el, mivel még nem született döntés az áráról, még nyitottak az új szerkezeti elemek és a forma tényleges költségei. De garantálom, hogy mihelyt konkrétumokról tudok beszámolni, tájékoztatni fogjuk a Hi-Fi News olvasóit a részletekről.” Szóval érdemes a következő lapszámokat is böngészgetni!
MUSIC DIRECT
Aki még esetleg nem tudná, a Mobile Fidelity annak a vállalatcsoportnak a része, amelyhez a Music Direct, az USA legnagyobb készülékforgalmazója is tartozik. A Music Direct egy seregnyi lemezjátszót és hangszedőt, valamint erősítőket és hangsugárzókat kínál, közöttük olyan márkákat, mint a Marantz, Chord, iFi Audio, AudioQuest és még számos ismert név termékei szerepelnek a kínálatában. Ez a vállalatcsoportbeli tagság nyitotta meg az utat a készülékgyártás fele. De a saját márkás lemezjátszó forgalomba hozatala egyben nagy felelősséget is jelentett és mi tagadás, eddig azért nem okozott túl sok aggodalmat a MoFi a lemezjátszóival a versenytársaknak, legkevésbé fő riválisának, a Pro-Jectnek. A MoFi komolyan vette a feladatot: Ahelyett hogy csak rábiggyesztette volna a logóját egy gondosan megválasztott, más gyártó által gyártott készülékre, megtervezte és megalkotta a saját készülékcsaládját, mondja a cég alelnöke, Josh Bizar, ‘A MoFi StudioDeck volt az első saját tervezésű termékünk. A cél az volt, hogy a Mobile Fiddelity hangmérnökeinek a lemezek készítése terén nyújtott nagyszerű teljesítményét elismerve olyan lemezjátszót alkossunk meg, amely méltó a lemezeink elismerten jó híréhez.” Az UltraDeckhez hasonlóan itt is Allen Perkins, az Immedia fame tervezőmérnöke volt a StudioDeck projekt fő tervezőmérnöke. Michael Latvis, a Harmonic Resolution Systems nagy elismerést szerzett specialistája tervezte mindkét futómű lábait és az opcionális MoFi „szupernehézsúlyú” lemezleszorítóját.
Alapkivitelben a belépő szintű hangszedővel szállítjuk a készüléket, de a StudioDeck a három MoFi Electronics Trackers hangszedő bármelyikével rendelhető, a gyárban a vevő kívánsága szerinti hangszedőt szereljük a hangkarra. Ugyanakkor arra is lehetőség van, hogy a készüléktulajdonos maga szereljen tetszés szerinti hangszedőt a karra, hiszen a hangkar ugyanúgy állítható, mint az UltraDeck esetében.
Az nem Az nem a tesztelő feladata hogy „védje” a gyártót azzal, hogy mindig a drágább modellt ajánlja. Nagy a valószínűsége ugyan annak, hogy a drágább modell jobb hangzásteljesítményre képes, de az is igaz lehet, hogy az olcsóbb modell jobban megéri az árát- de ez már a vásárló döntése lesz.
JÓ BENYOMÁST KELTŐ FUTÓMÚ
A StudioDeck és az UltraDeck összehasonlítása tökéletesen igazolja a fentieket. „Dióhéjban” összefoglalva az alábbi azonosságokat találjuk a két készülékben: Ugyanaz a csapágy (de más csapágytalppal), ugyanaz a motor és a kar (de más kábelezéssel), de a StudioDeck esetében vékonyabb a lemeztányér és egyszerűbb a készülékváz és a ház kialakítása. Ez a költségtudatos vásárlónak egyben azt is jelentheti, hogy a tervezők jóvoltából kevés kompromisszumot kell csak kötnie, hogy lényegesen olcsóbban jusson hasonló hangzásélményhez, feltéve, hogy elfogadjuk, hogy a csapágy, a motor és a kar a lemezjátszó futómű alapvető fontosságú szerkezeti eleme. (Ez persze a dolgok alapos leegyszerűsítése, de működik.)
A dolgot részletesebben szemügyre véve azt láthatjuk, hogy a StudioDeck ugyanazt az ultrahalk amerikai gyártmányú váltóáramú szinkron Hurt motort használja mint az ultra Deck, megegyezik a két modellben a 10 hüvelykes alumínium kardáncsapágyazású hangkar is, a lemeztányér itt is Delrin, megegyezik a rezgést gátló HRS készülékláb is, de a könnyebb lemeztányérhoz kalibrálták azokat. A drágább modell ezer fontos felárát részben a vastagabb lemeztányér eredményezi, (Josh Bizar szerint „ez egy igen drága, nehezen megmunkálható anyag”). A készülékház viszont kifinomultabb, elsősorban a többrétegű csillapításnak köszönhetően, emellett egy újabb alumínium csillapítólemez növeli a futómű tömegét és egyben segít megszüntetni a StudioDeck vázának szerkezeti rezgéseit. Az UltraDdeck hangkarkábele drága Cardas PSC kábel, a StudioDeck hangkarkábele olcsóbb OF rézhuzalokból készült.
A csapágyazás is csaknem azonos a két modellnél, de a StudioDeck Teflon csapágytalppal készül, míg a drágább UltraDeckben egy keményebb zafirgolyón nyugszik a csapágy. A StudioDeck tömege 8,6 kg, míg a StudioDeck 10,5 kg-ot nyom a mérlegen. A StudioDeck háza letisztultabbnak tűnik, kevesebb rajta a feltűnő felület. Stílusa ugyanakkor megegyezik a nagyobbik testvérével, a színe is, a mérete 500 x 362 mm (széles x mély).
A StudioDeck és az UltraDeck modelleket pontról-pontra összehasonlítva azt állapíthatjuk meg, hogy valódi főnyereménynek számít a StudioDeck – főleg akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy MoFi hangszedőt is kapunk az árban.
Dacára annak, hogy könnyebb a váza, a StudioDeck mégis igen komoly szerkezet benyomását kelti. Emlékeztet ifjabb éveim első igazi, minimalista kivitelű, de mégis ízig-vérig audiofil lemezjátszójára, az eredeti Rega Planar 3 készülékre. Amint az a ma már klasszikus mesterműnél is igaz volt, itt is az anyag és a kivitel, a több mint bizalomgerjesztő felépítés és kidolgozási minőség olyan mély benyomást gyakorol ránk, hogy könnyedén túltesszük magunkat azon, hogy csak némi kompromisszum árán juthatunk egy igazi költséghatékony eszközhöz.
IZGULHATNAK A VERSENYTÁRSAK?
Üzembe helyezése végtelenül egyszerű, csak be kell kapcsolni a lemezjátszó vázának jobb oldali alsó sarkába épített hálózati kapcsolóval, esetleg a fordulatszámot kell 35 fordulat/percről 45-re váltani a meghajtó szíj másik horonyba való áthelyezésével, A hangkar beállítását sem bonyolították túl a tervezők, elég, ha egyensúlyba állítjuk, majd beállítjuk a kívánt tűerőt és a helyére akasztjuk a besodródást gátló súlyt. A tesztelésre kapott StudioDeck+ változatban már a gyárban beszerelték az árban foglalt MoFi hangszedőt. Biztos ami biztos alapon ellenőriztem a hangkar és hangszedő beállításokat a saját szögmérőmmel, de mindent a legnagyobb rendben találtam rajta. Elektronikus tűmérleggel állítottam be az ideális 2 gramm tűnyomást. Az egész műveletsor csak bő tíz percet vett igénybe, szóval a dobozból kivett lemezjátszó pár perc munkával máris zenét szolgáltathat.
Ahhoz, hogy jobban megérthessük a StudioDeck és az UltraDeck közötti különbséget, ami valójában ennek a tesztnek a lényege, mindkét lemezjátszón ugyanazokat a lemezeket használtam. Aki még nem olvasta volna a korábbi tesztet az UltraDeck lemezjátszóról, annak elmondom, hogy a potenciális vásárlók minél hitelesebb tájékoztatása érdekében meghatározott szempontok szerint vetem egybe a két készüléket. De még mielőtt csalódottan továbblépnének, azt is elárulom, hogy a StudioDeck nem mossa le az UltraDeck készüléket. Inkább úgy mondanám, hogy a legkedvesebb vetélytársa, mint mondjuk Bottas Hamiltonnak. A vallatást a Silverhead 16 And Savaged [Purple Records TPSA7511] 1973-as újrakiadott változatával kezdtem, mivel ez egy olyan album, amely szerencsésen ötvözi a pompát, az erőteljes popzenét és a kemény rockot. A kívánt hatást igen gyors tranziensek, erős hanghatások és a lendületes ritmus gondosan megválogatott ötvözetével éri el. Nincs mit szépíteni rajta, most nem élvezhetjük a nagy stadionok rockkoncert hangulatát, de mindenképpen egy olyan felvétel, amely rendesen fejbe kólintja a dinamikájával a hallgatót. Nem kívánom azt sugallni, hogy a megszólalás minőségét főként a lemezjátszó tömege határozza meg, de nem vitás, hogy a sokkal nehezebb UltraDeck kétségtelenül testet adott a zenének, főleg az ütősöknek. A tesztemben megemlítettem a katonásan fegyelmezett megszólalását, a feszes ritmusokat és akkor azt kívántam, hogy bárcsak lenne otthon egy pár késő 1960-as JBL hangsugárzóm. A StudioDeck ránézésre elég jónak tűnt ahhoz, hogy az Ortofon 2M Red hangszedővel is megvallassam, amelyet egyébként a korábbi UltraDeck tesztnél is használtam.
Mindez igazolta Bizar azon kijelentését, hogy a kisebbik testvér „elegendően nagy százalékban” örökölte át a nagyobbik testvér kiváló tulajdonságait és jellemzőit. Egy képzeletbeli mérlegen talán azt láthatnánk, hogy egy számjegyű az a százalékos érték, amivel többet és jobban tud az Ultra a Studionál. A meghallgatás során is közel ilyen mértékű hangminőség eltérést tapasztaltam.
Nagyjából olyan esettel állunk szemben, mintha egy hangszedő család két tagját tesztelnénk, ahol a drágább az elvárásoknak megfelelően jobb hangzásteljesítményt nyújt. Általában ez is a dolgok rendje. A StudioDeck igazi csodája az UltraDeck lemezjátszóval összehasonlítva az, hogy milyen tökéletesen mutatja a hangzásminőség terén elérhető előnyt anélkül, hogy megcáfolná a többért többet alapigazság elvét.
Másképpen kifejezve hallani fogja minden forint értékét, ha a drágább UltraDeck lemezjátszót választja, de ugyanakkor mély benyomást fog gyakorolni a StudioDeck azzal, amit alacsonyabb áron nyújtani tud.
A LAKMUSZTESZT
Százával kaphatóak a piacon érdes hangú, rockzenére hangolt lemezjátszók, ráadásul megfizethető áron. A kifinomult hangzás persze többe kerül. A nagyobbik testvéréhez hasonlóan a StudioDeck lemezjátszót is a birtokomban lévő legjobb lemezekkel teszteltem, Dusty Springfield ‘The Look Of Love’ 12 hüvelykes kislemezével a Classic Records [CR-5005- 12] katalógusából. Ez a lemez valójában „mindent elárul a hangról” és Dusty életteli, levegős előadása teszi igazán izgalmassá. Szerintem a legjobb ebben a műfajban, Julie Lindon kb. 1958-as felvételei óta talán a legszexibb hang. – A Studio Deck élvezetesen, kimagaslóan jó részletgazdagsággal tolmácsolta a felvételt, hangzásminősége, levegős megszólalása és térleképezése igen közel állt az UltraDeck nyújtotta teljesítményhez. Inkább arra gondoltam, hogy nem is annyira a lemezjátszó futóművek, sokkal inkább a hangszedők eredményezik az eltérést a két lemezjátszó hangja között, bár azért meg kell hagynom, az UltraDeck valamivel melegebb hangú készüléknek tűnik.
Már régóta része a tesztjeimnek a Band névadó második lemeze [MFSL 1-419], és már alig vártam, hogy a kezembe kerüljön az 50. évfordulóra kiadott jubileumi újrakiadás. Talán ez az eddigi legjobb változat, a MoFi igazán kitett magáért és persze az is szerencsés, hogy a MoFi lemezjátszóját legalább egy MoFi lemezzel is megvallattam. Mint korábban is, Levon Helm igen kifejező dobolása – ami a tökéletes hangleképezés egyik jól bevált lakmusztesztje – és Garth Hudson fenséges Lowrey orgonája most is elvarázsolt.
Itt is azt tapasztaltam, hogy a StudioDeck hangzása egy árnyalattal ‘könnyebb’, de azt nem mondanám, hogy hiányzott volna a teste. Inkább minőségi, mint mennyiségi apró hiányt éreztem, de az is szembetűnő, hogy mindkét lemezjátszót ugyanaz a fül hangolta. Amennyiben a testvérháborút más területre tolnám, úgy mondanám, hogy azt tapasztaltam, mintha egy erősítőcsaládból az eggyel kisebbet választottam volna a sorból: ugyanaz a hangzáskarakter, de kevésbé átütő a hangzás. A különbség inkább a jelentős árelőny a kisebbik testvér javára.
Még egy utolsó megjegyzés: Még az UltraDesknél is érezhetőbben többet nyer a StudioDeck a lemezleszorító nehezékkel. A MoFi saját „nehézsúlyú” lemezleszorítója jól hallhatóan feltisztította a középmélyeket, meglepő módon látványosan csökkentette a felületi zajokat. Eljátszadoztam a filc, gumi és parafa lemezalátétekkel is és nagy örömömre a Studio Deck épp elég transzparensnek és koherensnek mutatkozott ahhoz, hogy reprodukálható módon mutassa az egyes anyagok hangzásra gyakorolt eltérő hatásait. A magam részéről úgy látom, hogy a StudioDeck kiált az apró finomításokért, hangzásjavító segédeszközökért, ugyanakkor az UltraDeck esetében kevésbé van szükség ilyesmire, hiszen a lemezjátszó önmagában, a dobozból kivéve és beállítva tökéletesen kifinomult eszköz.
LABORMÉRÉSEK
Dacára annak, hogy ugyanaz a 300 fordulat/perc váltóáramú szinkron motor hajtja és a csapágyazása is megfordított keményacél csapágy (bár itt a zafír helyett Teflon a csapágytalp) és könnyebb a Delrin lemeztányér (csak 1,8 kg a 3.1 kilogrammal szemben), érezhetően eltér a StudioDeck hangzásteljesítménye az UltraDeck nyújtotta hangzástól. [HFN 2019. júliusa]. Alig csökkent a felfutási idő, mindkét lemezjátszónál az első nagyjából fél fordulat alatt gyakran megcsúszik a meghajtó szíj, de a Studio Deck esetében valamivel nagyobb, +0,33 % lett az abszolút sebesség hiba. Ezt látjuk a fő jelcsúcs jobb oldali eltolódásánál (1. görbe), de ez aligha okozhat hallható nyávogást. A sebességingadozás csúcsértéke 0,07 %-ról 0,05 %-ra csökkent a StudioDeck lemezjátszónál, mivel a tervezőknek sikerült elnyomniuk a futómű ±5 Hz-es oldalsávjait. A beremegés felső értéke változatlanul 0,04 % és lényegében önálló (zajszerű) maradt. Ugyancsak változatlan maradt a csapágydübörgés mértéke -67,2 dB-nél (DIN-B szerint mért súlyozott érték 5 cm/sec barázdasebesség mellett). A barázdafalak közötti dübörgés mértéke viszont 3-4 dB-lel magasabb, -67,2 dB, ami arra utal, hogy a könnyebb tányér vélhetően nem nyújt akkora mértékű általános csillapítást.
A MoFi 10 hüvelykes fémötvözet hangkarja igazi nehézsúlyú főszereplő, a hatékony tömege meghaladja a 30 grammot, így kész szerencse, hogy a lemezjátszóval együtt szállított StudioTracker MM hangszedő csak 6,4 gramm. Ez a nagy tömegű hangkar alacsony engedékenységű hangszedőre vágyik, de ugyanakkor a CSD vízesés görbén látható rezonanciák egy része is a számlájára írható (2. ábra). Ez a rezonancia a belső kábelezés cseréjével sem csökkenthető. A fordulópont 145 Hz-nél van, a másodlagos rezonanciacsúcsok 440 Hz-nél, 710 Hz-nél és 980 Hz-nél láthatóak. Egy kis kiegészítő csillapítás biztosan jót tett volna a hangkarnak, bár ezen az áron nagyon is jó megoldásnak mondható a kardán-/golyóscsapágy – teljesen holtjátékmentes, a súrlódási tényezője pedig igen alacsony,
A HIFI NEW ÍTÉLETE