Hírek, újdonságok

MoFi SourcePoint 8 - hi-fi news teszt

MoFi SourcePoint 8 - hi-fi news teszt

Miután a SourcePoint 10-es hangsugárzóval már igazolta a koncepció megalapozottságát, a MoFi mérnöke, Andrew Jones egy kisebb átmérőjű közös tengelyes hangszórót tervezett a SourcePoint kisebb dobozához.

Ezt a terméket tesztelte: Jamie Biesmans. A méréseket Paul Miller végezte

A 2023-as müncheni High End kiállításon beszélgettem a tervezőjével, Andrew Jones-szel. Tréfálkozva jegyezte meg, hogy a legújabb hangsugárzója akár a nagyobb Source Point 10-es [HFN 2023. áprilisa] „európai” változata is lehetne. „Sokan meglepődtek a méretén –hiszen egy 10”-es hangszóró van benne-, így a vásárlók egy kisebbre vágytak, mondta. Szóval az volt a feladat, hogy zsugorítsam le a korábbi, 10 hüvelykes koaxiális hangszórót 8 hüvelykesre és építsek hozzá egy dobozt.

A Source Point 10 sokban hasonlít a hatalmas amerikai pickupokra, amelyeket tömegével vásárolják az Egyesült Államokban. Öröm rájuk nézni és bitangul jók is, ha éppen Texasban van a farmunk, de a nagy vízen átúsztatva már túl nagyok lesznek az európai utakra. Csakúgy, mint a SourcePoint 10-es a kisebb európai nappalikba. Számunkra, „itteniekre” a SourcePoint 8 a válasz, de azért az se feledjük, hogy meglehetősen sokan élnek New Yorkban is kis lakásokban és számukra is sokkal praktikusabb a SourcePro 8.

A hangsugárzó három színváltozatban kapható és valamelyik minden bizonnyal paszszolni fog az adott környezethez. Az itt bemutatott szaténfehér lehet a jó választás, ha nem egy hivalkodó hangsugárzót szeretne. A dió és a fekete kőris valódi furnérja inkább a klasszikus műremekek, az elmúlt évtizedek sikertermékeinek megjelenésére emlékeztet.

A kistestvér

A SourcePoint 10-est már ismerő és azért lelkesedők számára nem fog meglepetést okozni a kisebbik változat megjelenési képe. Szinte azonos a két hangsugárzó, a méretet kivéve. Nagyjából úgy néz ki a 8-as, mintha a SourcePoint 10-es összement volna a mosás-ban, megtartva az eredeti változat arányait. A koaxiális hangszóró gyakorlatilag azonos, eltekintve attól, hogy a kisebbik változatban a hangszóró átmérője 8 hüvelyk/200 mm, az eredeti változat 10 hüvelykes/250 mm-es átmérőjű hangszórójával szemben. Nem véletlen tehát a kisebbik változatban a 8-as szám. Jones zseniálisan oldotta meg a feladatot, megtartva a 32 mm-es magassugárzót a hangszóró tengelyvonalában, a középmély hangszóró membránjából faragott le annyit, hogy beférjen a 8 hüvelykes kivágásba. Nyilvánvalóan ennek megfelelően kisebb lett a hangszórókosár, de ugyanakkora maradt a torzulások csökkentésében meghatározó szerepet játszó „Twin Drive” ritkaföldfém ikermágnes csévetest.

A „zsugorítás” sokkal kevésbé befolyásolja a hangsugárzó mélyhang átvitelét, mint gondolnánk, ahogyan azt PM is igazolja a következő oldalon található keretes írásában, hiszen a SourcePoint 8-nak alacsonyabb az érzékenysége, mint a nagyobbik testvéré. A bejövő jelszint nagy részét a mélyhang leképezésére használja fel a kis hangsugárzó, így a kisebb lakásokban élő és emiatt a kisebb hangsugárzót választani kényszerülők is szeretni fogják a hangsugárzó hangját, ha megfelelően nagy teljesítményű erősítővel hajtják azt.

Teljesítményügyek

A SourcePoint 8 nem támaszt lehetetlen feltételeket az azt meghajtani kívánó erősítőkkel szemben, ahogyan az PM laboratóriumi méréseiből is kiderül. Ugyanakkor a saját tapasztalataimra támaszkodva azt javaslom, hogy ha lehet, azért egy nagyobb teljesítményű erősítőről hajtsuk a hangsugárzót. Nálam a SourcePoint 8 a Hegel 300 wattos H590-es erősítőre [a HFN október 18-i számában teszteltük] kapcsolva szólt a legmeggyőzőbben. Az éppen nálam lévő 200 wattos NAD C 298 [a HFN október 21-i számában teszteltük] is jól kiszolgálta a hangsugárzót, a legkevésbé a Yamaha R-N 1000A erősítőt szerette.

A többször is hivatkozott „kicsi” mérete ellenére a SourcePoint8 meglehetősen nagyra nőtt állványos hangsugárzó, impozánsak a befoglaló méretei és a talpfelülete. A tömege nem különlegesen nagy, a 12,7 kilójával akár könnyűnek is mondható, ha a KEF Reference 1 Meta 18 kg-os tömegéhez viszonyítjuk, A MoFi egy ehhez a hangsugárzóhoz tervezett háromlábú állványt kínál, tető- és talplemezekkel, de bármilyen más jó minőségű 22 hüvelyk magas állvány jól használható hozzá A Source Point 8 például kifejezetten jól érezte magát a Focal Kanta állványomon.

A hallgató szobámban a hátrafele dőlő, retró jellegű EPOS ES14N [a HFN 23. júliusi számában írtunk róla] helyére lépve a szögletesebb SourcePoint 8 tetszetős doboz benyomását keltette, ha rajta volt az előlap. Anélkül az igencsak egyedi formájú előlapja nem igazán dobogtatta meg a szívemet... Ez az egyedi formájú előlap egy gyémántkristályra emlékeztető nyolcszög középpontjába helyezi a közös tengelyű hangszórót. A megszokott hallgató helyemről (a heverőm) nézve a SourcePoint 8-as és 10-es egyaránt érdekes látvány, de hivalkodónak nem igen nevezném. Nem is baj, hiszen mint tudjuk, a formavilág gyorsan változik és az egyedi megoldások hamar divatjamúlttá válnak.

Ennek a különös formájú előlapnak persze akusztikai szerepe is van, hiszen ez az érdekes kialakítás emeli ki a középmély hangszóró tengelyébe épített magassugárzót az előlap síkjából. Az előlapba süllyesztett magassugárzó esetén korlátozott lehetett volna a sugárzási kéve. Andrew Jones elárulta, hogy ezt a formát valójában a formatervező és nem ő álmodta meg, de a mérések igazolták, hogy ez a kialakítás igen kevéssé befolyásolta a szerkezet sugárzási képességét, nem úgy, mint az előlapra helyezett takarólemez [lásd PM méréseit a következő oldalon!]

Sok munkát adott, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentse a gyártó a doboz rezonanciáit. Felülről nézve az oldallapok kissé összetartanak, az előlap meg kissé hátrafele lejt, így a határoló lapok nem párhuzamosak, ami gátolja az állóhullámok kialakulását. A doboz belülről két függőleges ráccsal van merevítve (a SourcePoint 10-ben hárommal), ami a lehető legmerevebben tartja a szerkezetet és csökkenti a 19 mm-es MDF lapokból összerakott doboz nemkívánatos rezgéseit.

A kompromisszum művészete

Igen sok hangsugárzó gyártó tart ki a közös tengelybe épített hangszórók használata mellett, főleg akkor, ha a mélyhangok megszólaltatására is elég nagy a membránfelület. Az arról kinyúló, de a csévetest/lengőcséve szerkezetre támaszkodó dómsugárzó által okozott amplitúdó moduláció a technológia leggyakrabban emlegetett hátránya. Andrew Jones, a MoFi hangsugárzó tervezője holisztikusabb megközelítést alkalmazott: Tudatában volt a szerkezet ezen hátrányának, de ezt ügyesen ellensúlyozta a „pontszerű” hangzás hangsúlyozott előnyével – amit a két hangszóró közös tengelye jelent, ami megfelelő kialakítás estén mind tengelyirányban, mind attól jobbra-balra mérve jobban megjósolható és kedvezőbb frekvenciamenetet nyújt.

A SourcePoint 8 esetében Jones ugyanazt a 32 mm-es magassugárzót használta, mint a 10-es változatban, a keresztváltási pont itt is 1,6 kHz, habár más felépítésű a kisebbik hangsugárzó keresztváltója, hogy mindkét modell hangzáskaraktere közel azonos maradhasson. Ahhoz, hogy a mélyhangátvitel is a nagyobb membránfelülettel és dobozzal rendelkező 10-es modellhez közel azonos értékű lehessen anélkül, hogy drámai módon meg kelljen növelni a 8”-es, kisebb motor „löketét” és a nagyobb amplitúdiómodulációs torzítást, vagyis alacsonyabb érzékenységet is figyelembe véve egy új keresztváltó tervezésére volt szükség. A SourcePoint 10 érzékenysége 91 dB/2,83 V/1 m, ugyanez a SourcePoint 8 esetében csak 87 dB, ami a kisebb méretekből fakadóan várható is volt (lásd a mérési adatokat a következő oldalon). De minden hangsugárzó kompromisszumok sorozatának az eredménye és Andrew Jones, a KEF és TAD korábbi tervezője már bizonyított a kompromisszumok művészi módon való kezelése terén. PM.

Nyáridő

Semmi rosszat sem mondhatnék arról, ahogyan a SourcePoint 8 zenél: Az összetettebb, sokszereplős zeneműveket is koherens módon, színezetlenül szólaltatja meg, a melegség sem hiányzik belőle. Nagyon kicsit érezhető csak a zene szövetének „szétszedése” a hangjában, ami éppen a közös tengelybe épített hangszórórendszerek egyik legfőbb erénye. Nem válnak szét a hangszerek hangjai, megmarad mindvégig az egységes hangzás.

Ez egyben azt is eredményezi, hogy a MoFi SoundPoint 8 nem rajzol fel nagy színpadot. Természetesen, amikor Donna Summer Moroder Disco Classic lemezéről (B001 1 8005 02: 192 kHz/24 bit) az I Feel Love felvételt hallgattam, a szintetizátor hangja faltól-falig terjedt, de hátrafele nem töltötte ki igazán a teret, a színpad valójában leginkább csak a frontsugárzók közötti térre korlátozódott.

Ezzel együtt a hangsugárzó kiválóan szerepelt, minden műfajon konzisztens teljesítményt nyújtott, megvolt a zene öröme, a jelenlétérzet illúziója, magával ragadó volt az előadás. A Source Point 8 ugyanakkor a közös tengelybe épített hangszórók hátrányaira is rámutatott, de Jones a technika előnyeit is ügyesen kihasználta. Az általa kreált hangsugárzó egyértelműen „egy nyelven beszél”, még akkor is, ha meglehetősen közelről hallgatjuk azt. Éppen ezért ezek a hangsugárzók jó választást jelenthetnek, ha testes, hangsúlyos megszólalásra vágyik egy viszonylag szűkre szabott térbende ez korántsem jelenti azt, hogy a hangsugárzók nem tudnának egy nagyobb térben érvényesülni.

Tökéletesen igazolta a hangsugárzók közvetlenségét Mark Lanegan érdes hangja a Bubblegum felvételt hallgatva [BBQCD237, 44,1 kHz/16 bit]. Tömören és sötéten, ahogyan kell, úgy szólalt meg a kemény gitárriff a „Hit The City” felvételen, de a legjobban Lanegan tökéletesen megszólaló jellegzetes hangja kápráztatott el. A térben jól elhelyezve csendült fel PJ Harvey hangja a háttérben, szépen aláfestve és egyben ki is emelve a szöveget.

Ez a 2004-es album kicsit borongósan, improvizációkkal tarkítva szólal meg a korábban a Screaming Trees együttesben jeleskedő énekes előadásában, amit igen sok hangsugárzó nem is tud igazán hitelesen megszólaltatni. Nem úgy a SourcePoint 8, amely példaszerűen, kiegyensúlyozottan, a basszust és az amerikai előadó jellegzetesen érces hangját egy árnyalatnyit túlhangsúlyozva hozta az előadást a szobámba az „One Hundred Days” felvételt hallgatva. Lanegan nemcsak elsőrangú énekesként, de szövegíróként is kiváló és öröm volt a hangok tengerében élvezni ezt a varázslatot.

Egy kis barlangászat

Mivel mindkét lemez nagyjából azonos hangulatú, nem meglepő módon Nick Cave And The Bad Seeds kiváló Push Sky Away felvétele [Bad Seeds Ltd, BS001CE] éppúgy magával ragadóan szólalt meg. A teszt során a legtöbb zeneszámot a Roonon keresztül töltöttem le, de ez a felvétel vitathatatlanul a fekete lemezről lejátszva szól a legjobban. A [HFN 22. szeptemberi számában tesztelt] Pro-Ject X2B lemezjátszóra feltett lemezről a vaskosan hangszerelt „We No Whu U R” felvétel a MoFi hangsugárzón hallgatva már az első pillanattól kezdve melankólikus hangulatba ringatott, ahogy Cave-t hallgatva általában történni szokott velem – annak ellenére, hogy ez a szám valamelyest bizakodóbb hangvételű, mint az utána következő Skeleton Key felvétel.

Semmilyen kifogás sem illetheti a hangsugárzót a ritmus tolmácsolását illetően – bármilyen műfajú felvételt is hallgattam rajta, de az erényeit a legjobban a dzsessz és a nyugati világ által „világzenének” minősített felvételek hallgatása során csillogtatta meg. Csupa ilyen felvételt hallhatunk a Jazz is Dead 001 lemezen (JID001, 44,1 kHz/16 bit), ami az Adrian Younge és Ali Shaheed Muhammad által a modern dzsesszkompozíciókat bemutató lemezsorozat első tagja. A SourcePoint 8 maszatolás és ritmushiba nélkül szólaltatta meg a „Distant Mode” felvétel meglehetősen szokatlan dobját és Gary Bartz ellenpontozó altszaxofonját. A hangsugárzó igen jól tudja összefogni a történéseket és a legnagyobb kihívást jelentő hangképleteket is habozás nélkül képezi le - ezt kivételesen jól igazolta, hogy ösztönösen a lábammal vertem a taktust a „Conexao” szám funky dzsesszritmusait hallgatva.

A SourcePoint 8 nem jeleskedik a nagy színpadkép felrajzolása terén, de ezzel együtt fókuszált a megszólalása, a legtöbb albumot a legjobb formájában játssza le. A zenét talán a kelleténél egy kicsit előbbre hozza, közvetlenebbé teszi – de sohasem tolakodóan és maszatolva- így azután ezek a MoFi hangsugárzók mindig azt a látszatot keltették, mintha a színpadhoz közel álltam, vagy ültem volna. Azt meg tudjuk, hogy ott kezdődik a zene öröme! 

A hi-fi news értékítélete

Andrew Jones koaxiális hangszórók iránti elkötelezettségét még magasabb szintre emelve a SourcePoint 8 meglepő energiát pakolt egy viszonylag szerény méretű dobozba, amely kisebb és nagyobb ter-mekben egyaránt jól szól. Nem kell más, mint ezeket a stílusos, műszakilag újszerű dobozokat egy megfelelő teljesítményre képes erősítőre kötni és máris örömteli, magával ragadó, közvetlen, a jelenlétérzetet keltő örömzenélésben lehet része. Kifejezetten jó koherenciájának és ritmusérzékének köszönhetően kedve se lesz abbahagyni a táncot – legalábbis lélekben biztosan nem!

A hangminősége: 80 %

A MoFi SourcePpoint 8

A 200 mm-es membrántölcsér, a lapos, többszörösen bordázott membránszél és a furfangosan kialakított hangsugárzó előlap mind a „hullámterelő” funkció részét képezi a középmély hangszóró tengelyvonalába épített 32 mm-es magassugárzó esetében. A SourcePoint 10 HFN 2023. áprilisa] „miniatürizált” változatának számító 8-as esetében mindezek együttesen eredményezték a nagyobb hangsugárzó esetében tapasztalható tengelyirányú hangfodrozódás mértékének csökkenését, eredményeként a 8-as tengelyben és oldalirányban végzett méréseinél konzisztensebb értékeket kaptunk [lásd az 1. ábrán a szürke és fekete görbéket]. Egyébként a frekvencia átvitel csaknem olyan egyenletes, mint a 10-es esetében, mindössze ±1,6 dB-es és ±1,9 dB-es eltérést mértünk 200 Hz és 17 kHz között (a +5,5 dB-es kiemelést 20 kHz-en figyelmen kívül hagytuk). A pár együttfutása kissé szeszélyes, az 1,5 dB-es érték nem igazán remek, de a műanyag keretes hangszórórács még tovább rontja a frekvenciamenetet (a kék görbe az 1-es ábrán) és a hiteles hangzáshoz érdemes azt eltávolítani. A MoFi alacsonyabb/reális, 87,5 dB-es érzékenységet adott meg a M8-es esetében (lásd a keretes írást az előző oldalon), ami nagyjából egyezik az általam mért 86,7 dB/1 kHz, illetve 86,8 dB/500 Hz – 8 kHz értékkel.

A SourcePoint 8 tartja a 8 ohm névleges/6,4 ohm min. impedancia értéket, a mért érték 7,5 ohm/138 Hz-en és a magas, 530 Hz-1,30 kHz közötti +50°-os fázisszög ellenére csak 3,65 ohmot mértünk 241 Hz-en. Ezzel ez a hangsugárzó könnyebben hajtható meg, mint a 10-es. Az 1,8 Hz-en 78 ohm-ra ugró érték a felső középtartomány (énekhang) kiemelésnek is köszönhető, de ezt erősen befolyásolhatja a meghajtó erő-sítő forrásimpedanciája, főleg a csöves erősítőknél. A THT szerény 0,25 %-os, de a középtartományban (90 dB/1 m szinten) 0,8 %-ra nő a mélyhangoknál, ahol a 20 mm-es membrán igen széles, 66 Hz – 3,4 kHz/-6 dB-es sávszélessége találkozik az 52 Hz-re hangolt két hátrafele nyitott reflexnyílással, hogy megszülessen a kellemes, 47 Hz-es alsó határfrekvencia (-6 dB/200 Hz) PM

 

MoFi SourcePoint 8 hangsugárzó

A MoFi Electronics SourcePoint 8 hangsugárzók – Kalman Rubinson

Amikor megkaptam ezeket a hangsugárzókat tesztelésre, még olyan újak voltak, hogy a kicsomagolásukkor még kezelési utasítás sem készült hozzájuk, a gyártó honlapján sem volt elérhető és még a megígért, a hangsugárzóhoz illő állvány sem készült el. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy egy olyan buliba kaptam meghívót, ami már régen elkezdődött. A Mobile Fidelity SourcePoint 8 hangsugárzója a korábban John Atkinson által a Stereophile 2023-as februári számában tesztelt majd azután a júniusi számban Ken Micallef ismét elemzás alá vett SourcePoint 10 modell újabb, kisebb testvére.

Mivel erre hangsugárzóra már olyan sok nyomdafestéket elhasználtak a munkatársaim, csak időpocsékolás és a magazin értékes oldalainak elfecsérelése lenne, ha újra elmesélném azokat a dolgokat, amit a kollégáim már leírtak, így most eltekintek attól, hogy méltassam a jól ismert tervező, Andrew Jones érdemeit és írjak a hangsugárzó megszületésének körülményeiről, a tervezési filozófiáról és a SourcePoint 10, valamint a SourcePoint 8 gyártása során alkalmazott megoldásokról. Most tehát csak azt teszem, amit a főiskolai angoltanárok oly gyakran kérnek: összehasonlítok és ütköztetek.

Legelőször is a szembeötlő tények: A SourcePoint 8 a legkisebb modell, kisebb méretű hangsugárzókkal készült, így a hangsugárzó doboza is kisebb lett. Minden méretadatában 20 %-kal kisebb, a mérete 11,4" × 18" × 12,6", szemben a SourcePoint 10 14,5" × 22,5" × 16"-os méretével. Emiatt azután könnyebb is annál, csak 27,9 font, szemben a nagyobbik testvér 46,2 fontos tömegével.

Ugyanakkor a gyártása korántsem volt olyan egyszerű, hogy csak lefaragunk egy kicsit a nagyobbik modellből, ahogyan Jones elmesélte nekem azt egy Zoom beszélgetés során.

A SourcePoint 10 esetében Jones nagy membrános hangszórót választott. Nem csak azért, hogy jobb legyen a hangsugárzó mélyhang átvitele, hanem azért is, hogy csökkentese a membrán nemkívánatos elmozdulásának a mértékét, ami kölönösen fontos a közös tengelybe épített hangszórók esetében. Itt ugyanis a mélyhangszóró membránja egyben (mozgó) hangterelő is. A mebrán nemkívánatos elmozdulása hatással lehet a tengelyébe illesztett magassugárzó megszólalására. Egy 8”-es hangszóró hagyományos félhenger membránszéllel sokkal kisebb aktív membránfelületet eredményezne, így a kellő hangnyomás eléréséhez nagyobbat kellene mozdulnia a membránnak. Éppen ezért Jones egy (a szerelőfurat méretét megadó) 8”-es,  de keskeny, bordázott  membránperemes hangszórót választott,  amely egyben a hangszóró csavarokkal történő rögzítését is biztosítja. Eredményeként egy olyan 8”-es hangszóró született, amely aktív sugárzó felülete csaknem megegyezik a SourcePoint 10-es 10"-es hangszórójának hasznos membránfelületével, de annál kisebb az elmozdulása, aminek eredményeként a mély-hang alsó határfrekvenciája a nagyobb átmérőjű hang-szóró 42 Hz-es alsó határfrekvenciájával szemben 47 Hz-re csökkent.

Szerencsés módon az új hangszóró mágnesszerkezete ugyanaz maradhatott, mint amelyet a SourcePoint 10 esetében használtak. Jonesnek sikerült ezt az „ikerhangszórót” a mélyhangszóró tengelyébe épített 1,25”-es magasugár-zóval együtt beépíteni az új 8”-es hangszóró középpont-jába, mindössze egy új hangszórókosárra volt szükség. A hasonlóságok eredményeként akár azt is gondolhatnánk, hogy az új 8”-es motor paraméterei sokban hasonlítanak a SourcePoint 10 esetében használt hangszóróéra. Ez két értéket kivéve igaz is: Az F1, 43,65 Hz— ami a második legmélyebb hang egy basszusgitáron és az F# éppen felette van), a többi érték közel megegyezik a nagyobbik hangszóróéval.

A hangsugárzó leírása és beállítása

A SourcePoint 8s szaténfekete kőris furnér kivitelben érkezett, egy dobozba csomagolva, egy másik doboz pedig egy pár Solidsteel SS-6 állványt tartalmazott, a megígért, de még el nem készült saját állvány helyett. Az egy 8”-es koncentrikus hangszóró az előlap közepére van illesztve, amely a hangterelést elősegítő geometriai formára van kialakítva, tompítva a négyszögletes doboz határfalai által kltett nemkívánatos akusztikai hatásokat. A hangsugárzó felállítása nem különösebben bonyolult művelet, de a mágnesesen rögzülő előlapról annyit mondanék, hogy egy korokodil állkapcsának erejével rögzül az előlapon, alig lehet eltávolítani onnan. (Ezt inkább erényként tartom számon. Általában mindig a takarólemezzel együtt szoktam előbb tesz-telni a hangsugárzókat és rajta is hagyom mindaddig, amíg erős nem lesz a gyanúm, hogy rontja a hangminőséget.) A Source Point 8 egyetlen pár, többféle csatlakozót is fogadni tudó aljzatpárát Benchmark/Canare hangszórókábellel kötöttem össze a Benchmark AHB2 monoblokkjaim hangsugárzó kimeneteivel.

A MoFi SourcePoint 8 documentációja nem tesz említést arról, hogy függőlegesen, vagy vízszintesen kell-e elhelyezni a hangsugárzót az állványon. Ugyanakkor az összes kép álló pozícióban készült róla és a rajta lévő logó is az állított helyzetet sugallja. (A logók oldalt fekszenek, ha fektetve használjuk a hangsugárzót.) Ugyanakkor az egyetlen, koncentrikus hangszóró okán akár fektetve is használhatjuk a hangsugárzót. (Ráadásul a fekve elhelyezett SourcePoint 8 például centersugárzóként is jól használható egy többcsatornás házimozi rendszerben.)

A SourcePoint 8-at állva helyeztem rá az SS állványra és némi kisérletezgetés után egymástól 8 láb, a hallgató széktől pedig 11 láb távolságra állítottam fel. Ebben a pozícióban mindegyik hangsugárzó mintegy 3 láb távolságra volt az oldalfalaktól és nagyjából 4,5 láb távolságra a hátsó faltól. Úgy találtam, hogy a legjobb térleképezést akkor kaptam, ha a SourcePoint 8-asokat kissé, de nem közvetlenül a hallgató szék fele fordítottam. Ez a beállítás a szokásosnál szélesebb ideális hallgató pozíciót eredményezett. A térleképezése ilyenkor legalább olyan jó volt, mint az előlap rögzítése, bárhol is ültem a heverőn, de hamar odalett a fókusz, ha felálltam. Fontos az ideális fülmagasság, így a testmérettől, vagy a hallgató szék magasságától függően nagy valószínűséggel állítani kell az állvány magasságán, vagy esetleg be kell döntenie a hangsugárzókat a hallgató szék fele, hogy a legjobb hangzást élvezhessük.

Kényelmes elhelyezkedés és zenehallgatás

Visszaidézve a kőkorszakot, amikor még ozmiumhegyű „tűkkel” játszottam le otthon a 78 fordulat/perces lemezeimet, igencsak meglepetéssel tapasztaltam, hogy milyen hangok szólaltak meg az osztálytársam szülei által frissen vásárolt Zenith High Fidelity lemezjátszón. Egy Mantovani lemezt hallgatva hamar világossá vált, hogy a hegedűk olyan lágyan szólaltak meg, mintha egy vízesés csorgott volna ki a fadobozokból, amely soha nem ér le a padlóig. Ez a gyerekkori emlék villant be akkor, amikor Marc-André előadásában Alkan 'Les Quatre Âges' szonátáját hallgattam egy Hamelin felvételről (Hyperion CDA66794, digitális fájlból) a SourcePoint 8 hangsugárzókon. Ezekből az első ránézésre meglehetősen egyszerűnek látszó dobozokból Hamelin a "20 Ans. Très Vite" nyitányt hallgatva a fiatalság örömét és optimizmusát sugalló hangzuhatagot varázsolt ki. A rengeteg (de semmivel sem több a kelleténél) hang pontosan azonosítható, tökéletesen időzített maradt, a legtöbbje gyönyörű lecsengéssel.

Ezen felbuzdulva feltettem a Gypsy Baroque lemezt (Il Suonar Parlante Orchestra, Vittorio Ghielmi, Alpha Classics ALPHA 392, CD, de fájlból lejátszva), amely lemez Tele-mann, Tartini, Benda, Vivaldi és Mozart cigányzenei és a cigányzene által befolyásolt zenei motívumainak gyűjteménye, népi és az akkor idők klasszikus hangszerein előadva.

A MoFi SourcePoint 8 ezeket a vonós, pengetős, ütős és egyéb hangszereken előadott hangokat olyan karakterrel és transzparenciával szólaltatta meg, hogy lelki szemeimmel világosan azonosítani tudtam mindegyik helyét a meglehetősen nagy színpadon. A zenekar pontosan a két hangsugárzó közötti térben és jóval a hangsugárzók hátlapja mögötti térbe benyúlva sorakozott fel.

Különösen lenyűgözött az album utolsó felvételének ("Mozart a Gypsy & Mozart Sîrba [Mozart A dúr zongoravernyenye, K219 után])" megszólaltatása, különösen a hegedűverseny utolsó tételének látványos riffje. Tökéletesen hallhatóak maradtak a ritornellek és a zenei motívum ütemét megadó mélyhangok minden apró részlete.

Semmilyen nemkívánatos fényezést sem hallottam ki a SourcePoint 8 hangzásából. "Audiofil furfang", szimulált, hamis térérzet nyomát sem véltem felfedezni a hangsugárzó megszólalásában. Igen jó, magával ragadó előadást hallottam, pontos részletgazdagsággal. Az ismerős hangokat tisztességgel, színezésmentesen, valósághűen adta vissza, tisztán, kiemelés, vagy fényezés nélkül. A szólóhangoknál —"Go Your Way" Alison Krauss Raise the Roof lemezéről (Rounder Records 1166101371, 16/44.1, letöltött fájl); Ricky Lee Jones "Dat Dere" felvétele a Pop Pop albumról (Geffen Records, GEFD-24426, rippelt CD); Mighty Sam McClain "Too Proud" felvétele a Give It Up to Love lemezről (AudioQuest Music, AQ-CD1015, rippelt CD)— úgy éreztem, hogy mindegyik előadó ott volt a szobámban. Ugyanezt mondhatom a "Stimela (The Coal Train)" felvételről is Hugh Masekela Hope lemezéről (Analogue Productions APJ 82020, rippelt SACD lemez); Masekela hangja és trombitája hihetetlenül intim és fokuszált volt—minden érzékszervre ható megszólalás, bár a lemez hírhedten jó jelenlétérzete itt nem igazán terjedt ki a hangsugárzók mögötti térbe.

A SourcePoint 8 kis méretéhez képest meglepően jó mélyekkel kápráztatott el. Nem sok 50 Hz alatti hang jött ki belőle, de efölött igazi feszes, ütős mélyeket produkált. Próbára is tettem a dobozokat a lehető legnagyobb hangerő mellett egy, a hangsugárzók kínzására használt felvétellel: "Jazz Variants" a The O-Zone Percussion Group La Bamba lemezéről (Klavier KD 77017, rippelt CD). Lenyűgözött a megszólalás dinamikája, a testes mélyek megtöltötték a szobám és megmozgatták a mellkasomat. A SourcePoint 8-asok önmagukban (hangsúlyozom—mélynyomó és digitális jelfeldolgozási trükkök nélkül) teljes mértékben kielégítően szóltak, nem próbáltak se felfele, se lefele kitörni, amíg tényleg a végletekig feltekerve a hangerőszabályozót, már szomszédbosszantó hangorkánt nem kértem tőlük. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy arra is képesek, amit a sokkal nagyobb (és a háttérben lapuló) KEF Blade hangsugárzók tudnak, vagy amit egy-három mélynyomó támogatásával tudnának. Csak annyit mondhatok, hogy félelmetesen jó volt hallani, ahogy a kis doboz olyan hatalmas energiákat tudott megmozgatni a mélytartományban.

A SourcePoint 8-asok tehát igen meggyőző mélyekkel leptek meg, de nézzük, mire képesek, ha ennél összetettebb feladattal bízzuk meg, hogyan tudnak szélesebb dinamikatartományú és nagyobb frekvencia átfogású zeneművekkel megbírkózni! Felbátorodva Stephen Francis Vasta Máahler 2. szimfóniájának (Feltámadás) a i Bicskov által vezényelt Cseh Filhamronikusok előadásában felvett lemezének CD formátumban kiadott és most a Pentaton honlapjáról 24/96 PCM formátumban letöltött változatával kapcsolatos megjegyzésein ezt használtam próbakőnek. Már rögtön az első taktusoknál, a mélyhúrok jellegzetes hangjának megszólaltatásánál kiderült, hogy a SourcePoint 8-asok a szimfonikus zenék lejátszásánál sem jönnek zavarba, meggyőző, ahogyan testet és teret adnak a zeneműveknek. Az első, „Halloti tor”-ként (Totenfeier) nagyzenekarra írt  szimfonikus költeményként önállóan is ismert tételnél meg-megmutatta az erejét, ahogyan életre kelti, kibontja és a számtalan tuttival (nagydob beütésekkel) tarkított  és gyakran fatalista lehangoltságú zeneművet a szobámba varázsolta. A SourcePoint 8-as hangsugárzók ezt az igen nehezen leképezhető, összetett, édesbús és gyakran reményt keltő tételt kristálytisztán és erőt sugallva helyezték el az akusztikus térben, bőséges levegőt adva a zenekarnak. De a legnagyobb meglepetést Elisabeth Kulman sejtelmesen izgató  altó hangja okozta az "Urlicht"-ben; a partitúra szerint a robbanásszerűen belépő és ismétlődő hangorkán az "Im Tempo des Scherzos. Wild herausfahrend" (a scherzo tempója – szilaj belépéssel) és a tétel engesztelhetetlen záróakkordjai, kezdve az "Aufersteh'n, ja aufersteh'n wirst du" (Feltámadás, hiszen fel fogsz támadni) nagy kórusbetéttől a masszív kódáig, az orgona belépésével. Ez a szimfónia még mindig sokkol, tele van élettel. Az meg igencsak meglepett, hogy ezt egy közepes méretű állványos hangsugárzó ilyen elemi erővel volt képes megszólaltatni.

Műsoron kívül

Többen, közöttük Andrew Jones is próbálkozott azzal, hogy a Source Point 8-ast, vagy nagyobbik testvérét használja centersugárzóként egy többcsatornás rendszerben. Mielőtt becsomagoltam volna a dobozokat, hogy elküldjem JA1-nek a mérésekhez, én is kipróbáltam a hangsugárzót ebben a szerepben. Terv szerint három konfigurációban kívántam megszólaltatni: A frontsugárzók a KEF Blade 2 Meták sztereóban, majd a KEF-ek többcsatornás hangzásmódban (fantom centercsatornával, lásd az 1. lábjegyzetet), ahol a Revel Performa3 F206 dobozokat használtam háttérsugárzókként, majd a KEF-eket és a Reveleket front- és térhangsugárzóként, a Source Point 8-ast pedig diszkrét centersugárzóként használva (2-es lábjegyzet) egy teljes 5.0 többcsatornás elrendezésben.

Marianne Beate Kielland Finzi "Come Away, Death" (2L 2L-064-SACD) lemezét hallgatva kapcsolgattam a sztereó és a többcsatornás hangzásmód között (fantom centercsatornát hallgatva) és közben a kiszolgálómról leszedett megfelelő DSD fájlokat váltogatva. Ahogyan az várható volt, a többcsatornás hangzásmódban kiszélesedett, magával ragadóbbá vált a hangzástér, a zongora hangja is feltisztult, de Kielland szeretni való hangja mindegyik hangzásmódban változatlanul élvezetes maradt. A fantom center és a valós Source Point 8 centercsatorna között váltogatva a JRiver két virtuális zónája között kellett választanom. Ezúttal a legfontosabb észrevételem az volt, hogy kicsit előbbre került Kielland hangja a színpadon, de még mindig kissé balra állt a zongorától és enyhén teltebbé is vált a hangzás, ha lehet ilyet mondani, méginkább emberi hang benyomását keltette.

Centercsatornaként nem hiszem, hogy a SourcePoint 8 bárhogyan másként viselkedett volna, mint egy kiegyensúlyozott más centersugárzó, de nem tudom biztonsággal állítani, hogy jobb, vagy rosszabb lett volna-e mint mondjuk egy harmadik KEF Blade Meta, vagy egy másmilyen KEF hangsugárzó. De úgy gondolom, hogy egy öt SourcePoint 8 hangsugárzós rendszer igencsak jó, kompakt ötcsatornás rendszerként is tökéletesen megállná a helyét.

Néhány összehasonlítás

A teszt végeztével kaptam meg a Stereophile júliusi számát, benne a B&W 705 S3 általam készített tesztjével, a címoldalán a hangsugárzó képével. Ezen felbuzdulva döntöttem úgy, hogy összehasonlítom a két hangsugárzó hangzását és ütköztetem az észrevételeimet.

A MoFi és a B&W hangsugárzók nagyjából azonos méretűek és a felhasználási területük is hasonló, de nagyon másképpen szólnak.  A B&W-k nyitottabbak, szélesebb, magasabb színpadot rajzoltak fel és esetenként, felvételtől függően el is tűntek, a hangzás szempontjából láthatatlanná váltak.

Hangzáskarakterét illetően a SourcePoint 8-as sokkal inkább visszafogott. Szinte mindent jól csinált, sohasem volt hivalkodó a hangzása, nem vonta magára a figyelmet. (De ez nem igaz a jelenlétükre, messze ritkábban tűntek el a hangzástérből, mint a B&W-k.) A MoFi hangsugárzók több zenei részletet voltak képesek feltárni, a források közötti apró különbségeket is megmutatták és hosszabb hallgatás után sem tűnt fárasztónak a hangzásuk.

Amikor a Revel Performa3 F206-osokat állítottam csatasorba, hogy egymás mellé helyezve tudjam összevetni a hangzásukat a SourcePoint 8-asokkal, messze kevesebb különbséget tapasztaltam a megszólalásukban. Talán egy árnyalatnyit visszafogottabbak voltak rajtuk az énekhangok, picit hátrébb kerültek a színpadon az énekesek, mint a SourcePoint 8 esetében, de változatlanul igen részletgazdagnak és hitelesnek tűnt a térleképezésük. Érezhetően több a Revelek mélye, de a legtöbb forrás esetében mégis a SourcePoint 8 hangzása tűnt teljesebbnek. Viszont az is igaz, hogy úgy gondolom, a Reveleket mindig egy kicsit hangosabban szólaltattam meg, mint a MoFi Source Point 8-asokat. Talán éppen ezért tüntek a Revel mélyei markánsabbnak.

A következtetéseim

Hazudnék, ha azt mondanám csak, hogy alapjaiban voltam elégedett a Mobile Fidelity SourcePoint 8 hang-sugárzók hangzásképével. De mielőtt összegezném az észrevételeimet, hadd tisztázzak néhány ellent-mondást. Először is világossá szeretném tenni, hogy ezek a hangsugárzók nem tudnak elég mélyre menni, bár néhány felvételen (elsősorban a zongora és a basszus hangszerek esetében találunk egyes felvé-teleknél figyelemre méltó FS jeleket) még a nagy hangsugárzókkal összehasonlítva sem tapasztalnánk hiányzérzetet. Másodszor, elég sokszor volt szerencsém nagy hangsugárzókat lényegesen hangosabban hallgatni, mint amire a SourcePoint 8-asok képesek voltak, de a legtöbb zenehallgató estében biztosan nem jelentene gondot a SourcePoint 8-asok szerényebb hangnyomás produkáló képessége. Harmadszor, a SourcePoint 8-asokat mindig normál szobahangerőn kell tesztelnünk. De a magam részéről ezeket inkább észrevételként, semmint ellentmondásként értékelem.

A kis méretüket mellett is a SourcePoint 8 hangsugárzók tökéletesen kiegyensúlyozottak, szélessávúak és normál hangerőn hallgatva igen élvezetes hangzást produkálnak. Figyelemre méltóan széles és nagy, részletgazdag, transzparens színpadot rajzolnak fel. Jó a jelenlétérzet, hosszabb távon sem keltenek fáradtságérzetet, sokáig hallgatva is örömzenét élvezhetünk.

A SourcePoint 8 a tökéletes mintapéldája annak, hogy a kisméretű, viszonylag megfizethető árú hangsugárzók is élvezetes hangzásélményt nyújthatnak.

1. lábjegyzet: Ezt azért tettem, mert (jelenleg még) nincs KEF centersugárzóm. A JRiver meghatározatlan "Move Center to Front L/R" (a centercsatorna átmozgatása a jobb/bal csatornára) JRSS algoritmusát használtam a centercsatorna jeleinek a frontsugárzókra való átirányítására, ahol a centercsatorna tartalma -3 dB-es csillapítással a két frontsugárzón szólalt meg.

2. lábjegyzet: A SourcePoint 8-at álló és fekvő helyzetben is kipróbáltam centersugárzóként. Nem tapasztaltam változást a hangzásukban.

Széljegyzet 1: Műszaki adatok

Leírása: Kétutas állványra helyezendő hangsugárzó. A hangszórókészlete: 1,25"-es szélessávú lágy dóm magassugárzó a 8”-es papírmembrános középmély hangszóró hangzástengelyében, szellőztetett kamrában elhelyezve. A keresztváltási frekvencia: 1,6 kHz. Frekvencia átvitele: 47 Hz–30 kHz. Névleges impedanciája: 8 ohm (6,4 ohm a legalacsonyabb érték). Érzékenysége: 87 dB (2, /1 m). Javasolt erősítő teljesítmény: 30–150 W.

Méretei: 456 mm magas × 290 mm széles × 320 mm mély a takarólemez nélkül. A takarólemezzel együtt 335 mm mély. Tömege: 12,7 kg).

Kiviteli változatok: Szatén dió, szatén fekete kőris (valódi fafurnér), festett szaténfehér.

A tesztelt példányok sorozatszáma: B730003 (mindkét hangsugárzónál). "Az USA-ban tervezve, Kínában gyártva."

Amerikai listaára: 2.999 dollár/pár állvánnyal, 2.750 dollár/pár állvány nélkül. Az amerikai viszonteladók száma kb. 75. Garancia: 5 év (anyag és munkadíj).

Gyártja: MoFi Electronics, 1811 W Bryn Mawr Ave, Chicago, IL 60660. Web: mofielectronics.com.

Széljegyzet 2: A tesztelésnél használt egyéb eszközök

Digitális források: Oppo Digital UDP-103 univerzális lemez lejátszó; Custom Intel/Win11 zenei kiszolgáló JRiver Media Center v31 és Roon programokkal; exaSound s88 Mark II, és Okto DAC8 Pro D/A jelfeldolgozók; QNAP TVS-873 hálózati adattároló.

Előerősítők: Coleman Audio 7.1SW szimmetrikus forrásválasztóval.

Teljesítményerősítők: Benchmark AHB2, NAD C 298.

Hangsugárzók: KEF Blade 2 Meta, Revel Performa3 F206; Bowers & Wilkins 705 S3; SVS SB-3000 mélynyomó.

Kábelek: Analóg összekötő kábelek: Benchmark Studio&Stage XLR– XLR, Kubala-Sosna Anticipation (RCA), Cardas Cross (mélynyomó). Hangszórókábelek: Benchmark Studio&Stage, Blue Jeans Canare 4S11. Digital: AudioQuest Coffee (USB).

Tartozékok: Furman Elite 15 DM i, Brick-Wall BrickWall 8RAUD, és CyberPower 850PFCLCD UPS tápáram javítók, Teddy Pardo 12V tápegység (az exaSound s88-hoz); HDPlex 300W lineáris tápegység és hálózati tápáram szűrő (a kiszolgálóhoz).

A hallgató szobám: 24' hosszú × 14' W széles × 8' magas 2 MSR Acoustics Dimension4 Spring basszuscsapdával az elülső két sarokban. A bal-jobb hangsugárzók melletti oldalfalakon 2" vastag, 2' széles, OC 705 panelek a padlótól a falig. Az elülső falon nagy, szövetfüggönnyel takart ablak és 4" vastag 2' × 4' OC 705 panelek. A szoba végén ajtó a 10' × 7' előtérhez és a 12' × 8' ebédlőhöz.—Kalman Rubinson

Megjelent a Lumin D3! - Kulcs az audiofil digitális adatfolyamkezeléshez

 

Megjelent a Lumin D3! - Kulcs az audiofil digitális adatfolyamkezeléshez

  • A legújabb proceszszor rugalmasabb újramintavételezési lehetőségeket kínál
  • Új, SABRE ES9028 pro alapú digitális/analóg jelátalakítási konfiguráció
  • Teljesen szimmetrikus felépítés, xlr kimenetek a csúcskategóriás p1-ből átvett felületkezelés
  • Dsd256/pcm384 formátumig minden támogatott formátum fel- és leskálázása
  • Airplay 2 kompatibilis
  • Tidal connect

Digitális adatfolyam kezelési protokoll

 

UPnP AV protokoll digitális adatfolyamkezelési kiegészítéssel (OpenHome). Roon Ready, Plex, Spotify Connect, TIDAL Connect, Qobuz, Flac Lossles Radio, TuneIn Radio, AirPlay 2 támogatás.  szaggatásmentes lejátszás, a készüléken megjelenő lejátszási listák, többhelyiséges üzem (Songcast).

Támogatott fájlformátumok:

DSD Lossless: DSF (DSD), DIFF (DSD), DoP (DSD), PCM Lossless: FLAC, Apple Lossless (ALAC), WAV, AIFF

Tömörített (veszteséges) audió: MP3, AAC (M4A csomagban), MQA

Támogatott mintavételi frekvenciák és bitmélységek:

PCM legfeljebb 384 kHz, 32 bit, sztereó DSD legfeljebb DSD256, 1 bit, sztereó

Felskálázási bitráták és bitmélységek

Minden támogatott fájlformátum felskálázása legfeljebb DSD256/PCM384 értékig.

Az alkalmazás szolgáltatásai

Natív TIDAL, MQA, Qobuz és TuneIn Radio támogatás. Tidal MQA és Qobuz nagyfelbontású ikonok azonosítják a nagyfelbontású felvételeket. Hangerő szabályozás. Nagyfelbontású, elmenthető albumképek. Keresés. Többszörös címke hierarchia, a zeneszerző címkék támogatása.

Albumok csoportosítása, lejátszási listák. Automatikus Internetkapcsolat az előadókhoz, albumokhoz, felvételekhez. A lejátszási listák elmentése és ujraindítása, a Tidal és Qobuz listákat is beleértve.

A támogatott vezérlő eszközök

Az Apple iPad (v2, vagy frissebb) valamennyi modellje. iOS 8.0, vagy újabb operációs rendszer szükséges! Teljeses Retina kijelző támogatás.

Android eszközök: Android 4.0 (Ice Cream Sandwich), vagy frissebb változatot igényel. Apple Mac Apple Silicone rendszerrel.

Bemenetei:

RJ45 100BaseT Gigabit. Üvegszálas hálózati csatoló. A megosztott USB aljzat adattárolókat, (egyetlen partícióra és FAT32, eFAT, vagy NTFS formátumra formázott) USB merevlemezeket tud fogadni.

Kimenetei:

ANALÓG AUDIÓ:

Szimmetrikus XLR, 6 Vrms, a 2- es láb a melegpont. Aszimmetrikus RCA, 3 Vrms.

DIGITÁLIS:

BNC SPDIF. PCM 44,1 – 192 kHz, 16-24 bit. DSD (Dop DSD PCM-ben) 2,8 MHz, 1 bit

A készülék kivitele:

Nyers anodizált alumínium

Feketére anodizált alumínium

A tápegység:

Beépített árnyékolt,alacsony zajú DC – 240 VAC tápegység automatikus bemenő feszültség értékeléssel.

Egyéb információ:

Leedh Processing alapú zajmentes digitális hangerő szabályozás.

Kompatibilis a LUMIN infravörös távvezérlőkkel.

A készülék vezérlő programját folyamatosan fejlesztjük.

Az újabb szolgáltatások és funkciók programfrissítéssel válnak elérhetővé.

 

 

Megjelent a Martion Logan Motion Foundation Termékcsalád!

Megjelent a Martion Logan Motion Foundation Termékcsalád! 

 

 

A MartinLogan Foundation Series termékcsalád tagjai új szabványt teremtettek azáltal, hogy a MartinLogan jelképének számító csúcstechnológiás megoldásokat kínálják bárki számára elérhető áron. A Motion Foundation hangsugárzók is a Gen2 FMT S technológia alkalmazásával készülnek, így hangzáskarakterükben és megjelenésükben a drágább, felsőbb kategóriás termékeink jellegzetességeit hordozzák kisebb méretben és árban kedvezőbb kivitelben. A Motion Foundation modellek az alábbi 3 elegáns színváltozatban, a legtöbb lehetséges hangzástérbe jól illeszkedő kivitelben választhatóak: fekete, szaténfehér és dió.

 

A család termékei:

Megjelent a SOLID TECH Balance állványrendszer

Megjelent a SOLID TECH Balance állványrendszer

A Balance állványrendszert úgy fejlesztettük, hogy a lehető legkevésbé befolyásolja a hangzást. A rendkívül nagy stabilitását úgy értük el, hogy vastag, nagy fajsúlyú polcokat használtunk homokkal kitölthető alumínium saroktámaszokkal.

A polcok beépített szigetelő elemmel, vagy anélkül rendelhetőek. A szigetelő, elcsatoló rendszer hatékonyan csatolja el a polcra helyezett készülékeket a külső, vagy belső rezgésektől.

A Balance állvány esetében is ugyanazt a saroktámaszokat, oszlopokat használjuk, mint a Radius állvány esetében és ugyanolyan módon skálázható, ami azt jelenti, hogy a polcrendszer vízszintesen és függőlegesen egyaránt négy-négy helyesen megválasztott hosszúságú oszloppal bővíthető. Az alábbi méretek közül választhat: 65,5; 150; 234,5 és 319 mm.

A Balance polcrendszer fejlesztésénél azt tartottuk szem előtt, hogy a lehető legjobban kiemelje a rá helyezett készüléket úgy, hogy a támasztó lábakat amennyire csak lehetett középen helyeztük el, A polcok a természetes fa erezetét és jellegét a lehető legjobban megőrző tölgy furnérral készültek.

A Soulution új 7 series termékcsaládjának következő tagja a 757 előerősítő

A soulution új 7 series termékcsaládot jelent be

Dulliken, 2023. májusa

Az új Soulution 7 termékcsalád az alapoktól kezdve vadonatúj terméksor és egyértelműen felülmúlja teljesítményében a világszerte nagy tekintélynek örvendő elődmodelleket. A hitvallásunk szellemében: ne adj hozzá semmit, ne vegyél el belőle semmit magunkat állítottuk kihívás elé, amikor azt kérdeztük, hogy: “Adhatunk valami keveset, vagy vehetünk el valami keveset ahhoz képest, mint amit már megtettünk?” Az új 757-es korrekciós előerősítő legfőbb jellemzői az alábbiak:

- A közös módusú elnyomás mértéke >125 dB

- A sávszélesség felső határát 20 MHz-re toltuk ki (a korrekció után),

- Az eltérés az ideális mélyfrekvenciás vágás (de-emphasis) korrigálási görbétől mindössze +/- 0,1 dB,

A 757-es korrekciós előerősítő teljes terjedelmében képes kiolvasni a fekete lemez barázdáiba rejtett információt, a zene legfinomabb rezdüléseit is, a teljes dinamikáját, zeneiségét és korábban rejtve maradt finomságait és páratlan hitelességgel tudja megszólaltatni a felvételt. Életre kel a konzervált zene, valódi háromdimenziós színpadot rajzol fel, ami magával ragadó élményben részesíti a lemez hallgatóját.

Az új 757-es korrekciós előerősítő MC/MM hangszedőkről, a DS Audió optikai hangszedőjéről és a szalagos magnók fejegységéről közvetlenül érkező jeleket tud fogadni. A felhasználó által választható analóg hanglemez és magnetofon lejátszófej korrekciós görbék segítségével hangolható a készülék a gyűjteményében található lemezek és egyéb, a készülékkel megszólaltatható forrásjelek jellegzetességeihez.

Az újszerű bemeneti egysége mérhetően javítja a közös módusú elnyomás mértékét anélkül, hogy megnövelné a készülék zaját. Segítségével mindennél pontosabban állítható be a lezáró ellenállás értéke a választott hangszedő által megkívánt rezisztív és kapacitív terhelésekkel. Eredményeként a forrásjel egyetlen apró részlete sem vész el már a bemeneten.

 

A teljesen analóg lejátszó rendszer részeként a 757-es korrekciós előerősítő újabb előerősítő, vagy hangerő szabályozó közbeiktatása nélkül csatlakoztatható közvetlenül a teljesítményerősítőre. 1 dB-es lépésekben állítható az erősítési tényezője (-60 dB és +80 dB között) és a hihetetlenül gyors és ultranagy sávszélességű ellenütemű, A osztályú kimeneti fokozata (20 MHz/-3 dB, 1,5 A) akár az átlagosnál hosszabb összekötő kábelekkel is gond nélkül csatlakoztatható a teljesítményerősítőhöz.

A stabil és rendkívül csendes tápegységek meghatározó fontosságúak egy referencia minőségű korrekciós előerősítőhöz. A szükséges feszültségszinteket igen jó hatásfokú kapcsolóüzemű tápegység és gyorsan kapcsoló DC/DC szabályozó áramkörök, illetve utánuk kapcsolt ultraalacsony zajszintű helyi lineáris szabályozó áramkörök biztosítják..

A 757-es előerősítő javasolt kiskereskedelmi ára: EUR 65.000.

A termék gyártása várhatóan 2023. 4. negyedévében kezdődik meg.

A készülék főbb műszaki adatai

757

Aszimmetrikus bemenet (RCA az MM/MC hangszedőkhöz, vagy magneto-fon lejátszó fejekhez)

2

Szimmetrikus bemenet (XLR az MM/MC hangszedőkhöz, vagy magnetofon lejátszó fejekhez)

3

Aszimmetrikus bemenet (a DS Audio optikai hangszedőjéhez)

1

Szimmetrikus kimenet (XLR)

2

Aszimmetrikus kimenet (RCA)

1

Korrekciós görbe az analóg lemezekhez: RIAA, Decca, Columbia, London, Teldec, NARTB

 

Korrekciós görbe a magnetofon fejegységekhez: IEC 30 ips, 15 ips, 7,5 ips, NAB 15 ips, 7,5 ips

 

 

 

Áramfelvétele

50-60 watt

A kimenőfokozat frekvencia átvitele (-3 dB)                                           [MHz]

DC -2

Eltérés az ideális korrekciós görbétől (20 Hz – 20 kHz)                            [dB]

<+/-0,1

CMRR (közös módusú elnyomás aránya 20 Hz - 20 kHz)                        [dB]

>120

Bemeneti zajsűrűség (20 – 20 kHz)                                                 [dBV/ÖHz

<-180)

Csatornaelválasztás (20 kHz-en) ............................................................ [dB]

100

A Soulution termékeket Magyarországon kizárólagos jelleggel forgalmazza:

Limar Audio Kft.

1137 Budapest

Szent István krt. 12. I. em. 4/a.

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát." ' + path + '\'' + prefix + ':' + addy54807 + '\'>'+addy_text54807+'<\/a>'; //-->

(06-1) 359-3136, (06-1) 329-2980

(+36-1) 359-3137

http://www.limar.hu

 

A Soulution új 7 series termékcsaládot jelent be, aminek az első tagja a 727 előerősítő

A Soulution új 7 series termékcsaládot jelent be, aminek az első tagja a 727 előerősítő

Dulliken, 2023. májusa

A hitvallásunk szellemében: ne adj hozzá semmit, ne vegyél el belőle semmit magunkat állítottuk kihívás elé, amikor azt kérdeztük, hogy: “Adhatunk valami keveset, vagy vehetünk el valami keveset ahhoz képest, mint amit már megtettünk?” Az új Soulution 7 termékcsalád az alapoktól kezdve vadonatúj terméksor és egyértelműen felülmúlja teljesítményében a világszerte nagy tekintélynek örvendő elődmodelleket. Az új 727-es előerősítő legfőbb jellemzői az alábbiak:

- Durván 20 dB-lel csökkent a készülék zajszintje,

- A sávszélesség felső határát 20 MHz-re toltuk ki, így a fázishibák a hallható hangsávon kívülre kerültek,

- 20 dB-lel emeltük a közös módusú elnyomás értékét,

- 30 dB-lel javítottuk a csatornaelválasztás mértékét,

- Mérhetetlenül alacsony értékre csökkent a készülék torzítása.

Soha nem tapasztalt magas szintre emeltük a 727-es előerősítő hangzásteljesítményét. Szélesebb és mélyebb lett a színpadkép, több levegő van a hangszerek és az előadók körül. A magasabb felbontás még életszerűbb zenei megszólalást eredményezett. Testesebbek és hitelesebbek lettek a mélyek, miközben a zene legfinomabb árnyalatait is pontosabban, finomabban képezi le a készülék.

A hagyományos erősítőépítésnél megszokott mód helyett az újszerű bemeneti fokozata a zajhatár növelése nélkül javítja a közös módusú elnyomás mértékét és gondoskodik arról, hogy a zenei jel egyetlen része sem vész el már a bemeneten.

Jelentősen sikerült csökkentenünk a hangerőszabályozó zajszintjét. A korábbi előerősítőinkhez hasonlóan a 727 két hangerőszabályozót tartalmaz az áramköri kártyán. Az egyik hangerőszabályozó nagypontosságú fémréteg ellenállásokkal készült a lehető legalacsonyabb zajszint biztosítása érdekében, míg a másik; PGA-kat tartalmazó hangerő szabályozó kattanásmentes szintszabályozást tesz lehetővé.

Egy alacsony torzítású és ultranagy sávszélességű A osztályú kimenő fokozatot építettünk a készülékbe (20 MHz/– 3 dB, 1,5 A), segítségével a 727-es előerősítő akár szokatlanul hosszú összekötő kábeleken keresztül is meg tudja hajtani a teljesítményerősítőket.

A stabil és meglehetősen nagy teljesítményű tápegységek meghatározó fontosságúak egy referencia minőségű előerősítőhöz. A szükséges feszültségszinteket igen jó hatásfokú kapcsolóüzemű tápegység és gyorsan kapcsoló DC/DC szabályozó áramkörök, illetve utánuk kapcsolt ultraalacsony zajszintű helyi lineáris szabályozó áramkörök biztosítják.

 

A 727-es előerősítő javasolt kiskereskedelmi ára: EUR 55.000.

A 727 hangszedő jel illesztő kártya ára EUR 9.500.

A termék gyártása várhatóan 2023. 4. negyedévében kezdődik meg.

A készülék főbb műszaki adatai

727

Szimmetrikus bemenet (XLR)

3

Aszimmetrikus bemenet (RCA)

2

Hangszedő illesztő bemenet (MM/MC, RIAA, 40-80 dB erősítési tényező, állítható impedancia)

opcionális

Szimmetrikus kimenet (XLR)

2

Aszimmetrikus kimenet (RCA)

1

 

 

Áramfelvétele

50-60 watt

Frekvencia átvitele (-3 dB)                                                                     [MHz]

DC -20

Fáziseltolás (20 kHz-en)                                                                              [°]

0,2

CMRR (DC - 20 kHz)                                                                                [dB]

>100

Bemeneti zajsűrűség (20 – 20 kHz)                                                 [dBV/ÖHz

<-106(1)

Csatornaelválasztás (20 kHz-en) ............................................................ [dB]

127

(1): a mérési értéket az R&S UPV mérőműszer korlátozza

 

A MoFi Electronics bejelentette az új SourcePoint 8 hangsugárzót

A MoFi Electronics bejelentette az új SourcePoint 8 hangsugárzót

Az alábbiakban a MoFi Electronics sajtóanyagát közöljük.

Schaumburg, IL (2023. április 13.) – A MoFi Electronics az USA-ban, Schaumburg városában, Illinois államban 2023. április 14-16. között megrendezett AXPONA kiállításon mutatta be a legújabb hangsugárzóját, a SourcePoint 8 terméket. Ez a hangsugárzó tervező Andrew Jones által tervezett polcsugárzó ugyanazt a kivételesen jó hangminőséget nyújtja, mint a nagyobbik testvére, a SourcePoint 10, de a legtöbb kisebb szobában is kényelmesen elhelyezhető méretben.

Jones, aki a jelképének számító koncentrikus hangsugárzók tervezésével szerzett hírnevet magának, kifejti, hogy a SourcePoint 8 hangsugárzót azon zenekedvelők számára fejlesztette ki, akik kompromisszumok, az audió minőség feláldozása nélkül szeretnének kisebb hangsugárzóhoz jutni. “Mindig is szerepelt a terveink között, hogy majd kifejlesztün kegy kisebb méretű SourcePoint hangsugárzót, de az elsőrangú szempont mégiscsak az volt, hogy egy nagyobb méretű kétutas koncentrikus hangsugárzóval szerelt hangsugárzó kapcsán mutassuk be hogy milyen hangzásminőséget tud nyújtani egy közös tengelybe épített mélyhangszóró/magassugárzó kombináció, ha nem kell méret korlátokkal számolnunk” mondta a tervező.

A SourcePoint 8 egyik legfontosabb szerkezeti eleme az egyedi kivitelű nyolc hüvelykes koncentrikus, vagyis a középsugárzó tengelyvonalába épített magassugárzóval szerelt, a MoFi újszerű Twin-Drive high-flux, vagyis kettős meghajtású, erős mágneses fluxust eredményező mágnesszerkezetével ellátott hangszóró. A papírpéppel átitatott kúpos membrán a vadonatúj fejlesztésű bordázott membránszéllel hatékonyan csillapítja a nemkívánatos rezgéseket és egyben ideális hullámterelőként is működik a tengelyvonalába épített magassugárzó számára. Az 1,25 hüvelykes lágy dómsugárzó a szokatlanul nagy méretű lengőcsévével és széles peremezéssel sokat finomít a magassugárzó alacsonyabb és igen magas frekvenciás hangleképezésén. A dómsugárzóhoz tervezett egyedi, a hatékonyságát az alsó határfrekvencia tartományában jelentősen megnövelő hullámterelővel kombinált magassugárzó tökéletesen lefedi az 1,6 kHz-es vágási pont feletti frekvenciatartományt.

A SourcePoint 8 doboza 18 x 11,4 x 13,2 hüvelykes (magas x széles x mély) és az oldalai, a tetőlapja, a fenéklapja és a hátlapja ¾ hüvelyk vastagságú MDF lapokból készült. A 27,9 font tömegű hangsugárzó előlapja szoborszerűen megmunkált, többsíkú, 1,5 hüvelykes vastagságával hatékonyan csökkenti a hangtörés mértékét és a 87 dB-es érzékenységével, a 47 Hz-es alsó határfrekvenciával, valamint a 8 ohmos névleges és a 6,4 ohmos legalacsonyabb impedanciájával jó alapokat teremt a magas hangzáshűségű megszólaláshoz. A doboz belülről két ráccsal merevített, a külső burkolata valódi szatén dió, fekete kőris, vagy festett szaténfehér fafurnér.

A SourcePoint 8-as hangsugárzót az AXPONA látogatói a 334-es szobában hallgathatták meg, ahol Jones és a MoFi Electronics csapata HiFi Rose elektronikával szólaltatták meg az új terméket. A SourcePoint 8 kiszállítása májusban kezdődik, az amerikai listaára páranként 2.750 dollár. A hangsugárzóhoz fejlesztett állvánnyal együtt páranként 2.999 dolláros áron vásárolható meg.

További információ az alábbi címen érhető el: mofielectronics.com/sourcepoint8.

Újdonságértesítő: Phasemation MA-5000

Újdonságértesítő!

WE-211 párhuzamosan együtemű elektroncsöves mono teljesítményerősítő, amely életszerűen szólaltatja meg a zenét és hitelesen tolmácsolja az előadók szenvedélyét

MA-5000

<A termék leírása és koncepciója>

Az audió erősítők világában tengernyi típust és változatot ismerünk, a félvezetős erősítőktől az elektroncsöves készülékekig. Mindegyiknek megvan a maga előnye és esetleges hátránya és mindegyik valamilyen szinten az audió világot gazdagítja. Van néhány legendás elektroncsöves erősítő, például a 2A3 és 300B csövekkel készült típusok, amelyek részben ezeknek a “híres csöveknek” köszönhetően rendelkeznek kivételesen jó hangzásminőséggel. Olyan életszerű és részletgazdag megszólalást nyújtanak, amely aligha érhető el félvezetős készülékekkel, éppen ezért őrzik a népszerűséget a napjainkig. Az idén az MA-5000 típussal, egy mono teljesítményerősítővel szándékozunk mindazok igényét kielégíteni, akik egy 211-es csövekkel készített erősítőben találják meg a megoldást a lehető leghitelesebb zenei megszólaláshoz. A készülékünk a nagy tiszteletnek örvendő 211-es elektroncsövekkel készül párhuzamos együtemű kiépítésben. Emellett a meghajtó fokozata 300B csövekkel épült, a 211-es csövek meghajtásáról leválasztó transzformátoron keresztül gondoskodik.

 

<Legfőbb jellemzői>

1PSVANE WE-211 Párhuzamos együtemű fokozat rögzített értékű előfeszítéssel, tisztán A osztályú üzemmódban

A PSVANE WE-211 egy teljesen A osztályban üzemelő egység két független, csak erre a célra készült és rögzített értékű előfeszítéssel dolgozó tápegységgel, amely optimális és stabil működést biztosít az egység számára. Ezzel az egységgel tudjuk igazolni a legjobban a WE-211-es elektroncsövek hihetetlenül jó képességeit és tudtunk 45 wattos kimenő teljesítményt biztosítani a hangsugárzók meghajtásához párhuzamosított üzemmódban. Emellett a tápegység időzítésével (1 perc) a készülék bekapcsolása után rendkívül megbízható üzemmódot és csúcsminőségű hangzást tudunk garantálni.

 

2A PSVANE WE-211 kimenő fokozatot optimális feltételek között szolgálja ki a transzformátoros csatolású PSVANE WE-300B egység

A PSVANE WE-300B, amely szintén ismert és felettébb népszerű kimenő cső, tökéletesen jól használható a WE-211 meghajtására transzformátoros csatoláson keresztül és a WE-300B optimális munkapontjának beállításával jelentősen javítható a WE-211 párhuzamos, egymástól függetlenül rögzített előfeszítésű egyenáramú stabilitása, így megingathatatlan biztonsággal tudja meghajtani a csatlakoztatott hangsugárzókat.

 

3Visszacsatolás nélküli erősítő áramkörök mindegyik fokozatban triódákkal.

Az erősítő fokozatot ECC803 + 300B + WE211 triódákkal építettük meg, így tudtuk mindegyik fokozatban biztosítani a dinamikus és részletgazdag zenei megszólalást, ami a megítélésünk szerint csak visszacsatolás nélküli áramkörök használatával valósítható meg.

 

4Svéd Lundahl gyártmányú kimenő és illesztő transzformátort használunk a készülékben

Az MA-5000-es készülékhez a legjobbnak talált svéd Lundahl gyártmányú kimenő és illesztő transzformátort választottuk, megítélésünk szerint ezzel tudtuk biztosítani a célul kitűzött hangzásminőséget. Az illesztő transzformátor a szekunder oldali egyedi tekercselési technológiájának köszönhetően rögzített értékű előfeszítésű áramkört tudtunk biztosítani a WE-211 elektroncsövek számára, optimális értékre tudtuk állítani a csövek munkapontját, emellett használatával az előlapi kijelzőn is leolvasható módon stabil működés biztosítható a készülék számára. A kimenő transzformátor is egyedi tervezésű, használatával optimális feltételek mellett tudjuk meghajtani a 4-8 ohmos hangsugárzókat.

 

5A szimmetrikus bemenetet transzformátor típusú szintszabályozóval láttuk el.

A készüléken szimmetrikus (XLR) és aszimmetrikus (RCA) bemeneti aljzatokat is találunk, a szintszabályozó transzformátor típusú és egyben a szimmetrikus/aszimmetrikus átalakítást is elvégzi. Az erősítési tényezője -3, -6, és -10 dB értékre állítható a normál erősítési tényezőhöz viszonyítva, de negatív végtelen értékre is kapcsolható (lekapcsolható, OFF) a bemenet, hogy kábelcsere, vagy egyéb beállítás esetén biztonsággal le tudjuk kapcsolni a hangszórókimeneteket.

 

6Egymástól független kettős táptranszformátoros konfiguráció
A meghajtó fokozat (300B) és a tápáram fokozat (WE-211 párhuzamos együtemű) tápellátását egy-egy, a másikától független transzformátor biztosítja, ezzel a megoldással kiküszöbölve a bemenő jeleket erősítő és a hangsugárzókat meghajtó áramkörök közötti kölcsönhatások lehetőségét, hogy a lehető legnagyobb hangzáshűséggel tudjuk felerősíteni a bemenő jeleket a leghalkabbtól a szélsőséges dinamika csúcsokig. A transzformátorokat a készülékházhoz képest lebegve szereltük be, rezgéscsillapító gumi választja el a transzformátort a fémháztól. Ezzel hatékonyan csillapítottuk a nemkívánatos rezgéseket, amivel még tovább tudtuk csökkenteni a készülék zaját.

 

7A készülék minden szerkezeti eleme alacsony zajú
A nagyfeszültségű tápegységnél kettő, elméletileg kapcsolózajt nem generáló 5R4G egyenirányító csövet használunk párhuzamosan és túlméretezett egyenirányító áramkört építettünk a két fojtótekercses transzformátorokhoz. A fűtés egyenáramú gyújtóáramkör, valamennyi elektroncső egyenáramú tápfeszültséget kap és minden elemében alacsony zajú áramköröket használunk.

 

8Az időzítés kijelző és a készülék külső megjelenési képe

It is equipped with a two-color LED indicator that changes to red when the timer is in standby mode and to blue when the amplifier starts operating after one minute. The front and left/right panels are made of 10mm-thick aluminum to ensure rigidity, and TAOC cast iron insulators are used to the feet to suppress unwanted vibrations. The speaker output terminals use Furutech audio grade products with torque limiters to minimize the adverse effects of conducting and contacting resistance. The impressive front glass tube cover is decorated with a Japanese traditional design called "cloisonne" to give the unit a dignified appearance.

 

<Specifications>

Form

WE-211 parallel single monaural power amplifier

Input Impedance

47kΩ

Gain

30dB

Residual Noise

200μV or less A-NET

Rated Output Voltage

45W (THD5%)

Frequency Response

1040kHz (+0,-3dB)

Output Impedance

4

Power Consumption

 

Dimensions (Including the terminals)

370(W) × 346(H) × 636(D) mm

Weight

50kg

AccessoriesAC power cable, screwdriver for trimmer adjustments

 

Megjelent a Phasemation EA-220!

ÚJDONSÁGÉRTESÍTŐ! Megjelent a Phasemation EA-220!

Teljesen diszkrét, visszacsatolás nélküli hangszedő illesztő erősítő, amely az élő zenét és az alkotó szenvedélyét olvassa ki a lemez barázdáiból

<A termék rövid bemutatása és koncepciója>

Fejben tartva azt, hogy „sokkal több rejlik az analóg technikában” egy újabb taggal bővítettük a hangszedő illesztő elektronikáink családját: Az analóg lemezek szerelmeseinek egy újabb visszacsatolásmentes hangszedő illesztő erősítőt alkottunk.

Örömmel jelentjük be készülékcsaládunk új tagját, az EA-220 modellt, amely a 2013-ban bevezetett és azóta is nagy népszerűségnek örvendő EA-200 modell utódja, amely a korábbi készülékünk tudásának javát ötvözi tovább tökéletesített áramkörökkel, kifinomult hangzásminőséggel és új funkciókkal.

<A készülék legfőbb jellemzői>

I.      Elegáns, robosztus vázszerkezet újratervezett előlappal.

A készülék előlapja egy 8 mm-es, felül ferdén lecsapott alumíniumlemez, az EA-200/EA-550 modellek elegáns vonalvezeetését követve. A készülékház megerősített fémszerkezet, a talplemez és fedéllap 1,6 mm vastag rézzel bevont acéllemez, a külső felülete festve. Mindez együtt stabil, kellőképpen merev készülékházat eredményezett és jól védi az elektronikát a mágneses jelek okozta torzulások ellen.

A készülék lábai nehéz fémtömbből készültek, amely hatékonyan védi a készüléket a kívülről jövő rezgések ellen.

II.    Negatív visszacsatolásmentes, diszkrét elemekből épített erősítő áramkörök

A jelenleg forgalomban lévő elektroncsöves és félvezetős erősítők nagy része negatív visszacsatolással készül, amely a bemeneti és a kimeneti egységek közötti eltérést (javított jelet) erősíti. Ezek az áramkörök olcsó alkatrészekből építhetőek meg és meglepően jó eredményeket hozhatnak. Ugyanakkor a visszacsatolás révén a bemenő és a kimenő jel között csekély, de mérhető időeltolódás van, ami elméletileg nem korrigálható, éppen ezért egyéb zavarok mellett tranziens intermodulációs torzítást (TIM) eredményez, ami miatt a visszacsatolást alkalmazó erősítők sohasem lehetnek teljesen tökéletesek.

A félvezetős és elektroncsöves Phasemation erősítők esetében nem alkalmazunk negatív visszacsatolást. A visszacsatolásmentes erősítők esetében nem mérhető időeltolódás, így nagyobb eséllyel készülhet ezen az elven nagy pontosságú és hitelesen megszólaló erősítő, amennyiben megfelelően választjuk meg az alkatrészeket, a legkorszerűbb gyártástechnológiát alkalmazzuk és gondosan megtervezett, nagy pontosságú áramköröket építünk. Mindezek eredményeként a bemenetre kapcsolt jelet (a lemezről kiolvasott információt) veszteségmentesen, a teljes dinamikáját és a zene legapróbb részleteit is hibátlanul képes visszaadni.

III.   Kettős mono felépítés

A készülék két teljesen azonos felépítésű mono egységből készült, ennek megfelelően tökéletesen azonos hangzáskarakterrel és jelszinten szólal meg a bal és a jobb csatorna.

IV.   A gyártásához gondosan válogatott, csúcsminőségű alkatrészeket használunk

1.    A bemenő jelnél:

A)      A hangszedő jeleket erősítő szerkezeteknél meghatározó fontosságú RIAA áramkörökbe 1 %-os pontosságú fémfilm ellenállásokat és a kiváló hangzásukról ismert és elismert, a névleges értéket pontosan tartó film kondenzátorokat építettünk.

B)      A jelfeldolgozás szempontjából kiritikus áramköröket ELNA SILMIC II audió minőségű elektrolit kondenzátorokkal és 1 %-os pontosságú vékonyfilm ellenállásokkal építettük meg.

2.    Az erősítő áramkörökben

A)      Gyors és kiváló hangzásminőséget biztosító, alacsony zajú diódákat használunk (az egyenirányító egységben)

B)      Alacsony zajú Zener-diódákat építettünk a jobb és a bal csatorna áramköreibe, amelyek az áramkörök kivételesen alacsony zajszintjét biztosítják.

C)      A hálózati transzformátor alacsony fluxusveszteségű R-magos csúcsminőségű transzformátor.


 

<A készülék műszaki adatai>

A készülék funkciója

Visszacsatolásmentes erősítő az MM/MC hangszedő jelek fogadására

Bemenő jel

MM

MC

Bemeneti érzékenység

2,5 mV

0,12 mV

Bemeneti impedancia

47 kOhm

470 Ohm

Erősítési tényező

38 dB

63 dB

Bemenő jelátalakítás jel/zaj aránya

-120 dBV

-140 dBV

Névleges kimenő feszültség

200 mV (1 kHz-en)

Eltérés az ideális RIAA görbétől

±0,5 dB (20 Hz – 20 kHz között)

Tápfeszültség igénye

USA:100 V AC, 60 Hz

Európa/Ázsia: 230 V AC, 50-60 Hz

Áramfelvétele

2 watt

A készülék méretei

220 mm széles x 57 mm magas x 228 mm mély

A készülék tömege

2,6 kg.