A holdon is túl - Az Aesthetix Mimas integrált hibrid erősítője
Minden fenntartás nélkül
Neil Gader
Az Aesthetix Audio Corporation egy kelet-kaliforniai székhelyű csúcskategóriás elektronikai eszközöket gyártó és fejlesztő, elsősorban a kivételesen magas hangzásminőségű és a folyóiratunkban is gyakran tesztelt csöves és hibrid audió eszközeiről ismert vállalat. A következetesen szögletes, az elit „önálló” szerkezeti egység családba tartozó készülékeit kompromisszumokat nem ismerő, rendkívül szigorú belső szabványok szerint építik. Legismertebb termékei, mint a zászlóshajónak számító Atlas erősítők, a Callisto és a Calypso előerősítők, az Io és Rhea lemezjátszó illesztő erősítők, valamint a Romulus és a Pandora digitális készülékei mind azonos stílusjegyeket viselnek. Hiányzik-e valami ebből a képből? Igen, az utóbbi években ismét nagy népszerűségnek örvendő, a két világot egyesítő integrált erősítő. Az Aesthetix nem csak a tőle megszokott nagyszerű minőségben pótolta ezt a hiányzó láncszemet, hanem olyan képességű szerkezettel lepte meg az audiofil világot, hogy pár hónapos tesztelés után is csak egyetlen kérdésem lehet: Miért tartott ez ilyen sokáig, hogy megszülessen?
A Mimas integrált sztereó erősítő az Aesthetix Saturn sorozatának legújabb tagja. A készülék kettős mono felépítésű szerkezet. A névleges kimenő teljesítménye csatornánként 150 Watt 8 ohmon, mindkét csatornát hajtva – ez az érték csaknem kétszeresére nő, ha 4 ohmos hangsugárzókat hajt meg az erősítő. A manapság a piacot elárasztó, digitális csatolókkal – DAC, Wi-Fi, digitális adatfolyam kezelő, stb. - telezsúfolt integrált erősítőkkel ellentétben a Mimas klasszikus vonalszintű, csak analóg ki- és bemenetekkel ellátott integrált erősítő. Ez persze nem jelenti azt, hogy az Aesthetix nem kíván tudomást venni a napjaink két kiemelten népszerű forrásáról, az analóg hanglemezekről és a digitális forrásokról, de a készüléket elsősorban a hagyományokat tisztelő és a csak a legjobb hangzásminőséget elfogadni kész audiofil vásárlóközönségnek tervezte és gyártja. A békesség kedvéért azonban fejlesztés alatt áll a készülékbe opcionálisan beépíthető moduláris digitális/analóg jelátalakító és egy hangszedő illesztő erősítő kártya is.
Az előerősítő fokozatában csatornánként egy-egy 6DJ8 (6922) elektroncső teljesít szolgálatot. Az erősítő fokozat áramkörét a Calypso előerősítőből vették át. Itt csúcsminőségű német Roederstein ellenállások játsszák a főszerepet, a nagy megbízhatóságú kaliforniai csatoló kondenzátorok és egy diszkrét elemekből épített áramforrás mellett. Az erősítő fokozat sokban emlékeztet az Atlas erősítők zseniális mérnöki megoldásaira. A tápegység részleg teljesen diszkrét, integrált áramkörök helyett itt is tranzisztorokat találunk. Az AB osztályú kimenő fokozat ellenütemű, nulla visszacsatolású, egyenáramú elcsatolású, szimmetrikus hídkapcsolás. A külön-külön FET bemenő tranzisztorok és a bipoláris kimenő tranzisztorok a csatornaegyensúly, a linearitás és a bármilyen hangsugárzó terhelésen is stabil teljesítmény biztosítása érdekében mind gondosan párba válogatott darabok.
A külső megjelenési képét tekintve a Mimas is színtiszta Aesthetix készülék. A nehéz alumínium készülékház precíziós gépeken és megmunkálással készül a szomszédos Santa Barbarában és önmagában is egy esztétikai élmény. Szemet gyönyörködtető az öt háromszög formájú alumínium nyomógomb az előlapon. Ezekkel kapcsolható be és ki az előlapi kijelző, némítható el a készülék, ezekkel végezhető el a készülék beállítása, ezekkel választhat bemenetet. Szinte minden elem alumíniumból készült, minden jel szerint allergiás az Aesthetix a műanyagokra! Az előlapi LED kijelző panel fényereje automatikusan illeszkedik a környezeti megvilágítás fényerejéhez. Jelzi az aktuális bemeneti forrást, nagyobb karakterekkel jelzi a beállított hangerőt. A hangerő szabályozó igazi meglepetés volt a számomra: A szokásos forgató-gomb helyett ez a szellemes megoldás valójában az előlapi LED kijelző része – a kijelző bal, vagy jobb élét megérintve nő, vagy csökken a hangerő. Egy fejhallgató kimenetet is találunk az előlapon, a beépített fejhallgató erősítő 32 ohmon 1/3 watt kimenő teljesítményt ad le. Fejhallgató csatlakoztatása esetén automatikusan némul a hangsugárzó kimenete és bekapcsol a fejhallgató erősítő, de manuálisan is kapcsolható a hangsugárzó, vagy a fejhallgató üzemmód, ha bármi oknál fogva a felhasználó az előlapi aljzathoz csatlakoztatva kívánja hagyni a fejhallgatót, miközben a hangsugárzókon keresztül hallgatja a zenét. Alaptartozékként egy szabványos műanyag távvezérlőt biztosít a gyártó, de felár ellenében egy luxus kivitelű, szálcsiszolt alumínium házba épített infravörös távvezérlő is rendelhető. Ez a fémházas változat mozgásérzékelővel és háttérvilágítással is el van látva. A tartozék műanyag távvezérlő is tökéletesen használható, de aki kézbe veszi ezt a feláras fém távvezérlőt, aligha kívánja vissza a műanyag változatot!
A hátlap szellős, bőven van hely rajta a vastagabb hangszóró- és összekötő kábelek elvezetéséhez is. Különösen tetszett, hogy a bal és a jobb hangsugárzó kimenet a készülék bal és jobb sarkában van elhelyezve, így akármekkora kábelt és csatlakozót is használhat. Az Aesthetix Mimas készüléken öt-öt pár RCA, illetve XLR analóg audió bemenetet találunk, ebben az árkategóriában ez abszolút ritkaságnak számít.
A Mimas ugyan teljes mértékben analóg erősítő, de a működése egy a készülékhez fejlesztett programmal vezérelhető és a készülék beállítását és konfigurálását is egy kifinomult beállító program segítségével végezhetjük el. Mindegyik bemenet hozzárendelhető, az egyes források jelszint eltérései is kiegyenlíthetőek, a bemenetek teljes egészében megkerülhetőek. Ugyancsak programozottan kapcsolhatjuk be és ki a fejhallgató kimenetet, állítható a bal/jobb csatorna egyensúly, az induló jelszint és hangerő, a legnagyobb megengedett hangerő és természetesen a kijelző is.
Ami pedig a készülék hangzásteljesítményét illeti, legelőször is azt szeretném mondani, hogy napjaink közép- és felső kategóriás erősítői már általában is igen magas szintet képviselnek. Sokkal több közöttük a konzisztencia, mint a divergencia. Ennek megfelelően a maga nemében a Mimas sem lóg ki a sorból, nagyjából azok a főbb jellemzői, mint amivel az utóbbi időben tesztelt integrált erősítőket általában is jellemezhetném. Az erősítő olyan csendes, mint egy közkönyvtár karácsony szentestéjén, tökéletesen mentes minden elektromos zajtól és egyéb, a hangzást rontó összetevőtől, a bemenetére kapcsolt jel nélkül olyan csendben volt, hogy sokszor kétségeim voltak, hogy működik-e egyáltalán.
Hangzáskarakterét illetően igen meleg a középtartománya, kicsit édeskések a magasai, de anélkül, hogy lekerekítené, vagy levágná a legfelső regiszterek éleit. A készülék a teljes frekvenciasávban teljes értékű megszólalást biztosít. Amikor a PP&M In the Wind lemezének „All My Trials” felvételét hallgattam rajta, a Mimas olyan hihetetlen tisztasággal, természetességgel, könnyedén és magával ragadóan szólaltatta meg a felvételt, hogy úgy éreztem, a felvételi stúdióban ülök. A Mimas nem tolja sem előre, sem hátra a zenét. Magát a felvételt adja vissza, pontosan úgy, ahogyan az a stúdióban készült. Dave Bru-beck klasszikus „Take Five” felvételét megszólaltatva milliméter pontossággal helyezte el a zenészeket a színpadon, a zene olyan lendülettel és olyan levegősen szólt, hogy a szobám minden zugát betöltötte. Tökéletesen érezhető volt a zenészek egymás közötti zenei kommunikációjának intimitása, úgy, ahogyan azt eddig csak élő előadásban élvezhettük. Különös erénye a Mimas erősítőnek, hogy elképesztően hitelesen tudja tolmácsolni a halk részletek leheletfinom rezdüléseit is, mint amilyen Vaughan Williams The Wasps [Reference Recordings] nyitányának ismétlődő harmonika motívuma. A Mimas nemcsak megmutatta ezeket a finomságokat az előadásban, de olyan élethűen tolmácsolta a zene apró rezdüléseit, hogy még azt is hallottam, ahogy ezek a leheletfinom részletek szépen lecsengenek a koncertterem falai között.
A mélyhang átviteléről is csak a dicséret hangján szólhatok: Egyszerre volt finom és telt a mélyhang, mint ahogy egy megtermett szumó bírkózó táncol a szőnyegen. Mennydörgésszerűen szólaltak meg az üstdobok, de pontosan úgy és akkor hallgattak el, ahogy az a partitúrában elő volt írva. Minden dobütés pontosan úgy hangzott, mintha élő előadásban hallgattam volna. Az erősítő soha, egy pillanatra sem esett ki a ritmusból, még akkor sem, ha a teljesítőképessége csúcsán dolgozott. Sohasem éreztem, hogy a készülék elérte volna a képességei felső határait, a hangerőt a legtöbbször azért kellett visszafognom, mert már nem bírták a zsigereim a nadrágszár lobogtató hangorkánt. A kisebbik hallgató helyiségem tökéletesen meg tudta tölteni zenével úgy, hogy mindvégig makulátlanul tisztán és mérnöki pontossággal szólt.
A Mimas nem úgy szól, mint egy tipikus csöves készülék és nem is úgy zenél, mint ahogyan azt a félvezetős készülékéktől megszoktuk. Nincs jellegzetes saját hangja, nem színezi el semmilyen formában sem a hangot, nem emel ki és nem is vág meg semmit sem, nem fátyolosítja el a magasakat és nem teszi képlékennyé a mélyeket sem. Anélkül, hogy érezhetően beleszólna a hangképbe, finoman érezhető azért a csöves jelleg – tipikusan a jó csöves készülékekre jellemzően varázslatosan szépek, levegős életteli a középtartománya, gazdag a harmóniavilága. Elsősorban a húros hangszerek hangjának megszólaltatása fogott meg, nem zene reprodukáló eszközt, hanem valódi hangszereket, élő zenét hallottam, mihelyt megszólalt a Mimas. Különösen érzékletes volt ez a varázslat Perlman előadásában Bruch nem hétköznapi 1. Hegedűversenyét hallgatva, vagy Bach Csellószvitjét a lemezjátszóra téve Martin Zeller csellója húrjainak finoman elhalkuló lecsengése hátborzongatóan életszerű volt. A nagyzenekari felvételeknél a hangszerek és a zenészek olyan biztosan álltak, ültek a helyükön, mint az ahogy a vén tölgyek kapaszkodnak a kemény talajba az évszázados gyökereikkel: bármi történt is, el nem mozdultak a helyükről, csak a hangszerek hangja lebegett a térben tökéletes harmóniában. Bármilyen zeneművet hallgattam is, a fafúvósok, az ütősök, a rézfúvósok mindig pont onnan és úgy szóltak, ahogy az élő előadásban egy kiváló akusztikájú hangversenyteremben szólniuk kell.
Évek óta nem hallgattam már az EMI The Art of Courtly Love többlemezes felvételét (az Early Music Consort of London előadásában, David Munrow vezényletével) és az igazat megvallva, annak idején nem voltam igazán elragadtatva a felvétel hangminőségétől. Most azonban hihetetlen csoda történt! Elképzelni sem tudtam, hogy a több száz éves középkori hangszerek, mint például a görbe kürt, a lant, a cölöpflóta, a hárfa és a csembaló és egy csomó olyan hangszer, aminek a nevét sem tudom már ilyen színesen, széles dallamvilággal, felhangokban gazdagon tudnak megszólalni. James Bowman és Charles Brett Laden kontratenor előadók lába szó szerint az Abbey Road Studio One legendás parkettapadlójába gyökerezett, a hangjuk viszont szabadon szárnyalt, élettel telve, levegősen. Énekük felső harmonikusai elképesztő tisztasággal csendültek fel, korábban elképzelni sem tudtam, hogy ilyen varázslatot is rejthetnek a fekete lemezek barázdái.
Könnyen meglehet, hogy a Mimas tervezői meglelték a varázspálcát, amivel olyan tökéletesen el tudják helyezni az előadókat és a hangszereket az akusztikus környezetben, hogy nyitott szemmel is szinte látjuk őket, ahogy zenét hallgatunk. Sokszor volt szerencsém tökéletes „leképzést” tudónak mondott eszközöket vallatnom, de életemben nem volt még a kezeim között ennyire steril és mérnöki pontossággal felrajzolt színpadképet varázsoló készülék: A Mimas tökéletesen leválasztja az előadókat és a hangszereket a térinformációt torzító minden káros mellékzöngéről, a zavaró visszhangokról, csak a tiszta, minden torzítástól mentes éteri tisztaságú hang/hangszer szólal meg pontosan ott és onnan, ahonnan azt a klasszikus felállás szerint várjuk. A Mimas a jelek szerint teljesen más megközelítésben dolgozza fel és teremti meg a térinformációt: Először felrajzolja a színpadot, vagy az előadóteret, majd a zenei információ alap-ján pontosan elhelyezi a már megteremtett térben a zenészeket/előadókat, mintegy ráhúzza erre a kulisszára a zenei történéseket. Különösen érzékletessé vált mindez a korábbról ismert, teljesen akusztikus zeneművek, mint például Bruch a kiváló csellista, Pieter Wispelwey előadásában rögzített Kol Nidrei zeneműve, vagy Rutter Requiemje felvételét hallgatva, de hasonlót tapasztaltam Beethoven kilencedik szimfóniáját hallgatva, a Solti által dirigált CSO előadásában. A Mimas tökéletesen homogén színpadot teremtett, a hangzástér szerves egységet képzett, nem apró mozaikokból összerakott színpadot éreztem, ahogy azt korábban igen sok készülék esetében tapasztaltam.
A fenti példák is jól illusztrálják, hogy a Mimas igazi erényeit akusztikus, klasszikus komolyzenei, vagy dzsesszfelvételek hallgatása során tudja megcsillogtatni. Még inkább igaznak tűnt ez az észrevétel, minél jobb, minél akusztikusabb és természetesebb hangú felvételeket
tettem a lemezjátszóra: Minél jobb volt a felvétel, annál jobban tündökölt a Mimas. A legtöbb nagyfelbontású elektronikához hasonlóan a Mimas is egyre jobban szólt, ahogy egyre jobb minőségű és nagyobb kihívást jelentő, komplexebb felvételekkel tettem próbára. De az is igaz, hogy a Mimas a popzene minden műfajának megszólaltatásában is ragyogóan szerepelt, Def Leppardtól Daft Punkig, az impulzusokban gazdag talpalávalóktól a 80-as évek érzelmekben gazdag rockballadáin át a rock-and-roll slágerekig. Igazán nagyot viszont a nagyzenekari felvételek hiteles, harmonikusan és dinamikusan a legkevésbé sem beszűkült, vagy bármilyen módon korlátozott megszólaltatása terén alkotott.
A műkedvelő csillagászok számára a Mimas a Szaturnusz egyik holdja. Számomra meg annak beteljesülése, amit integrált erősítőként elképzeltem hamisítatlan transzparencia és zeneiség hatalmas energiatartalékkal fűszerezve. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy az Aesthetix születőfélben lévő új csúcskategóriás elő- és teljesítményerősítői képesek lesznek-e ezt a fenomenális hangzásteljesítményt felülmúlni, vagy lesznek-e, vannak-e olyan hangsugárzók, amelyek még többet követelnek, mint amit a Mimas nyújtani tud. Csak ismételni tudom magam, aligha hiszem, hogy létezik olyan hangsugárzó, amely képes lenne arra, hogy veszítsen bármit is a Mimas a lenyűgöző zeneiségéből. Olyan erősítőről van ugyanis szó, amit minden fenntartás nélkül meleg szívvel ajánlani tudok minden zeneszerető és zeneértő számára. Biztos, hogy nekem a Mimasról sohasem egy hold fog az eszembe jutni…
Pillantás a Mimas belsejébe
Az Aesthetix saját szavaival élve: „túlspecifikált, rendkívül korszerű technológia felhasználásával készült tápegységek” képezik
a gyártóvállalat DNA-jának meghatározó részét a kezdetektől fogva. Ez nem csak mese: Az Aesthetix tényleg maga tekercseli mindegyik terméke transzformátorát. Esetünkben a Mimas 900 VA-es, öt szekunder tekercset/kivezetést tartalmazó alacsony fluxusú hálózati tápegységét is házon belül tervezték és készítették. A Mimas integrált erősítőben összesen hét tökéletesen szabályozott tápegységet találunk. Az erős-áramú tápellátásról egy 750 VA teljesítmény leadására képes és 110 Joule energia tartalékolását garantáló, középen megcsapolt hálózati transzformátor gondoskodik. Az elektroncsövek magasfeszültségét egy teljesen diszkrét, 220 µF kapacitással rendelkező szabályozott nagyfeszültségű tekercs állítja elő. A Mimas bemeneti áramköreit is egy tökéletesen diszkrét, teljesen szabályozott, 4400 uF kapacitású tápegység látja el tápfeszültséggel. Az elektroncsövek fűtését egy szabályozott egyenáramú tápegység biztosítja.
A csöveket a készülék tesztelése előtt legalább 100 órán át járatják. A tesztsorozat egy teljes FFT torzítás elemzést, 0,1 dB-es tűréshatár értékű párba válogatást az erősítési tényező alapján, a mikrofóniás és a zajszint mérést is magában foglalja. Minden előerősítő egyik meghatározóan fontos, de igen sok hibalehetőséget magában rejtő szerkezeti eleme a hangerő szabályozó egység. A Mimas ugyanazt a bonyolult, kifinomult (és meglehetősen költséges) hangerő szabályozó áramkört tartalmazza, mint a Calypso előerősítő, vagyis a hangerő 88 egy dB-es lépésben szabályozható. A szintszabályozásról egyenként kapcsolható, 1 %-os pontosságú fémréteg ellenállások gondoskodnak, szóba sem került egy olcsó, a hangzást erősen színező potenciométer vagy az olcsóbb integrált áramkörökből megépíthető egyszerűbb szintszabályozó áramkör. A transzformátor az érzékeny audió áramköröktől teljesen elszigetelt kapszulába van zárva, az árnyékolást egy rozsdamentes acélburkolat végzi, amivel egyben a készülék stabilitása és merevsége is nőtt.
Az Aesthetix nyilvánvalóan nem fejezte még be a Mimas fejlesztését, vélhetően tervei vannak még vele: A hátlapon két kártyafogadó aljzat szabad még, ide kerülhetnek a további fejlesztés alatt álló kiegészítő opciók. Az egyik ilyen bővítőkártya minden bizonnyal a két bemenetes (MM és MC) hangszedő illesztő egység lesz. A kapott információ szerint ezen a kártyán teljesen diszkrét, FET alapú, magas erősítési tényezőjű RIAA ekvalizáló áramkört tartalmazó, Wima vékonyfilm kondenzátorokkal szerelt és a tápegységet megkerülő felépítésű áramkörök lesznek. A bővítő kártyát behelyezve frissül a készülék működtető programja és az előlapi kezelőszervekkel, vagy a távvezérlővel választható majd meg az erősítési tényező (legfeljebb 72 dB) és a lezáró ellenállás értéke. A másik kártyafogadó aljzatba a tervek szerint két koaxiális, kettő optikai digitális audió bemenettel és egy USB aljzattal ellátott DAC kerül. A mintavételi frekvencia felső határa terv szerint 384 kHz/24 bit (PCM) lesz, de a kártya a DSD64 és a DSD128 (DoP) formátumú digitális audió jeleket is fogadni tudja majd.
Pillantás a kulisszák mögé az Aesthetixnél
Neil Gader
Az Aesthetix céget 1993-ban alapította a tulajdonosa és főmérnöke, Jim White. A gyártásba került első termékük a teljesen csöves Io hangszedő illesztő előerősítő volt 1994-ben, ami persze nem lehetett meglepetés, hiszen White mindig is az analóg audió világ hű katonája volt. Még napjainkban is a Thea hangszedő illesztő előerősítő az Aesthetix legnagyobb darabszámban eladott terméke.
A gyár Moorpark városban található, Los Angelestől mintegy 30 mérföldre északkeletre, a Santa Barbarába vezető autópálya mentén haladva a festői szépségű kaliforniai tengerparton. A gyár külső megjelenési képe nehezen meghatározható, belül meg a labirintusszerűen kialakított belső térben csaknem 12 ezer négyzetláb munkaterületet találunk, több teremre felosztva, ahol a különféle Aesthetix készülékeket szerelik össze. Nem nagyüzemről van szó: a cégnek mindössze hétalkalmazottja van, Ozzy White termelési igazgatót (Jim fiát) és a Mimas-projekt fő felelősét, Robert Lacy fő tervezőmérnököt is beleértve.
White fogadott az érkezésemkor. A mindig barátságos White soha nem titkolta azoknak az embereknek a nevét, akik a kezdetekben mentorálták. Már az egyetemi éveiben is arról álmodozott, hogy audió elektronikát fog tervezni és gyártani. Matematikát és fizikát tanult az egyetemen, de a legjobban az elektroncsövek világa érdekelte, ami egy olyan tudományág, amit nem igen tanítanak az egyetemeken. Így azután White leginkább autodidakta módon, saját magát képezte ezen a területen. A tervezői tevékenységét 1990-ben a Theta Digitalnál kezdte, ahol három meghatározó fontosságú mérnök volt a tanítómestere: Mike Moffat, Dave Kerstetter és Tom Lippiatt. Ahogyan White a TAS 243-as számának Back Page (hátlap) interjújában elmesélte: „A jóindulatú támogatásuk nélkül aligha lenne ma az az Aesthetix, amivé kinőtte magát!”
A kezdetektől fogva változatlan az Aesthetix tervezési filozófiája: A csöves technológia minden készülékük alapja, de White lesz az első, aki elismeri, hogy bizonyos területeken a bipoláris tranzisztoroknak és a FET-eknek is lehet helyük, elsősorban a tápegységek szabályozó áramköreiben és az erősítők kimenő fokozataiban. Az Aesthetix készülékek nulla visszacsatolással készülnek és a legtöbb esetben differen-ciális erősítést alkalmaznak, elsősorban a közös módusú zaj csökkentése és a földáram kiküszöbölése érdekében. White szenvedélye a túlspecifikált, ultra jó teljesítő képességű tápegységek fejlesztése és gyártása, valamint a rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező transzformátorok tervezése, amelyeket azután a saját üzemükben gyártanak le. A legtöbb Aesthetix készülékben fojtótekercses tápegységeket használnak a bemeneti oldalon „a jobb szabályozhatóság, a rádiófrekvenciás zavaroktól való minél jobb védelem és a transzformátor jobb terhelhetősége” érdekében. White azt is hangsúlyozta, hogy mindegyik Aesthetix termékben diszkrét szabályozó elemeket alkalmaznak az audió áramkörökben (a kimenő fokozat nagyáramú tápegységei kivételével) és a lehető legjobb minőségű elektrolit és filmkondenzátorokat építik be. Mindegyik Aesthetix készülék tápegysége igen gondosan szabályozott, hogy mindig, minden körülmények között és sok éven át a hálózati tápfeszültség állapotától és minőségétől függetlenül a lehető legjobb hangzásminőséget biztosíthassák.
Az Aesthetix üzem sokkal inkább emlékeztet egy csúcskategóriás elektronikai eszközöket gyártó szakműhelyre, mint egy kereskedelmi termékeket előállító ipari üzemre. Az üzem elsődleges célja a születendő termékek megtervezése, prototípus készítése majd a készülékek véglegesített tervek szerinti legyártása és alapos tesztelése. Az üzemben gyakorlatilag csak összeszerelés folyik, az elektronikus áramköröket máshol gyártják és készen érkeznek az üzembe. Az Aesthetix nagyjából száz kártyához szükséges, válogatott, alaposan tesztelt alkatrészt kap/vásárol egy adagban és küldi el azt a nyomtatott áramköri kártyákat gyártó üzembe. Az ott elkészült kártyákat visszakapva alaposan letesztelik azokat, mielőtt a készülékekbe szerelik. A készülékek összeszerelése és tesztelése már az Aesthetix üzemben történik.
Az alumínium készülékházakat ugyanabban a Santa Barbarában lévő üzemben gyártják és munkálják meg, amelyet sok évvel ezelőtt választott ki az Aesthetix. A szitanyomott feliratokkal és lézerrel kivágott alumínium logóval ellátott előlap különösen sokba kerül. Az előlapok és az előlap panelek végszerelése a legmunkaigényesebb feladat. Az előlapon található gombok áramköri kártyákkal, LED kijelzőkkel és lencsékkel való együttműködésének optimalizálását is magában foglalja.
Ami pedig a csövek tesztelését illeti, White megjegyzi, hogy “bármelyik és bármilyen [adott] csövet tesztelni tudunk. Itt persze nem csak egy átvezetést, vagy jó/nem jó vizsgálatot végzünk, hanem pontos torzításelemzésnek, zajelemzésnek, erősítési képesség vizsgálatnak vetjük alá a kiválasztott csöveket.” Egyszerre ezrével vásárolják a csöveket, de azt is elismeri White, hogy igen nagy a selejtszázalék, főleg a hangszedő jel illesztő egységekbe szánt csövek esetében. Ez a nagy hibaszázalék különösen nehézzé teszi a csak csöveket tartalmazó modellek, mint például a Rhea legyártását. Ráadásul folyamatosan változik a csőgyártók köre. A készre szerelt készülékeket a kiszállítás előtt legalább 10 alakommal be- és kikapcsolják, a készülékeket legkevesebb 100 órán át tesztelik/járatják. A készülékbe építés előtt még egyszer alaposan leteszteljük a nyomtatott áramköri kártyákat is, (amelyeket egyéként a gyártás más szakaszaiban már korábban is teszteltek), majd a kész készüléket „minden gombját megnyomva” zenét hallgatva teljes körű funkciótesztnek vetik alá. Mivel a gyárlátogatás gyakorlatilag egybeesett a Mimas készülék tesztjével, csak megkérdeztem, hogy mi késztette most White-ot az Aesthetix logót viselő első integrált erősítő megtervezésére. A válasza: Korábban családom egyetlen tagjának sem volt Aesthetix készüléke, a külön egységekből összerakott rendszer végképp nem jöhetett volna szóba. Most egy dobozban vehetnek egy komplett Mimas erősítőt.” De akkor miért lett az egy évesre tervezett fejlesztési ciklus végül egy négyéves maratoni projekt? White elismerte, hogy sokkal nehezebb falat volt egy olyan integrált erősítőt megalkotni, ami minden vonatkozásban ez elképzeléseinek megfelelő lett. „A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy hogyan hozhatjuk létre kevesebb kimenő egységből és hogyan csalogathatjuk ki a kívánt teljesítményt az egydobozos készülékből. De végül a több kártyából megépített és tökéletes hőelvezetést biztosító kivitel, a továbbfejlesztett árnyékolás, stb. meghozta a kívánt eredményt. Mi tagadás, embert próbáló feladat volt a korábban egy-egy külön dobozba épített különféle egységeket egy kezelhető méretű dobozba egyesíteni, de sikerrel megoldottuk!”
Megkérdeztem azt is, hogy a jelenlegi formájában gyártják-e majd tovább a Mimas integrált erősítőt, vagy létezik-e olyan terv, hogy egy Mimas „sorozat” részévé válik-e majd, amelynek része lehetne egy előerősítő és egy sztereó erősítő is. White bevallotta, hogy erősen játszott ezzel a csábító gondolattal, sőt önálló dobozba épített DAC és hangszedő illesztő erősítő álmokat is dédelgetett.
Az Aesthetix nemrégiben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A termékválasztéka jelenleg a Jupiter és a Saturn termékcsaládból áll, az egyes termékeket pedig az adott bolygó számtalan holdjának egyikéről nevezték el. A termékcsaládban előerősítőt, sztereó és mono teljesítményerősítőket, hangszedő illesztő erősítőket, DAC jelátalakítót (digitális lemezmeghajtóval, vagy anélkül) találunk. A legtöbb családtag Signature és Eclipse változatban is kapható. Ezek az egyedi változatok egyedileg kialakított tápegységet, tovább finomított alkatrészeket, még kifinomultabb hangerő szabályozó áramköröket, tovább tökéletesített készülékházakat, vagy akár egyedi kialakítású, egy színskáláról választható gombokkal szerelt házat kaphatnak.
A bemutató végén őszinte meglepetéssel hallottam, ahogy White kijelentette, hogy soha egyetlen Aesthetix termék gyártását sem zárták le. Minden valaha is forgalomba hozott termékük még ma is kapható, rendelésre legyártják. Azt is megtudtam, hogy mindegyik termékük felújítható vagy a technika mai szintjére hozható fel az üzemben. Így például a Romulus DAC/meghajtó DSD fájlok olvasására is alkalmassá tehető, hálózati csatolóval bővíthető. Mi tagadás a viszonteladók nem mindig felhőtlenül boldogok a régi készülékek életben tartásáért és az alkatrészbiztosítás kötelmei miatt, de az ügyfelek annál jobban szeretik, hogy életre szóló termék birtokába jutottak. „Az ügyfeleink ragaszkodnak a szeretett termékeikhez” mondta Jim White. „Magam is úgy tekintek minden termékünkre, mintha ügyfél lennék. 25 éve indítottuk a vállalkozásunkat és azóta egyre csak növünk, gyarapodunk. Sokat tanultunk és egyre jobbakká váltunk és válunk.”
A készülék műszaki adatai és ára
Kimenő teljesítmény: Csatornánként 150 watt 8 ohmon,280 watt 4 ohmon, mindkét csatorna hajtva.
Sávszélesség teljes kimenő teljesítménynél: 4 Hz – 150 kHz.
Bemenetek: Öt pár RCA (aszimmetrikus), öt pár XLR (szimmetrikus)
Kimenetek: Egy pár RCA, egy pár XLR
Méretei: 187,9” x 5,5” x 17,75”
Tömege: 20 kg
A készülék listaára: 9.990 EUR (a hangszedő illesztő előerősítő és a DAC kártya egyenként további 1.990 EUR). 800 EUR a fejhallgató erősítő és 490 a távirányító.
A teszt folytatása ide kattintva érhető el.
További gondolatok: Aesthetix Mimas integrált erősítő
Neil Gader tesztje. Megjelent az Absolute Sound 2021. április 15-i számában
Az első rész ide kattintva érhető el.
Az Aesthetix Mimas a jelenleg kapható egyik legkifinomultabb integrált erősítő. Elképzelhetetlenül sokat nyújt az áráért és nem ok nélkül kapta nemrégiben a Golden Ear Award (aranyfül) kitüntető elismerést. Az integrált erősítő teszteléséről szóló beszámoló nyomdába kerülésekor azonban még folyamatban volt a készülékbe építhető hangszedő illesztő egység fejlesztése. Sokan szinte már megszállott analóg hívőként ismernek, így nem csoda, hogy az Aesthetix első embere, Jim White ígéretet tett arra, hogy mihelyt forgalomba kerül az 1.250 dollárba kerülő bővítő modul, belecsúsztat egyet az éppen tesztelés alatt nálam lévő Mimas erősítő hátlapján erre a célra kialakított bővítő aljzatba és meg is tette. Tartotta a szavát, pár hónapja lemezjátszót is tudok már csatlakoztatni a készülékhez.
Az analóg lemezek magas hangzáshűségű lejátszása a kezdetektől fogva az Aesthetix kiemelt specialitása volt. A cég jobban otthon van ezen a területen, mint a legtöbb versenytársa, amint azt a nagy szakmai és felhasználói elismerésnek örvendő kétdobozos Io csöves hangszedő illesztő egysége fényesen igazol. Ezzel szemben a készülékbe építhető kártyák, vagy modulok mindeddig erősen megosztották az audiofil közönséget. Ezek az általában kedvezőbb árfekvésű beépíthető megoldások ritkán váltják ki a fekete-lemezek rajongóinak osztatlan elismerését, ők inkább a külön dobozba épített illesztő egységeket részesítik előnyben. Az is igaz, hogy jó húsz éve, ahogyan a digitális technika rohamléptű fejlődésével együtt az analóg formátum mindinkább háttérbe szorult, a beépíthető –és gyakran zajos, búgást okozó- hangszedő illesztő kártyák, modulok a nagy szériában gyártott, alacsony árfekvésű audió/videó rádióerősítők vagy integrált erősítők vevőcsalogató adalékaivá silányultak. Szerencsére az analóg lemezek iránti érdeklődés látványos újraéledését követően változott ez a kép és újra markáns vásárlói igény jelentkezett a kiváló minőségű hangszedő illesztő modulok, kártyák, eszközök iránt.
Az Aesthetix által kifejlesztett beépíthető hangszedő illesztő egység igen sok vonatkozásban nemcsak megközelíti, hanem meg is haladja számos külső, dobozos illesztő egység nyújtotta szolgáltatások körét és minőségben is messze föléjük került. A bővítő egység MM és MC hangszedők jeleit egyaránt fogadni tudja, mindkét bemenetén állítható az erősítési tényező és a terhelő impedancia. Ráadásul a bővítő egységen két bemenet található és kétféle bemeneti értékegyüttes állítható be és menthető el, így a fekete lemezek barátainak lehetőséget ad arra, hogy két általuk kedvelt hangszedő beállítási adatait őrizze a kártya, vagy ha a költségvetés lehetővé teszi, vagy a lemezjátszó futómű lehetőséget ad arra, akár kétkaros futómű is csatlakoztatható a bővítő, illesztő egységhez. A teljesen diszkrét elemekből megépített FET alapú, nagy erősítési tényezőjű, differenciális áramkörökben Wima filmkondenzátorok szolgálnak a RIAA korrekciót végző szerkezeti egységben.
A hangszedő jeleket fogadó egység (ajánlottan a készülék forgalmazója által történő) beépítése után azonnal bejelentkezik a hangszedőről érkező jel konfigurálására szolgáló program, ahol a beállításokat a Mimas előlapi kezelőszerveivel, vagy az infravörös távvezérlő gombjaival végezhetjük el. A beállítási műveletsor egyszerű és önmagától értetődő, mindössze a „TT” bemenetet kell csak kiválasztanunk és követnünk a menü utasításait, itt nincs szükség hátlapi DIP-kapcsolók állítgatására. A tesztelés során három különféle hangszedőt, háromféle kimenő feszültségszinttel használtam – egy Clearaudio Charisma V2-t (MM, 3,6 mV), egy Sumiko Palo Santos Celebration hangszedőt (MC, 0,5 mV), és egy, az alacsonyabb árfekvésű hangszedők között kiemelkedően jó adottságokkal rendelkező új Grado Opus3-at (MI, 1 mV). A lemezjátszóm pedig a már sokat próbált SME V hangkarral szerelt Sota Cosmos Eclipse futómű volt.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hangszedő illesztő egységekkel szembeni elsődleges elvárás –legyenek beépíthetőek, vagy külső dobozosok— az, hogy a lehető legalacsonyabb legyen a zajszintjük. Minél kisebb az adott hangszedő kimenő jelszintje, annál kritikusabb az illesztőegység zajszintje, hiszen az alacsony kimenő feszültség esetén nagyobb mértékű erősítésre van szükség, hogy az erősítő által elvárt bemenő szintre tudjuk emelni a jel feszültségét. Azzal pedig minden fejlesztő tisztában van, hogy minél nagyobb az erősítés mértéke, annál nagyobb a veszélye a nagyobb mértékű háttérzajnak és búgásnak. Alapvető törvényszerűség ez, mindenkinek ezzel a kihívással kell megküzdenie, aki hangszedő jelét kívánja feldolgozni.
Amint utaltam rá, a Mimas készülékek birtokosainak, akik a szinte teljesen zajmentes, ultracsendes hanglemez élvezetre vágynak, már nem kell várniuk, rendelkezésre áll a megfelelő eszköz. Az első benyomásom rögtön az volt, hogy a hangszedő illesztő egység megszólalásában tökéletesen szinkronban van a Mimas erősítő elképesztően jó hangzásával: Ugyanaz a nemes, lágymeleg középtartomány és az édeskés, de nem sziruposan rózsaszín magasak köszönnek itt is vissza. A hangszedő illesztő egységgel kiegészített készüléken lemezt hallgatva pontosan azt levegősséget, azt a kifinomult középtartományt kapjuk, amit az analóg lemezek kedvelői mindig is kerestek. Különösen jól kitapinthatóak ezek a keresett értékek a női énekhang reprodukálása terén, például a kortalan Jennifer Warnes csodálatos énekhangját hallgatva Eddie Vedder “Just Breathe” [Another Time, Another Place, BMG] lemezéről. Még a gyűjteményemben található legkisebb kimenő feszültségű MC hangszedőt (a Palo Santos-t) a legnagyobb mértékű erősítésre állítva hallgatva is meglepően csendes, háttérzaj nélküli maradt a készülék, messze jobb értéket mutatva, mint például az éppen a kezem ügyében lévő külön dobozos Pass Lab XP-17 vagy a Parasound JC 3+ hangszedő illesztő egységek tudnak.
A Mimas színpad leképezése, a háromdimenziós tér felrajzolása, a színpadmélység, a megjelenítés hitelessége pontosan olyan, amilyet egy kiváló analóg készüléktől elvárhatunk. Itt szó sincs arról, amit sok, a készülékbe építhető hangszedő illesztő kártya esetében tapasztalunk, hogy összeesik a tér, beszűkül a színpad. Nem, ez a modul testet, teret ad a hangnak, magával ragadó az élmény, tökéletes a jelenlétérzet, transzparens a hangzás. A sokszereplős felvételek –kórusok, kamarazene, dzsesszkvartettek például– pont úgy „jelentek” meg a szobámban, ahogyan az élő előadáson hallhatóak és tökéletes összhangot képzett az előadott zenemű a terem akusztikájával. Elég nagy a hallgató szobám, de a nagyzenekari felvételeknél a hátsó falnál is közel olyan tökéletes összhangot tapasztaltam, mint ahogyan a legjobb helyen lévő hallgató székemből élvezhettem az előadást.
Az áldott csend és a szívet-lelket melengető lágyság, de határozottság mellett ez a hangszedő illesztő egység másik oldalról is határozott egyéniséget mutatott. Őszintén meglepett az előadás felbontása, a csontig hatoló mélyek ereje, a bámulatosan gyors tranziensek és a teljes előadás összhangja, amikor a műfaj egyik legjobban sikerült felvételét, az “Olympic Fanfare”-t hallgattam a Winds of War and Peace [Wilson Audio] lemezről. A hatalmas dinamika és a néma csend erős kontrasztja talán a hangszedő illesztő modul egyik legfőbb erőssége, az, ahogyan a legszélsőségesebb dinamikacsúcsokat is tökéletes hitelességgel tolmácsolja és a másik pillanatban a billentyűsok leghalkabb pianisszimóját élvezhetjük anélkül, hogy a halk hangok az alapzajba fulladnának és ahogyan a következő másodpercben a készülék robbanásszerűen nagyzenekari tuttira tud váltani. A legjobban talán Holst “Mars, The Bringer of War” felvételét hallgatva tapasztalhatjuk meg ezt [The Planets, LSO, Previn, EMI]. A Mimas hangszedő illesztő moduljával hallgatva a réz- és fafúvósok hangkavalkádja, a vonósok jajgatása és az ütőhangszerek tombolása félelmetes, hátborzongató képet rajzolt fel, tökéletesen illusztrálva a borzalmat, amit egy nehéz fegyverekkel megvívott háború hozhatna magával. Vagy vegyük például Norah Jones több mint lüktető ritmusú’ “Sinkin’ Soon” [Not Too Late, Blue Note] felvételét, ahol az ütősök feszített ritmusa és a harsonák levegőt hasító hangorkánja mögül, a legváratlanabb pillanatokban és helyen bukkan elő, sejlik fel a háttérvokál fátyolszövete. A Mimas minden szinten és minden pillanatban elképesztő hitelességgel és könnyedséggel keltette életre ezt a játékosan egyedi, de rendkívül összetett felvételt. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy minden elérhető hangszedő illesztő szerkezetet volt szerencsém megvallatni, de így is nagy biztonsággal állíthatom, hogy aligha találunk másik olyan szerkezetet, amely ilyen felbontásban és életszerűen képes megszólaltatni a lemezbarázdákba rejtett zenei információt.
Mondhatjuk-e, hogy a Mimas hangszedő illesztő modulja mondta ki az utolsó szót az erő és a zeneiség tolmácsolása terén? Jogos a kérdés. A válasz első fele pedig az, hogy nem ismerek másik olyan gyártót, aki arra a bravúrra képes lenne, amit a Mimashoz kifejlesztett modul bemutatott, a másik fele pedig az, hogy a hiteles válaszhoz sokkal jobban el kellene mélyülnöm a négy számjegyű árcédulás hangszedő illesztő egységek világában ahhoz, hogy hiteles választ tudjak a kérdésre adni. Csak annyit tudok mondani, hogy az Aesthetix beépíthető hangszedő illesztő modulja egy már egyébként is elsőrangú készüléket tesz teljessé az integrált erősítők világában. Már korábban is azt mondtam, a Mimas “pontosan az a készülék, amit ma integrált erősítőként megálmodni tudnék”, de most ezt a modult megvallatva azzal egészíteném ki, hogy „egyben a legsokoldalúbb is a legjobbak között.
Mit mondott Jim White a Mimas hangszedő illesztő moduljáról?
Mik a legfőbb buktatói és csapdái az integrált erősítőkbe építhető hangszedő illesztő egységek fejlesztésének?
Két komoly kihívással kell szembesülnie annak, aki jó hangszedő illesztő egységet kíván építeni egy integrált erősítőbe: Az egyik a tápegység, illetve a tápfeszültséggel való ellátás, a másik pedig a készüléken belüli mágneses tér. A tápellátás bonyolult ügy, hiszen az integrált erősítők esetében olyan tápegységről kell tápellátást kapnunk, amely számos más funkciót is ellát, például táplálja az erősítő áramköröket, de egyes esetekben a nagyáramú kimenő fokozatokat is az látja el árammal. Éppen ezért mi kezdettől fogva úgy döntöttünk, hogy egyedi tápegységet építünk be a készülékbe, különféle tekercsekkel, és kimenetekkel, amelyeket azután az opcionális bővítő egységekhez, így például a hangszedő illesztő egység tápárammal való ellátásához használhatunk és amelyek nem, vagy csak kis mértékben végeznek más funkciót. Így azután egy rendkívül stabil, erős áramú tápegységet alkottunk. De ez még nem elég: A tápegységet duplán szabályozzuk is magán a hangszedő illesztő modulon, hogy tökéletesen leválasszuk azt a többi egység tápellátásáról, elkerülve ezáltal a zajt és a tápfeszültség ingadozását.
A készüléken belüli mágneses mezők, erőterek meg azért problémásak, mert azokat a teljesítményerősítő fokozat kiszolgáláshoz szükséges nagy transzformátorok keltik. Ezek a mágneses erőterek beszivároghatnak a hangszedő illesztő modulba, ahol igen komoly problémákat okozhatnak. A csak mozgó mágneses hangszedőket kiszolgáló egységeknél, (ahol 40 - 60 dB-es erősítés is elég) ez még könnyebben kezelhető probléma. De az alacsony, vagy közepes kimenő feszültségű mozgótekercses hangszedőknél (ahol 60–75 dB-es erősítés szükséges) ez már egy sokkal összetettebb feladat. Azt akartuk, hogy ez a modul nagyon egyedi, nagyon különleges legyen és mindenképpen az volt a szándékunk, hogy a modul az MM hangszedők mellett a kicsi, vagy közepes kimenő feszültségszintű MC hangszedőket is könnyen és kifogástalan hangzásminőséget biztosítva tudja kezelni. Ennek a célnak az elérése érdekében a bemeneti egységet hatrétegű nyomtatott áramköri kártyára szereltük, ahol a külső négy réteget szinte kizárólag csak árnyékolásra használjuk. A teljes áramkör diszkrét elemekből készült, Toshiba FET-ekkel, amelyeket kézzel válogatunk párokba. A párba válogatással jobb CMRR (közös módusú kioltási arány, vagyis az áramkör külső forrásból érkező zaj és búgás elnyomási, kioltási képességének a mértéke) értéket tudunk elérni. A teljesen diszkrét áramköri felépítéssel pedig további más előnyök mellett optimalizálni tudjuk az alkatrészek nyomtatott áramköri kártyán való elrendezését. A szórt mágneses erőterek ellen pedig úgy védekezünk, hogy a teljes bemeneti egységet egy mu-metáll kapszulába zártuk.
Milyen korlátozásokkal kell számolnunk a készülékbe épített hangszedő illesztő egységek esetében?
A legtöbb esetben az integrált erősítőkbe épített hangszedő illesztő modulok, kártyák, egységek aligha mondhatóak valódi csúcskategóriás megoldásoknak, különösen akkor nem, ha az alacsony kimenő szintű MC hangszedők jeleit is fogadják. Az ilyen kártyák, modulok általában csak alacsony erősítési tényező esetén nyújtanak elfogadható megoldást (a fentebb említett okok miatt) és ritkán nyújtanak arra lehetőséget, hogy többféle hangszedőt, terhelő ellenállást, impedanciát is kezelni tudjanak, így azután nem igazán használhatóak a legkülönfélébb hangszedőkkel. Általában csak alapvető jelformálást, RIAA-korrekciót végeznek, nem tudják azt a sokrétű szolgáltatást nyújtani, amit a külön dobozba épített hangszedő illesztő erősítőknél joggal várunk el. Ezzel szemben a tervezőcsoportunk a Mimas integrált erősítőhöz egy olyan csúcskategóriás hangszedő illesztő egységet tervezett,amely a fentebb említett problémákra is tökéletes megoldást kínál. Nem tagadom, hogy nagy kihívás volt, sokáig is tartott a fejlesztése és sok erőforrást emésztett fel. Több mint két évet dolgoztunk rajta intenzíven és végül csak az ötödik prototípus változat hozta a kívánt és remélt eredményt.
Mennyiben segített a moduláris felépítés a legjobb minőségű hangszedő illesztő egység létrejöttében?
A Mimas integrált erőstő moduláris felépítése lehetőséget adott arra, hogy önálló termékként fejlesszük ki a hangszedő illesztő egységet. Működése minden mozzanatát külön-külön optimalizálhattuk, sem az idő, sem a pénzügyi erőforrások nem jelentettek korlátot az egyes modulok fejlesztésénél. Emellett a moduláris felépítés azt az előnyt is hordozza, hogy a készülék később tovább bővíthető, a modulok cserélhetőek, így nem kell a teljes rendszert újraterveznünk, vagy lecserélnünk, ha bővíteni, frissíteni, korszerűsíteni kívánjuk a rendszert.
Precízió, stabilitás és gyorsaság…
… éppen csak egy paraszthajszállal maradjon le minőségben és szolgáltatásban a Series 7 referencia modelljeinktől – ez volt az 511-es sztereó teljesítményerősítő fejlesztési célkitűzése. Az 511-es modell is ugyanazt az audiofil használatra szánt „kapcsolóüzemű” tápegység technológiát kapta, mint ami a series 7 termékeinknél oly nagy sikert aratott. A készüléket emellett a „lehető legrövidebb jelutakra” optimalizáltuk, mind a zenei jelek, mind az erősítő egyes szerkezeti egységeit ellátó tápvezetékek a lehető legrövidebb nyomvonalon haladnak. Tegyen egy próbahallgatást és hagyja magát elbűvölni a kompromisszumok nélküli zenei megszólalás által, élvezze a zene sokféleségét és természetes szépségét! Olyan hangzásélményben lesz része, ami bárkit levesz a lábáról! Győződjön meg erről Ön is a viszonteladóink bemutatótermében!
A készülék legfőbb jellemzői
· Az audió erősítőkben való használatra optimalizált “kapcsolóüzemű” tápegység (4 x 600 VA)
· 500.000 µFaradot meghaladó pufferkapacitás a tápegységben
· 60 ampert meghaladó csúcsáram
· Sokoldalú: sztereó, mono és kettős mono üzemmódban egyaránt használható:
· A legnagyobb impulzusteljesítménye > 3.000 watt (sztereó/kettős mono üzemmódban), > 6.000 watt (mono üzemmódban)
Kiemelkedő szolgáltatásai
Többféle üzemmód
Az 511-es sztereó erősítő háromféle üzemmódban használható:
· Sztereó üzemmód: Csatornánként 140 W 8 Ω, 280W 4 Ω, 560W 2 Ω terhelésen
· Kettős mono üzemmódban: Csatornánként 140 W 8 Ω, 280W 4 Ω, 560W 2 Ω terhelésen
· Mono üzemmódban: 560 W 8 Ω, 1.120 W 4 Ω, 2.000 W 2 Ω terhelésen
Az üzemmód az 511-es sztereó teljesítményerősítő menüjében választható ki és állítható be.
Az erősítés
Az erősítő áramköri felépítése is azon a technológián alapszik, amit sikerrel alkalmaztunk a 711-es és 701-es erősítőinkben. A lelke egy saját fejlesztésű feszültségerősítő fokozat, amely legfeljebb 80 MHz-es felső frekvenciahatárig működő linearizált erősítő modulokból áll. Az áramerősítés három lépésben történik, mindegyik lépésben csak egy keskeny, éppen ezért közel lineáris működési tartományban. Az 500.000 µF puffer-kapacitással megtámogatott magas A osztályú üzemmódban működő tápegység gyakorlatilag végtelen nagyságú impulzusokat is ki tud szolgálni. A teljesítményerősítő fokozatban lévő és a hangsugárzó csatlakozó aljzatokhoz vezető áramutakat tömör réz sínek képezik, így az 511 által keltett teljesítmény maradéktalanul eljut a készülékhez csatlakoztatott hangszórókhoz, az erősítő gyakorlatilag bármilyen hangsugárzót meg tud hajtani. Az 511-es nemcsak nagy energiával képes megszólaltatni a hozzá csatlakoztatott hangsugárzókat, hanem a megkívánt pontossággal vezérli is, szabályozza azok működését, mindig a zenei forrásjel által megkívánt energiával, dinamikával és sebességgel. A rendkívül pontosan szabályozott üzemi áramszintek optimális A osztályú üzemet biztosítanak minden körülmények között, anélkül hogy közben bármilyen módosítást kellene végeznünk a zenei jelben. Éppen ezért a készülék bekapcsolásának pillanatától kezdve garantált az optimális hangminőség.
A tápellátás
A készülékben összesen 10 –az egyes feladatokhoz optimalizált- tápegység dolgozik, ezek együttesen szolgálják ki az 511-es erősítő tápfeszültség igényét. Gondosan ügyeltünk arra is, hogy a nem audió áramköröket kiszolgáló egységek ne is befolyásolhassák az audió áramkörök működését. A digitális és az audió áramköröket kiszolgáló tápegység modulok egymástól optocsatolókkal el vannak elektromosan választva. Négy abszolút csúcsminőségű kapcsolóüzemű tápegység modul, összesen 500.000 µFarad pufferkapacitással megtámogatva nem kevesebb, mint 2.400 watt audiofil minőségű tápenergiát tud biztosítani. Mind a bemeneti, mind a kimeneti oldalon csúcsminőségű szűrők dolgoznak. A készülékben hat lineáris, nagy sebességű, ultra alacsony zajú feszültségszabályozót találunk, ezek lényegesen stabilabb tápfeszültséget biztosítanak, mint ami a hagyományos felépítésű transzformátorokat alkalmazó technológiával elérhető lenne.
Az üzembiztonság
Az 511-es erősítőt a bemenetére kerülő rádiófrekvenciás és egyenáramú zavarjelektől, illetve a kimeneteken keletkező esetleges rövidzártól védő vezérlő áramkörök bármilyen üzemállapotban biztonságos működést garantálnak. A vezérlő elektronika a bemeneti jelszinteket is állandó figyelemmel kíséri. Esetleges hibás működés észlelése esetén automatikusan és azonnal némítja az 511-es sztereó erősítő kimenetét, majd lekapcsolja a készüléket.
A készülék kezelése
Az 511-es sztereó erősítő az előlapi nyomógombokkal és forgatógombbal kezelhető. A LINK rendszeren keresztül a készülék távirányítással is be- és kikapcsolható.
A készülék műszaki adatai
|
511 Sztereó/kettős mono |
511 Mono |
Hálózati tápáram |
100 – 240 V (50 – 60 Hz) |
100 – 240 V (50 – 60 Hz) |
Áramfelvétele |
< 0,5 W a készenléti üzemmódban |
< 0,5 W a készenléti üzem-módban |
Kimenetei |
2 pár aranyozott réz hangsugárzó csatlakozó aljzat |
2 pár aranyozott réz hangsugárzó csatlakozó aljzat |
Erősítési tényező |
+ 26 dB |
+ 32 dB |
Kimenő teljesítmény |
2 × 150 W 8 Ω-on |
600 W 8 Ω-on |
Impulzusteljesítmény |
> 2 × 2.000 W |
> 4.500 W |
Frekvencia átvitele (– 3 dB) |
0 – 800 kHz |
0 – 1,6 MHz |
Teljes harmonikus torzítás + zaj |
< 0,001 % 50 W/4 Ω-on |
< 0,001 % 200 W/4 Ω-on |
Intermodulációs torzítása |
< 0,005 % SMPTE |
< 0,005 % SMPTE |
Jel/zaj aránya |
108 dB (5 W/1 kHz) |
108 dB (5 W/1 kHz) |
Csatorna elválasztás |
> 120 dB 1 kHz-en |
|
Csillapítási tényező |
> 10.000 |
> 5.000 |
Legnagyobb kimenő áram |
45 A (korlátozva) |
45 A (korlátozva) |
Bemenetei |
1 × szimmetrikus (XLR) |
1 × szimmetrikus (XLR) |
Bemenő impedancia |
2 kΩ szimmetrikus (XLR) |
2 kΩ szimmetrikus (XLR) |
Méretei |
442 × 270 × 448 mm (széles x magas x mély) |
442 × 270 × 448 mm (széles x magas x mély) |
Tömege |
kb. 30 kg |
kb. 30 kg |
LINK (távvezérelt bekapcsolás) |
12 V kapcsolófeszültség |
12 V kapcsolófeszültség |
A több mint fél évszázada a klasszikus hangszedők révén legendává vált japán márkanév újjáélesztésével ez az új S-alakú hangkar nagyon is naprakészen, a jelenkor elvárásai szerint szól.
Tesztelte: Nick Tate A méréseket végezte: Paul Miller
Nem is olyan egyszerű dolog saját hangkart tervezni, elég ha csak a gyártáshoz szükséges szerszámozást, valamint a precíziós megmunkálásra és az igen gondos összeszerelésre képes műhelyeket nézzük. Talán nem is véletlen, hogy olyan kevés csúcsminőségű hangkar gyártót ismerünk a világban és hogy miért maradnak gyakran évtizedekig csaknem változatlanok a már piacra került termékek. Így azután amikor a sok évtizede gyártott egyes Glanz termékek tervezésében és gyártásában is közreműködő Masataka Hamada japán mérnök úgy döntött, hogy újraéleszti a legendás márkát és egy új hangkarcsaláddal jelenik meg a piacon, pontosan tudnia kellett, hogy milyen nehéz feladatsor elé néz.
Legelőször is meg kellett szereznie a gyártási engedélyt annak a Mitachi Acoustics családi cégnek az örököseitől, amely a Glanz márkanevet az 1950-es években bevezette és világszerte ismertté tette. Most a Hamada Electric cég gyártja a Glanz hangkarokat és egyéb eszközöket Shizoukában, Japánban. A termékválaszték a „belépő” szintű B-sorozattól a már jelentősen drágább S-sorozaton át a kisebbfajta vagyonba kerülő, referencia minőségű SD modellig terjed. A hangkarok 9, 10 és 12 hüvelykes változatban készülnek és a hosszúságuktól függetlenül mindegyik családban azonos a hangkarok ára.
Elsőrangú alkatrészek
A Glanz hangkar termékcsalád belépő tagja az MH-9B (az angliai fogyasztói ára 1.499 angol font), a zászlóshajó, az MD-124SD angliai kiskereskedelmi ára pedig 13.995 angol font. A most tesztelt MH-124S ára az audiofil közösség számára megfizethetőnek tartott tartományban van, 5.600 angol font. A termék fejlesztésének legfőbb célkitűzése az volt, hogy olyan mechanikailag stabil, teljesen egységes termék szülessen, amely biztosítja, hogy a hangszedő a lehető legkevesebb akadályt jelentő módon tudja letapogatni a lemezbarázdák oldalfalába rejtett zenei információt. A jól bevált régi hagyományokat követték, nincsenek cifra hangkarcsövek, egzotikus ragasztók vagy az űrtechnikában használatos anyagok. Ehelyett a hangkar legfontosabb szerkezeti elemei –még a hangszedő tartó papucs is- különösen kemény rozsdamentes acélból készültek – a szerkezeti elemek pedig egyetlen szerves egységet alkotva szorosan illeszkednek egymáshoz. Hamada négy nagy csapágyat épített a rendszerbe, amelyek a gyártótól kapott információ szerint igen szigorú tűréshatárértékek között pontos méretre készültek és a csapágyakat ékszerész kalapáccsal, gondos kézi munkával illesztették a helyükre.
Sokan vélhetik, hogy a rozsdamentes acélcső cseng-bong, mint a harang, de a gyártó sokat tett azért, hogy csillapítsa a kar szerkezeti elemeinek a rezonanciáját. A hangszedő tartó papucsra egy vékony gumibetétet vittek fel, míg a hangkarcső kritikus pontjaiba különleges rezgéscsillapító elemeket építettek. Az ellensúly szerelvény több réteg szénszálat, ABS gyantát és gumit tartalmaz, ezek az anyagok együttesen gondoskodnak a szerkezet tökéletes elcsatolásáról. A tűerő pontos beállítása után az ellensúly pozíciója egy kis csavarral rögzíthető.
Ez a Glanz kar kimagaslóan jó minőségű termék. A fémmegmunkálás példaszerű, finoman lekerekített élekkel, nincs rajta egyetlen pont sem, amelyet ne lenne kellemes érinteni. Könnyen kezelhető, selymesen finom a tapintása, az ujjunk a legcsekélyebb ellenállás nélkül siklik a felületén. A csomag része egy minőségben illeszkedő összekötő kábel és egy MH-4S hangszedő tartó papucs is (továbbiak igen borsos áron, darabonként 425 angol fon-tért vásárolhatóak.)
Az MH-124S futóműbe illesztéséhez 30 mm átmérőjű szerelőfuratra van szükség, amit könnyűszerrel meg tudtunk oldani a tesztelésre használt Clearaudio Innovation lermezjátszón egy egyedi hangkartartó lemezzel. A Glanz hangkarok angliai forgalmazója, a Timestep készségesen segít más típusú futóművekbe történő beszerelésnél. A teszthez többek között Lyra Dorian és Supex SD900E MC hangszedőket használtunk, az alacsony engedékenységük tökéletesen illeszkedett a kar átlagosnál nagyobb effektív tömegéhez [lásd PM mérési jelentését].
Timestep
A Timestep Distribution első embere, Dave Cawley csillapíthatatlan étvággyal keresi a legjobb analóg audió eszközöket, az orsós magnetofonoktól kezdve a lemezjátszókig. A Dartmouth városában élő és dolgozó mérnök korábban sokáig egy űrtávközlési cégnél dolgozott, amíg a hobbiját a fő tevékenységévé nem tette. Lassan már egy évtizede a fekete lemezekkel kapcsolatos készülékeket és eszközöket forgalmaz. Tavaly kapta meg a Glanz termékek kizárólagos angliai forgalmazási jogosultságát.
Japán mestermű
A Glanz MH-124S első ránézésre úgy néz ki, mintha akkor tervezték volna, amikor még a Szombat esti láz dalai vezették a slágerlistákat, de a hangja abszolút naprakész. Az első pillanatban megragadott a hangzás semlegessége és a megszólalás gyorsasága kombinációja, a hihetetlen jelenlétérzet. Végtelenül cizellált a hangzás, de ugyanakkor szabadon áramlik a zene, mindenféle elszíneződés, vagy mesterkéltség nélkül.
Thomas Dolby ‘Commercial Breakup’ felvétele [Golden Age Of Wireless; Venice In Peril Records VIP1001] tökéletesen mutatta a hangkar legfőbb erényét – a kristálytiszta középtartományt, ami nem tolakodóan, de mégis határozottan uralja a hangzást. Az első pillanatban talán túl sok is volt a jóból mindez – Dolby törékeny énekhangja, a szintetizátorok tobzódása és Linn sajátságos dobolása – és mindennek a textúrája finoman és precízen olvad össze egy egységes egésszé úgy, hogy közben a legapróbb részletek is azonosíthatóak maradnak. Az MH-124S mindvégig kiegyensúlyozott, nyugodt maradt, tökéletes magabiztossággal végezte a dolgát, a legszélsőségesebb dinamikacsúcsok sem tudták megzavarni a higgadt nyugalmát.
Egy még ennél is komplexebb kihívással, a Genesis The Lamb Lies Down On Broadway lemezével [Charisma CGS 101] szembesítve képletesen a szeme se rebbent a karnak. Inkább az történt, hogy némi költői túlzással egyből a lemez szívébe hatolt, mint egy lézervezérlésű célszerszám. Ennek az igencsak komoly próbatételt jelentő felvételnek minden apró részletét olyan hitelességgel szólaltatta meg és mégis olyan egységes egésszé összefűzve keltette életre, amit más hangkartól még nem volt szerencsém hallani. Nagy örömömre szolgált hallani, hogy hogyan emelte ki Peter Gabriel hangját a zene gitárok és billentyűsök által szőtt sűrű szövetéből úgy, hogy nem bomlott meg a felvétel egysége.
Kifinomult szinkópia
Amire viszont a legkevésbé számítottam – figyelembe véve azt, hogy ez a hangkar mentes minden „lopakodószerű” huszonegyedik századi sallangtól, ami számos riválisát „ékesíti”- az az, hogy mégis menynyire „mai” hangon tud megszólalni. Mindazonáltal a legjobban az a képessége nyűgözött le, hogy milyen tökéletesen együtt tartotta a zenészeket, milyen brilliánsan szinkopáltak egymással, de úgy, hogy közben minden zenész és minden hangszer egyedi hangzása és egyedi virtuozitása is kitapinthatóan jelen volt, világosan kihallatszott, anélkül, hogy megbontotta volna a hangzás bámulatos összhangját. Minden apró zenei részlet önmagában is élmény, de igazán értékessé az tette, hogy egyben a zenei összhang meghatározó elemévé, koherens részévé is vált: A markáns baszszusgitár hang a lábcin „incselkedésével” eddig nem igen hallott élményt jelentett. Az énekhang frazírozása is valahogy jobban „átjött”, de úgy, hogy közben érintetlen maradt a zenei összhang az énekes és a zenészek között.
Az MH-124S harmadik, engem ugyancsak lenyűgözött erénye a sztereó térleképezés. A Genesis felvétel hatalmas térben szólalt meg, valódi háromdimenziós színpadon úgy, hogy az összetett zenei kép egyes elemeit csaknem a hallgató szobám falaihoz szögezte. A szólóénekes hangja gránitból metszettnek tűnt, annyira stabil és összetett volt. Joe Jackson ‘Steppin’ Out’ felvételére váltva [Night And Day; A&M SP-4906] ez még szembetűnőbbé vált. A basszus szekvencer egy mély kanyont vágott a hangzástérbe, amelynek oldalfalára mérnöki pontossággal tűzte ki a készülék az egyes hangszerek helyét.
Meg is tévesztett egy kicsit az, ahogyan ez a hangkar minden korlát nélkül, szabadon engedi áramlani a zenét. Nagyszerű érzés megtapasztalni azt, hogy az LP legapróbb részleteit is feltárva valódi ‘hi-fi’ élményben lehet részünk, de úgy, hogy semmilyen mesterkéltség vagy divatirányzat sem érezhető ki belőle, csak a természetes hangzást élvezhetjük.
Bármilyen zenét is hallgatunk vele – legyen az Dave Brubeck ‘Take Five’ [Time Out; Columbia CS 8192] vibráló dzessz-muzsikája, vagy a rockveterán Crosby, Stills, Nash & Young ‘Country Girl’ felvétele [Déja Vu; Atlantic SD-7200] – a hangszerek nem csak azért vannak ott, hogy megszólaltassák a dallamokat. Ehelyett sokkal inkább egy nagyszerű előadás, egy tökéletes összhang ritmust adó szerkezeti elemeivé válnak. Másképpen kifejezve ez a hangkar a zene lelkébe enged bebocsátást, méghozzá úgy, hogy közben az előadás szerves egészet látjuk, halljuk.
A hi-fi news értékítélete
Senkit se tévesszen meg a hangkar 1970-es éveket idéző retró megjelenési képe! A Glanz MH-124S egy abszolút elsőrangú, modern hangkar, amelynek hangzásminősége semmilyen kívánnivalót sem hagy maga után. Valójában az utóbbi néhány évtizedben született bármely nagy hírnévnek örvendő versenytársával bátran mérettetheti meg magát. Gondosan, nagy szakmai szeretettel és tisztességgel megépített, csodálatosan megmunkált és kivitelezett műremek, öröm használni és még a jelentéktelennek aligha mondható bekerülési költsége ellenére is biztosan megéri az árát.
A hangzás minősége: 87%
A mérési eredmények: GLANZ MH-124S
Az S-sorozatú hangkarok minden főbb szerkezeti eleme –a hangszedő tartó papucsot, a hangkar csövet, a hangkartartó bakot, a csapágyházakat és a hangkar talpat is beleértve- egyetlen tömbből kimart rozsdamentes acélból készül, így, aligha nevezhető a magas/közepes engedékenységű hangszedők fogadására alkalmas alacsony/közepes tömegű szerkezetnek. Különösen igaz ez az itt tesztelt 12 hüvelykes változatra, bár a 28-30 grammos effektív tömege lenyűgöző módon egységes (néhány nagy tömegű csúcskategóriás hangkar magasabb oldalirányú, vagy függőleges irányú hatékony tömegértéket mutat), így tökéletesen fogadni tudja az alacsony engedékenységi értékkel (<14cu) jellemezhető és nehéz (10 g+) hangszedő tartó papucsba szerelt mozgótekercses hangszedőket. A négy előfeszített radiális csapágy (kettő zárt vízszintes golyóscsapágy, kettő függőleges) meggyőző módon játékmentes és mindkét síkban rendkívül alacsony, <10 mg a súrlódási együtthatója. Nincs olajcsillapítás a kar/ hangszedő tartó papucs fundamentális rezonanciájának elnyomására, de a hangszedő tartó papucsnál gumibetét nyeli el a magasabb frekvenciájú rezgéseket. A mérési eredmények szerint a teljes szerkezetnél igen alacsony az elcsatolási érték, a szerkezeti elemek ragasztóanyag igénybe vétele nélkül vannak besajtolva. Talán ennek eredményeként, talán annak köszönhetően, hogy az eltolás az egyébként egyenes rozsdamentes hangkarcső teljes hosszának 90%-ánál tapasztalható, a kar rezonancia mérési értékei sokkal kedvezőbbek, mint sok más S-kar esetében. Az elsődleges elhajlási torzulás megjósolhatóan alacsony frekvencián, 96 Hz-nél jelentkezik egy 130 Hz-es „vállal”, magas Q értékkel, de egyébként igen jól csillapítottan. A felharmonikusai 280 Hz, 375 Hz és 550 Hz frekvencián mérhetőek [lásd a lenti mérési görbét]. PM
HI-FI NEWS – műszaki adatok
A csapágy/előfeszítés típusa |
Kardán/szintállító és ellensúly |
Hatékony tömeg (függőleges/ oldalirányú) / hossza |
30 g/28 g / 305 mm |
Eltolási szög / túlnyúlás |
20° / 15 mm |
Súrlódás (függőleges/oldalirányú) |
<10 mg / <10 mg |
A leszorító erő pontossága (2 g értéknél) |
–10 % |
A hangszedő tömege/engedékenységi tartománya |
10-35 g (45 g) / 4-14 cu |
A szerelés típusa/teljes tömege |
30 mm-es furat / 1110 g |
A „korona gyöngyszeme” A termékválasztékunk legmagasabb minőségű csúcsterméke, a szakértői vélemények szerint a leghitelesebben tolmácsolja a barázdákba préselt zenét.
Csak 12"-es változatban kapható!
· A tökéletességre való törekedés jegyében számos olyan módosítást, finomítást végeztünk ezen a terméken, amely messze túlmutat az S-modellnél alkamazott megoldásoknál, például:
· Mintegy 30 szerkezeti elemét DLC (Diamond-Like Carbon, gyémánt jellegű szén) bevonattal láttuk el, ami érezhetően finomította a hang-zásminőséget.
· A szénszálerősítésű acél hangkarcső igen hatékony rezgéscsillapítást biztosít.
· A hangkarcsőben igen alacsony ellenállást jelentő vékony ezüstbevonatú vezetéket használunk, selyem köpenybe burkolva, emellett hatékony rezgéscsillapítást nyújtó anyagokkal gondoskod-tunk a tökéletes mechanikus elcsatolásról.
· Az ellensúly körül négyféle anyaggal biztosítjuk a hatékony rezgéscsillapítást, ami a hangkar egészére is kihat.
Műszaki adatai
MODELL |
MH-124S Premium |
Kiegyensúlyozása |
Statikusan kiegyensúlyozott |
Teljes hossza (*1) |
340 mm |
Effektív hossza (*2) |
305 mm |
Gyakorlati hossza (*3) |
290 mm |
Eltolódási szöge |
20° |
Javasolt hangszedő tömeg (a hangszedő tartó papuccsal együtt) |
12~31 g (40 g) |
Teljes tömege |
1,12 kg |
Túlnyúlása |
15 mm |
Letapogatási tartomány |
0,25 g (Legkisebb érték) > 6 g |
(3 g/360°-os elfordulás) |
|
Állítható magasság (*4) |
41~70 mm |
A hangszedő tartó papucs tömege |
12 g (a csavarokkal és a kábellel együtt) |
A tengelyfurat átmérője a szerelőtalpon |
16 mm Φ |
A szerelőfurat mérete |
30 mm Φ |
Rögzítési mélység |
Legfeljebb 20 mm |
(*1) : Az ellensúly tengelyvégtől a hangszedő tartó papucs csatlakozójáig.
(*2) : A hangkartalp középpontjától a tűhegyig.
(*3) : A hangkartalp középpontjától a lemeztányér középpontjáig.
(*4) : A tartóváz felső felületétől a hangkarcső vízszintes magasságáig.
MH-94S, 104S, 124S: Az S hangkar sorozat
Ez az az első osztályú hangkarcsalád, amelyről a jeles angol szakírók azt állították, hogy "a legjobb hangkar, amelyet valaha is hallottunk". Nem fér kétség ahhoz, hogy precizitásban és hangzás-minőségben minden bizonnyal felette áll az általunk korábban gyártott ipari szabványú hangkaroknak. Az európai és az USA piacra 9”-es, a japán szuper futóművekhez 10”-es változatban gyártjuk, de egyedi megrendelésre a világ legjobb futóműveihez 12”-es változatban is elkészítjük.
· A visszaverődések teljes kiküszöbölésére nem használunk rugót az antiscating szerelvény beállító szerkezetében. (A rugók visszhangot keltenek).
· A visszhang veszélyének elkerülése érdekében a hangkarcsövön belül és az egyéb szerkezeti elemekben is igen hatásos rezgésgátló/rezgést elnyelő anyagokat és eljárásokat használunk.
· Az egyes szerkezeti elemeket nemcsak egy-egy ponton, hanem a teljes csatlakozó felületükön egyesítjük. A hangzásminőség szempontjából meghatározó négy forgáspontot nagycsapágyak támasztják alá. Ezek közül a talpcsapágy a függőleges tengely irányában igen nagy méretpontos-ságú nyomócsapágy, olyan merevítő szerkezeti felépítéssel, amely a nehéz hangkarok akadály-mentes, nagy pontosságú szabad mozgását is lehetővé teszi.
· A hangszedő tartó papucs és a csatlakozófelület egyetlen darabból készült, mentes mindenféle nemkívánatos rezonanciától, kristálytiszta, szabadon szárnyaló hangzást tesz lehetővé.
· Az ellensúly területén is több rétegű rezgéscsillapítást, rezgéselnyelést alkalmazunk, ezzel tovább javítottuk a hangzást, csökkentettük a hang esetleges elszíneződésének a veszélyét.
Műszaki adatai:
MODELL |
MH-94S |
MH-104S |
MH-124S |
Kiegyensúlyozása |
Statikusan kiegyensúlyozott |
||
Teljes hossza (*1) |
252 mm |
290 mm |
340 mm |
Effektív hossza (*2) |
229 mm |
254 mm |
305 mm |
Gyakorlati hossza (*3) |
214 mm |
239 mm |
290 mm |
Eltolódási szöge |
23 |
22 |
20 |
Javasolt hangszedő tömeg (a hangszedő tartó papuccsal együtt) |
15~36 g (44 g*5) |
16~45 g |
14~38 g (45 g *5) |
Teljes tömege |
1,02 kg |
1,05 kg |
1,11 kg |
Túlnyúlása |
15 mm |
||
Letapogatási tartomány |
0,25 g (Minimum skála) > 6 g (3 g/360 elfordulás) |
||
Állítható magasság (*4) |
41~70 mm |
||
A hangszedő tartó papucs tömege |
12 g (a csavarokkal és a kábellel együtt) |
||
A tengelyfurat átmérője a szerelőtalpon |
16 mm Φ |
||
A szerelőfurat mérete |
30 mm Φ |
||
Rögzítési mélység |
Legfeljebb 20 mm |
(*1) : Az ellensúly tengelyvégtől a hangszedő tartó papucs csatlakozójáig.
(*2) : A hangkartalp középpontjától a tűhegyig.
(*3) : A hangkartalp középpontjától a lemeztányér középpontjáig.
(*4) : A tartóváz felső felületétől a hangkarcső vízszintes magasságáig.
(*5) : A méreteket úgy adtuk meg, hogy az ellensúlyt 10 mm-rel eltoltuk lefele a tömegtengelyhez képest.
Ez a belépő szint a legendás hangkarok világába, vállalható áron ad ízelítőt a Glanz hangkarok teremtette varázslatos hangzásvilágból. Az európai és amerikai lemezjátszókhoz 9”-os változatban készül, de a japán szuper lemezjátszó futóművekhez 10”-es változatban is gyártjuk.
· A hangkar cső és (a hangzásminőséget lényegesen befolyásoló) függőleges tengely szerkezeti elemei rozsdamentes acélból készülnek.
· A fő vezetőcső betét a rozsdamentes acélhoz közelálló tulajdonságú, stabil krómbevonatú sárgaréz.
· A forgáspont stabil alátámasztásáról masszív radiális csapágyazás gondoskodik.
· Az antiscating szerkezetet ABS gyantával szigeteltük, ez jelentősen csökkenti a visszhang jellegű torzításokat.
Műszaki adatai:
Modell |
MH-9B |
MH-10B |
Kiegyensúlyozása |
Statikusan kiegyensúlyozott |
|
Teljes hossza (*1) |
252 mm |
290 mm |
Effektív hossza (*2) |
229 mm |
254 mm |
Gyakorlati hossza (*3) |
214 mm |
239 mm |
Eltolódási szöge |
23° |
22° |
Javasolt hangszedő tömeg (a hangszedő tartó papuccsal együtt) |
11~28 g |
11~29 g |
Teljes tömege |
690 g |
710 g |
Túlnyúlása |
15 mm |
15 mm |
Letapogatási tartomány |
0,25 g (alsó skálaérték) – 6 g-on túl (3 g/360°-os elfordulás) |
|
Állítható magasság (*4) |
41 mm~ |
|
A hangszedő tartó papucs tömege |
Opcionális |
|
A tengelyfurat átmérője a szerelőtalpon |
16 mm Φ |
|
A szerelőfurat mérete |
24 mm Φ |
|
Rögzítési mélység |
Legfeljebb 20 mm |
(*1) : Az ellensúly tengelyvégtől a hangszedő tartó papucs csatlakozójáig.
(*2) : A hangkartalp középpontjától a tűhegyig.
(*3) : A hangkartalp középpontjától a lemeztányér középpontjáig.
(*4) : A tartóváz felső felületétől a hangkarcső vízszintes magasságáig.
Amit a Glanz márkáról tudnia kell
Masataka Hamada úr, aki annak idején a GLANZ termékeket fejlesztette a Mitachi Acoustics cégnél, most a saját új cégénél, a Hamada Electric vállalkozásanál keltette újra életre a GLANZ márkát.
Az egy nosztalgikus hangkar újraélesztéséhez kapcsolódó tervezési filozófia
Korábban a Mitachi Onkyo fejlesztési részlegénél dolgoztam, hosszú éveken át javítot-tam, szervizeltem az Ortofon SPU hangszedő családját (főleg a korábbi modelleket). Ez alatt az időszak alatt számos zenebaráttal találkoztam, akik sokat meséltek a csalódott-ságukról és hosszasan beszélgettünk arról, hogy milyennek kellene lennie az ideális hangkarnak, megvitatva a világszerte árusított ezernyi hangkarféleség előnyeit és hibáit. Számos érdekes javaslatot, ötletet is kaptam tőlük. Ezen fellelkesedve terveztem meg a GLANZ hangkart és vittem gyártásba, azzal a határozott céllal, hogy segítségével a zene hangja csendüljön fel.
A célom és az álmom az volt, hogy az eredeti, tiszta hangot halljuk. A cégünk termékei ezt a célt szolgálják, mégpedig a lehető legmagasabb szinten. Az eredeti tiszta hangzás elérése a célunk! Sajnos, a jelenleg forgalomban lévő elektronikai eszközök hangja igencsak eltávolodott az eredeti tiszta hangzástól, de amikor ennek a véleményemnek merek hangot adni, sokan vélnek excentrikusnak, kukacoskodónak, különcnek. Már csak ezért is keresem az olyan emberek társaságát, akik akárcsak egy kicsit is, de egyetértenek a nézeteimmel és a meglátásaimmal.
A GLANZ. Glanz márkanév alatt sok éven át készültek csúcsminőségű hangkarok és hangszedők, amelyek sok-sok éven át szereztek felejthetetlen örömöt az audió szerelmeseinek. Az egyedülállóan magas színvonalon megtervezett és elkészített hangkarok minden vonatkozásban figyelembe veszik a gyártásukhoz használt anyagok tulajdonságait, ami a kifinomult mérnöki tudás, a precíz gépi megmunkálás és a gondos kézi munka mellett az egyik záloga annak, hogy segítségével közelebb kerüljünk az eredeti tiszta hangzáshoz.
A GLANZ, hangkorakat igen szigorú szabályok szerint tervezzük és gyártjuk, ennek eredménye-ként kerültek a termékeink az élvonalba, segítségükkel igazi audió élményekhez juthatnak a felhasználóik. Most elmeséljük a legendás márka újjáéledésének történetét.
A Glanz kétségtelenül a világ egyik legprecízebb hangkarjainak a gyártóműhelye. Egy Glanz hangkart birtokolni annyit jelent, mint hogy egy teljesítményében és szerkezetében csaknem tökéletes termék birtokába jutott.
A Glanz 60 évnél is hosszabb tapasztalattal rendelkezik a nagypontosságú termékgyártás területén. A cég Shizuokában, Japánban lévő gyártóműhelye talán a világ jegjobban felszerelt és a legprecízebb gyártóeszközökkel rendelkező precíziós hangkar manufaktúrája. Életreszóló befektetés egy Glanz hangkar megvásárlása. Más hangkarokat egyiket a másik után vehet, de Glanz hangkarból elég egy az egész életére. Ahogy a cégvezetőnk nagyanyja mondta: „A minőség valójában olcsó”, ami alatt az értette, hogy kiváló minőségű termékből csak egyszer kell egyet vásárolnia, élete végéig ki fogja szolgálni. Nem a véletlen műve, hogy forgalmazóink és a termékeink vásárlói boldogan osztják a nézeteinket.
Glanz – A világ legjobb hangkarja? Mi úgy hisszük!
Hangkarok
A Glanz kétségtelenül a világ egyik legprecízebb hangkarjainak a gyártóműhelye. Egy Glanz hangkart birtokolni annyit jelent, mint hogy egy teljesítményében és szerkezetében csaknem tökéletes termék birtokába jutott.
MH-9B, 10B: A B hangkarcsalád
Ez a belépő szint a legendás hangkarok világába, vállalható áron ad ízelítőt a Glanz hangkarok teremtette varázslatos hangzásvilágból. Az európai és amerikai lemezjátszókhoz 9”-os változatban készül, de a japán szuper lemezjátszó futóművekhez 10”-es változatban is gyártjuk.
· A hangkar cső és (a hangzásminőséget lényegesen befolyásoló) függőleges tengely szerkezeti elemei rozsdamentes acélból készülnek.
· A fő vezetőcső betét a rozsdamentes acélhoz közelálló tulajdonságú, stabil krómbevonatú sárgaréz.
· A forgáspont stabil alátámasztásáról masszív radiális csapágyazás gondoskodik.
· Az antiscating szerkezetet ABS gyantával szigeteltük, ez jelentősen csökkenti a visszhang jellegű torzításokat.
Műszaki adatai:
Modell |
MH-9B |
MH-10B |
Kiegyensúlyozása |
Statikusan kiegyensúlyozott |
|
Teljes hossza (*1) |
252 mm |
290 mm |
Effektív hossza (*2) |
229 mm |
254 mm |
Gyakorlati hossza (*3) |
214 mm |
239 mm |
Eltolódási szöge |
23° |
22° |
Javasolt hangszedő tömeg (a hangszedő tartó papuccsal együtt) |
11~28 g |
11~29 g |
Teljes tömege |
690 g |
710 g |
Túlnyúlása |
15 mm |
15 mm |
Letapogatási tartomány |
0,25 g (alsó skálaérték) – 6 g-on túl (3 g/360°-os elfordulás) |
|
Állítható magasság (*4) |
41 mm~ |
|
A hangszedő tartó papucs tömege |
Opcionális |
|
A tengelyfurat átmérője a szerelőtalpon |
16 mm Φ |
|
A szerelőfurat mérete |
24 mm Φ |
|
Rögzítési mélység |
Legfeljebb 20 mm |
(*1) : Az ellensúly tengelyvégtől a hangszedő tartó papucs csatlakozójáig.
(*2) : A hangkartalp középpontjától a tűhegyig.
(*3) : A hangkartalp középpontjától a lemeztányér középpontjáig.
(*4) : A tartóváz felső felületétől a hangkarcső vízszintes magasságáig.
MH-94S, 104S, 124S: Az S hangkar sorozat
Ez az az első osztályú hangkarcsalád, amelyről a jeles angol szakírók azt állították, hogy "a legjobb hangkar, amelyet valaha is hallottunk". Nem fér kétség ahhoz, hogy precizitásban és hangzás-minőségben minden bizonnyal felette áll az általunk korábban gyártott ipari szabványú hangkaroknak. Az európai és az USA piacra 9”-es, a japán szuper futóművekhez 10”-es változatban gyártjuk, de egyedi megrendelésre a világ legjobb futóműveihez 12”-es változatban is elkészítjük.
· A visszaverődések teljes kiküszöbölésére nem használunk rugót az antiscating szerelvény beállító szerkezetében. (A rugók visszhangot keltenek).
· A visszhang veszélyének elkerülése érdekében a hangkarcsövön belül és az egyéb szerkezeti elemekben is igen hatásos rezgésgátló/rezgést elnyelő anyagokat és eljárásokat használunk.
· Az egyes szerkezeti elemeket nemcsak egy-egy ponton, hanem a teljes csatlakozó felületükön egyesítjük. A hangzásminőség szempontjából meghatározó négy forgáspontot nagycsapágyak támasztják alá. Ezek közül a talpcsapágy a függőleges tengely irányában igen nagy méretpontos-ságú nyomócsapágy, olyan merevítő szerkezeti felépítéssel, amely a nehéz hangkarok akadály-mentes, nagy pontosságú szabad mozgását is lehetővé teszi.
· A hangszedő tartó papucs és a csatlakozófelület egyetlen darabból készült, mentes mindenféle nemkívánatos rezonanciától, kristálytiszta, szabadon szárnyaló hangzást tesz lehetővé.
· Az ellensúly területén is több rétegű rezgéscsillapítást, rezgéselnyelést alkalmazunk, ezzel tovább javítottuk a hangzást, csökkentettük a hang esetleges elszíneződésének a veszélyét.
Műszaki adatai:
MODELL |
MH-94S |
MH-104S |
MH-124S |
Kiegyensúlyozása |
Statikusan kiegyensúlyozott |
||
Teljes hossza (*1) |
252 mm |
290 mm |
340 mm |
Effektív hossza (*2) |
229 mm |
254 mm |
305 mm |
Gyakorlati hossza (*3) |
214 mm |
239 mm |
290 mm |
Eltolódási szöge |
23 |
22 |
20 |
Javasolt hangszedő tömeg (a hangszedő tartó papuccsal együtt) |
15~36 g (44 g*5) |
16~45 g |
14~38 g (45 g *5) |
Teljes tömege |
1,02 kg |
1,05 kg |
1,11 kg |
Túlnyúlása |
15 mm |
||
Letapogatási tartomány |
0,25 g (Minimum skála) > 6 g (3 g/360 elfordulás) |
||
Állítható magasság (*4) |
41~70 mm |
||
A hangszedő tartó papucs tömege |
12 g (a csavarokkal és a kábellel együtt) |
||
A tengelyfurat átmérője a szerelőtalpon |
16 mm Φ |
||
A szerelőfurat mérete |
30 mm Φ |
||
Rögzítési mélység |
Legfeljebb 20 mm |
(*1) : Az ellensúly tengelyvégtől a hangszedő tartó papucs csatlakozójáig.
(*2) : A hangkartalp középpontjától a tűhegyig.
(*3) : A hangkartalp középpontjától a lemeztányér középpontjáig.
(*4) : A tartóváz felső felületétől a hangkarcső vízszintes magasságáig.
(*5) : A méreteket úgy adtuk meg, hogy az ellensúlyt 10 mm-rel eltoltuk lefele a tömegtengelyhez képest.
Az MH-124S Prémium hangkar
A „korona gyöngyszeme” A termékválasztékunk legmagasabb minőségű csúcsterméke, a szakértői vélemények szerint a leghitelesebben tolmácsolja a barázdákba préselt zenét.
Csak 12"-es változatban kapható!
· A tökéletességre való törekedés jegyében számos olyan módosítást, finomítást végeztünk ezen a terméken, amely messze túlmutat az S-modellnél alkamazott megoldásoknál, például:
· Mintegy 30 szerkezeti elemét DLC (Diamond-Like Carbon, gyémánt jellegű szén) bevonattal láttuk el, ami érezhetően finomította a hang-zásminőséget.
· A szénszálerősítésű acél hangkarcső igen hatékony rezgéscsillapítást biztosít.
· A hangkarcsőben igen alacsony ellenállást jelentő vékony ezüstbevonatú vezetéket használunk, selyem köpenybe burkolva, emellett hatékony rezgéscsillapítást nyújtó anyagokkal gondoskod-tunk a tökéletes mechanikus elcsatolásról.
· Az ellensúly körül négyféle anyaggal biztosítjuk a hatékony rezgéscsillapítást, ami a hangkar egészére is kihat.
Műszaki adatai
MODELL |
MH-124S Premium |
Kiegyensúlyozása |
Statikusan kiegyensúlyozott |
Teljes hossza (*1) |
340 mm |
Effektív hossza (*2) |
305 mm |
Gyakorlati hossza (*3) |
290 mm |
Eltolódási szöge |
20° |
Javasolt hangszedő tömeg (a hangszedő tartó papuccsal együtt) |
12~31 g (40 g) |
Teljes tömege |
1,12 kg |
Túlnyúlása |
15 mm |
Letapogatási tartomány |
0,25 g (Legkisebb érték) > 6 g |
(3 g/360°-os elfordulás) |
|
Állítható magasság (*4) |
41~70 mm |
A hangszedő tartó papucs tömege |
12 g (a csavarokkal és a kábellel együtt) |
A tengelyfurat átmérője a szerelőtalpon |
16 mm Φ |
A szerelőfurat mérete |
30 mm Φ |
Rögzítési mélység |
Legfeljebb 20 mm |
(*1) : Az ellensúly tengelyvégtől a hangszedő tartó papucs csatlakozójáig.
(*2) : A hangkartalp középpontjától a tűhegyig.
(*3) : A hangkartalp középpontjától a lemeztányér középpontjáig.
(*4) : A tartóváz felső felületétől a hangkarcső vízszintes magasságáig.
A hangkarjaink műszaki alapjai
A THE GLANZ esetében a legnagyobb kihívás, hogy legyőzzük a mechanikus rezgéseket
A főbb szerkezeti tulajdonságok:
A hangkarjaink műszaki alapjai
· A felhalmozott fedettség és a maszatolás kiküszöbölésével sokkal közelebb kerültünk a tiszta eredeti hangzáshoz.
· A nehezen, csak sok fáradsággal megmunkálható rozsdamentes acél használatával súlyt és tekintélyt kapott a THE GLANZ, emellett a hangzásminőség is sokat javult.
· Sikeresen csökkentettük a kiegészítő szerkezeti elemek (a segédeszközök és az azokkal együtt működő egyéb elemek) által keltett nemkívánatos apró zajokat és a nyomócsapágy alkalmazásával a lehetetlenség határáig növeltük a statikusan kiegyensúlyozott kar érzékenységét.
A mechanikus rezgések hiánya miatt keletkezett harmonikus torzítás kiküszöbölése
Az analóg lemezeken a lemezfelületbe vésett barázdákat találunk. A barázdafal felületének görbülete által kódolt jel hiteles megszólaltatásának egyik legfontosabb tényezője a hangszedővel szervesen egybeépített, kellően merev és nagy tömegű hangkar. Általában véve a tűszárban keletkező mechanikus rezgés nem alakítható át elektromos jellé, a rezgés a hangkarban marad, ami hangminőségveszteséget jelent. Ez torzuláshoz vezet, harmonikus felhangokat ad a barázdából kiolvasott jelhez (torzul a hang), felfele tolódik el a hangszín, soványabbá válnak a mélyek és természetellenes tónust kap a hangzás. Éppen ezért a THE GLANZ ennek a probléma-körnek a megoldására összpontosította az erejét és a sok év alatt szerzett tudásával és tapasz-talatával megoldást is talált rá.
A sok éves kutatómunkával megszerzett tudásunkat hasznosítva tökéletesítettük a rezgések átadásának módját.
Ügyes kezű mérnökeink és nagy szaktudású mestereink a THE GLANZ hangkar és hangszedő együttesnél megoldást találtak a hangszedő és a hangkar tökéletes mechanikus egyesítésére. A THE GLANZ gyártási előírásai igen szigorú redelkezéseket tatalmaznak a gyártás minden munka-fázisára, különös figyelmet fordítunk a nehézségi erő és a nyomaték forgáspontjának pontos meghatározására és arra a pontra, amelyen keresztül a rezonancia továbbterjed. Ennek megfe-lelően tudjuk kiválasztani a megfelelő és tökéletesen együttműködő csillapító anyagokat és megoldásokat, valamint a hangkar anyagául szolgáló rozsdamentes acél anyagösszetételét, ügyelünk a megmunkálás pontosságára és az esztergálási, marási műveletek precizitására.
Azt mondanunk sem kell, hogy minden egyes darab gondos kézi munkával készül a lehető legnagyobb méretpontossággal, a termékeinket művészi gonddal, műtárgyként készítjük el.
Minden elkészült hangkart meghallgatási próbának vetjük alá, minden műfajban jól ismert lemezek meghallgatásával és a fülünkre hallgatva végezzük el az esetleg szükséges finombeállításokat.
Tiszta hangot állítunk elő, megdöbbentő csenddel
A rendkívüli precizitással megmunkált THE GLANZ termék mentes minden felesleges sallangtól és extravaganciától, az egyszerűség és a szépség szimbólumaként tekintünk rá. Az egyetlen dísz a rendszerben talán a kifinomult műgonddal megtervezett karemelő szerkezetünk. Akit azonban zavar ez a „cicoma”, a hangkaremelő nélkül is használhatja a hangkart, meg még néhány más tartozékot is elhagyhat és a lehető legkevesebb szerkezeti elemmel élvezheti az abszolút tiszta hangzást. A hangkarhoz akár különösen nehéz Ortofon hangszedőt, vagy ultrakönnyű csúcsminő-ségű egyedi hangszedőt egyaránt használhat.
THE GLANZ olyan tökéletes, mint egy művészi alkotás.
Lágy, művészi gonddal kivitelezett görbület, tökéletesen kiegyensúlyozott méret és tömeg és a legfinomabb minőségű rozsdamentes acél fénye libabőrössé teszi a szemlélődőt. Végülis (és ez nem túlzás) ez a hangkar a természetes tiszta hangzás megteremtése érdekében folytatott sokéves kutatásunk és munkánk eredményeként született. Amikor kézbe veszi és meghallgatja, le fog döbbenni a szerkezet hangzásától, inenntől aligha mondhatjuk a hangkarunkra, hogy az csak egy „tartozék”.
A hagyományos már történelmi név alatt a korunk igényeinek megfelelő tartalommal töltve a THE GLANZ újra a középpontba került és büszkén viseli az új koronáját!
A tervezési koncepció
Amennyiben nincs megfelelően rögzítve a hangszedő tű forgásközéppontja, a rugó beremegése jelveszteséget eredményez, amint az a lejjebb látható ábrán is látszik: nem tökéletes az audió jelkimenet és a jelveszteség okán szegényessé válik a hangzás, a fülünnkel pedig a lejátszás alatt ezt torz jelként (harmonikus torzítás) érzékeljük.
A kimeneten keletkező elektromos jel = a tű mozgásának amplitúdója mínusz a hangszedő testének nemkívánatos beremegése.
A jelveszteség a karon keresztül a teljes szerkezetet beremegteti, ez a torzult jel visszakerül a hangszedőre, ami öngerjesztő folyamatként újabb torzulást eredményez. Éppen ezért elsőrangú fontosságú, hogy megakadályozzuk ezt a folyamatot a karban.
Igen fontos a kar gyártásához használt anyag fajtája és minősége is, a puha, könnyen görbülő, deformálódó anyagból készült kar újabb jelveszteséget okoz. Az is fontos, hogy csak olyan anyagokat használjunk, amelyek a nagyfrekvenciás jeleket is kezelni tudják. Egy nagyon egyszerű hasonlattal az alábbiak szerint tudjuk szemlélteni az anyagválasztás logikáját: A fanyelű kalapáccsal dolgozva alig valamit érez a kalapácsfej beremegéseiből, ahogy szöget üt vele be. A vasnyelű, tiszta fém kalapács esetében viszont közvetlenül a kezére vezeti át a kalapácsnyél a kalapácsfej keltette rezgéseket.
Fontos az is, hogy olyan anyagból és olyan kivitelben készüljön a hangkar, amely megfelelő kötésszilárdsággal rögzíthető a talphoz, a lemezjátszó vázához és amely biztosan meg is tartja azt. (Talán még emlékszenek rá, volt egy olyan szerkezet korábban, amely acélrugókat használt a hangkar rögzítéséhez. Az viszont fizikai törvényszerűség, hogy a hangszedőben keletkezett rezgés gerjeszti a szerkezet mozgását, a rugó ennek megfelelően rezonálni kezd és az így keletkezett eltorzult hangjel visszakerül a hangszedőbe). Egy egyszerű visszhangkép lesz az eredmény, ha elfeledkezik erről a fizikai törvényszerűségről.
Amennyiben megvizsgáljuk a hangkar mechanikus impedancia hurkát, látni fogjuk, hogy több helyen is keletkezhet rezgés és az a teljes szerkezeten áthalad. Vegyük az alábbi példát: a nappali valójában nem sokban különbözik a fürdőszobától, itt is a falakról, a határolófelületekről visszaverődő hangokat érzékeljük és bizony az eredeti jelhez képest torz alakban éri el az a fülünket. Azt már tudjuk, hogy létezik a torzulás, éppen ezért fontos, hogy olyan szerkezetet hozzunk létre, amely a jel felerősödésének gátlása nélkül csillapítja a rezgéseket. Lágy anyagból készült szerkezet esetén ugyan az anyag hatékonyan nyeli el a torzult hangokat, de ugyanakkor erősen csillapítja a jelszintemelkedés mértékét.
Mi tagadás, a legtöbbször úgy hallgatunk lemezeket, hogy fogalmunk sincs ezekről a történések-ről. Képzelje el azt a hangzásélményt, amiben része lehet, ha olyan szerkezeten hallgatja a zenét, amely kiküszöböli ezeket a torzulásokat és azok forrásait, helyette az eredeti tisza hangzást fogja hallani. Éppen ezért javasoljuk, hogy keresse fel a viszonteladónkat és hallgassa meg, mit értünk mi a tisza hangzás reprodukálása alatt! Szívet melengető érzésben lesz része!
Amennyiben a készüléket megvásárolva nem érzi azt a mértékű javulást, amit a bemutató teremben hallott, viszgálja át a rendszere egyéb alkotóelemeit! Gondos elemzéssel és a tapasztalt hibák kiküszöbölésével aprólékos munkával garantált lesz a siker!
A B Series tervezési alapelvei
Ez az MH-9B / 10B modellekre vonatkozik
„A legegyszerűbb a legjobb” vezéréőelvet szem előtt tarva dolgoztunk azon, hogy a nemkívánatos rezgéseket a lehető legnagyobb mértékben kiküszöbölő megoldást találjunk annak érdekében, hogy megszüntessük a torz hangzás forrását.
A hangkar legfontosabb kiegészítő szerkezeti elemeit, vagyis a hangkar támasztóbakot / a hangkar emelőt / az antiscating szerkezetet lágy műanyagból (ABS) készítettük, hogy érezhetően csökkenthessük a nemkívánatos rezgéseket.
A hangkar cső kemény, merev rozsdamentes acélból készült, mivel mint tudjuk, ez a szerkezeti elem meghatározó mértékben befolyásolja a hangminőséget. Eredményeként érezhetően javult a hangminőség, krisztálytiszta hangzás lett az eredmény.
Amennyiben gyenge szerkezet a hangzásminőség szempontjából meghatározó fontosságú alátámasztás, akkor a keltett rezgések hatására inogni, visszhangozni kezd a hangkar és ezzel közvetlenül negatív irányban befolyásolja, vagyis rontja a hangminőséget. Ebben a készülékben a négy nagy csapágy biztos alapokon nyugszik, ami meggátolja a rezonanciát és a remegést, így biztonságosan és torzításmentesen tapogathatja le a hangszedő a hangkar barázdafalait.
Az egyes szerkezeti elemek találkozási pontjait úgy terveztük meg és alakítottuk ki, hogy pontosan megmunkált felületen, szorosan érintkezzenek, lehetőség szerint kerültük a ragasztóanyagok használatát. Különösen nagy figyelmet és szakértelmet feltételez a csapágyak szerelése.
Nagyon sok feladatot adott a hangkar ívének pontos meghatározása és kialakítása, figyelembe véve azt, hogy nem lehet egy nehezen egyensúlyban és kézben tartható szerkezet. (Gondoljon csak arra, hogy mekkora erőkifejtés és kézügyesség kell egy L-alakú rúd egyensúlyban tartásához és mozgatásához!) Az ideális vonalvezetés és forma kimunkálása mellett rezgésgátló szerkezeteket építettünk be a legalkalmasabb pontokon, így hatékonyan tudtuk csillapítani, illetve elkerülni a nemkívánatos rezgéseket.
Az ellensúly szakaszon kétféle rezgéscsillapító anyagot, megoldást használtunk: 1 – alumínium és 2- műanyag (ABS) szerkezeti elemeket építettünk be annak érdekében, hogy nagy felületen nyeljék el a nemkívánatos rezgéseket.
Az S Series tervezési elvei
Ez a rész az MH-94S/104/124S és MH-124SD modellekre vonatkozik
A test főbb szerkezeti elemei kemény rozsdamentes acélból készültek. Rendkívüli nehézségekkel jár az anyag megmunkálása, de eredményeként büszkén állítjuk, hogy a hangminőség egyedülállóan kimagasló lett. Amennyiben gyenge szerkezet a hangzásminőség szempontjából meghatározó fontosságú alátámasztás, akkor a keltett rezgések hatására inogni, visszhangozni kezd ahangkar és ezzel közvetlenül negatív irányban befolyásolja, vagyis rontja a hangminőséget. Ebben a készülékben a négy nagy csapágy biztos alapokon nyugszik, ami meggátolja a rezonanciát és a remegést, így biztonságosan és torzításmentesen tapogathatja le a hangszedő a hangkar barázdafalait.
Részletesebben kifejtve a függőleges tengely alsó csapágya nagypontosságú nyomócsapágy, ami merev, stabil alátámasztást biztosít, ez pedig a nehéz karok igen pontos mozgatását is lehetővé teszi, ami nagymértékben javítja a szerkezet letapogatási képességét.
A hangkarcső hangminőséget legjobban befolyásoló kritikus részénél a nemkívánatos rezgések csillapítására a hangkarcsövön belül szénszálas merevítést alkalmaztunk, amit egy polimer szálakból szőtt rezgéscsillapító réteggel vontunk be. A hangszedőről érkező alacsony szintű jelet továbbító vezetőket alacsony ellenállású ezüstszálakkal sodortuk körbe, amit polimer szálakból font harisnya takar, tökéletes rezgéscsillapítást biztosítva a vezetőknek. (Ezt a megoldást az SD modelleknél használjuk.)
Az egyes szerkezeti elemek találkozási pontjait úgy terveztük meg és alakítottuk ki, hogy pontosan megmunkált felületen, szorosan érintkezzenek, lehetőség szerint kerültük a ragasztóanyagok használatát. Különösen nagy figyelmet és szakértelmet feltételez a csapágyak szerelése.
Nagyon gondosan ügyeltünk arra, hogy a hangkarcső ívelése ne fejtsen ki felesleges erőhatást a csapágyakra és a tartószerkezetre. Gondoljon csak arra, hogy mennyivel nagyobb erőkifejtés és kézügyesség kell egy L-alakú idom egyensúlyban tartásához és mozgatásához, mint egy egyenes rúdéhoz. A hangkarcső kritikus részeinél rezgésgátló szerkezeteket építettünk be a legalkalmasabb pontokon, így hatékonyan tudtuk csillapítani, illetve elkerülni a nemkívánatos rezgéseket.
Az ellensúly szakaszon többféle rezgéscsillapító anyagot is használtunk: 1, 2, 3 és (az SD model-leknél) 4, ezeket úgy alakítottuk ki és helyeztük el, hogy minél nagyobb felületen oltsák ki a nem-kívánatos rezgéseket. Az 1-es ponton a gumianyagot hosszú csavarok rögzítik biztonságosan, így nem kell aggódniuk a készüléktulajdonosoknak amiatt, hogy idővel elveszti a szerkezet a haté-konyságát.
A fő ellensúly szakasznál nagyfajsúlyú wolframot adtunk a rozsdamentes acélhoz, így közelebb került a tömegközéppont az alátámasztási ponthoz. A rozsdamentes és a wolfram elemeket gumibetét rögzíti egymáshoz, ami tovább csillapítja a nemkívánatos rezgéseket. (Ezt a megoldást az SD modelleknél alkalmaztuk.)
Az MH-104/124S modelleknél többféle anyagból készült hármas csillapító rendszert alkalmazunk.
Az MH-124SD modellnél többféle anyagból készült négyszeres csillapító rendszert alkalmazunk.
Azáltal, hogy az egyedi gyártástechnológiánkkal a hangkart és a hangszedő tartó papucsot egyet-len darabból készítettük el, nagymértékben csökkentettük a két szerkezeti elem találkozásánál a más megoldásoknál fellépő vibrációt. Amennyire lehetett, kerültük a felesleges szerkezeti eleme-ket és sallangokat, így az egyébként sokkal nagyobb fajsúlyú rozsdamentes acélból készült hang-karunk tömege alig lett nagyobb a más gyártók által alumíniumból készített hangkarok tömegénél. Így a hangszedőt stabilan rögzítő és a munkáját jelentős mértékben megkönnyítő rendkívül könnyű, ugyanakkor igen stabil és rezonanciaszegény szerkezetet alkottunk. Az S modellben lévő gumi, az SD modellbe épített szénszálas betét hatékonyan nyeli el a szerkezet felsőbb szakaszán keletkező nemkívánatos jeleket.
Mivel ez a karcsú és kis tömegű szerkezet (csak 10 mm széles, a hangszedő középpontjához közel támasztható alá) közvetlenül a középponthoz köthető, mérhetően csökken a vibráció, ami tovább javítja a rendszer hangzásminőségét.
A "Phasemation" a japán Kyodo Denshi Engineering Co., Ltd. hi-fi audio termékeinek a márkaneve. (Ennek megfelelően a korábban „Phase Tech” néven forgalmazott termékei neve is "Phasemation" névre változott.)
A "Phasemation" név a "Phase" (fázis) és az "Information" név ötvözete. A magas hangzáshűségű, vagyis HiFi audió alapvető feladata az, hogy a jobb és bal csatornára kiadott jelekkel hitelesen, életszerűen reprodukálja az adott adathordozón rögzített zenei információt. Ennek a célnak az elérésében meghatározó fontosságúak a csatornák közötti fázisjellemzők és erre a felismerésre alapozva hoztuk létre a vállalkozásunkat.
A vállalkozásunk gyökereit magas műszaki színvonalú elektronikai mérőműszerek tervezésében és gyártásában találja meg. A cég valójában egy mérnöki tervező iroda, a legfontosabb termékeink az önvezető rendszerekhez szükséges technológiai és technikai eszközök, amelyeket a saját fejlesztésű technológiánk felhasználásával alakítottunk ki. Az ezen a téren szerzett ismere-teink és tudásunk hasznosításával kerültünk abba helyzetbe, hogy a korszerű technológiánk és széleskörű ismeretanyagunk felhasználásával egyedülállóan magas színvonalú HiFi audió készülékeket és eszközöket gyártsunk, amelyek a rendkívül pontos fázisjellemzőik révén váltak világszerte ismertté és elismertté.
A célunk, hogy úgy reprodukáljuk a hallgató előtti és mögötti térben a konzervált hangot, hogy úgy érezze, hogy előtte játszanak a zenészek, a hallgató az adott előadás helyszínén érezhesse magát és megérthesse, megtapasztalhassa az előadók és az előadott zeneművek által tolmácsolt üzeneteket, érzelmeket. Úgy gondoljuk, hogy pontosan ez a megfelelő minőségű sztereó készülékek legfőbb feladata. A célunk elérése érdekében gondosan megtervezett és megfelelő fázis-jellemzőkkel rendelkező szerkezeti elemeket, áramköröket és rezgésgátló megoldásokat kell kifejlesztenünk és a gyakorlatban is megvalósítanunk, hogy az elvárt színvonalon és minőségben szólalhassanak meg az eszközeink és valóban az élő zene varázsát biztosítsák a hallgatók otthonában. Ezt szem előtt tartva és figyelembe véve jelenünk meg újabb és újabb termékeinkkel a piacon.
Azt is tudjuk, hogy bármilyen gondosan tervezzük és gyártjuk is az eszközeinket, aligha megoldható, hogy azok 100 %-os hatékonysággal szólaltassák meg az eredeti élő zenét. Tudnunk kell, hogy ezek csak technikai eszközök, aligha pótolhatják az élő muzsikusokat. Mindazonáltal továbbra is arra törekszünk, hogy a készülékeink hangja a lehető legközelebb kerüljön ahhoz a hangzásvilághoz, amit csak az élő előadás tud nyújtani, hogy a készülékeinket hallgatók úgy érezhessék, hogy előttük játszanak a zenészek. Ennek eléréséhez elengedhetetlenül fontos a pontos térleképezés. Éppen ezért úgy tervezzük az eszközeinket, hogy megőrizzék a pontos és precíz fázisjellemzőket. A Phasemation elkötelezett a lehető legjobb sztereó hangzás megteremtésére, hogy vissza tudja adni a hangversenytermekben átérezhető élményt. A termékeink fejlesztése során mind nagyobb mértékben támaszkodunk a korábbi készülékeinket megvásárlóktól és használóktól kapott visszajelzéseikre. Célunk az, hogy ezeket a számunkra fontos felhasználói véleményeket, kívánságokat figyelembe véve dolgozzunk a termékeink továbbfejlesztésén, illetve új eszközök kifejlesztésén. Célunk az, hogy minél több lehetséges felhasználóval oszthassuk meg világszerte az igazi sztereó hangzás élményvilágát.
・A bevált termékeinket a lehető legtovább igyekszünk gyártásban tartani, a célunk az, hogy a megvásárolt termékeket is minél tovább tudják meghibásodásoktól mentesen használni a készüléktulajdonosok.
・Felelőséggel tartozunk az általunk gyártott és értékesített termékek iránt, éppen ezért ügyfeleink számára magas színvonalú szerviz- és karbantartási szolgáltatást biztosítunk közvetve, vagy a forgalmazó partnereinken keresztül.
HANGSZEDŐ TERMÉKEINK
MC (mozgótekercses) hangszedőink
PP-2000 - MC hangszedő
A Phasemation zászlóshajója az MC hangszedők termékpalettán. Tökéletes élethűséggel adja vissza a zenét és még az előadó művész lemezbarázdába préselt szenvedélyét, hangulatát is képes kiolvasni és tolmácsolni.
A Phasemation cégnél folyamatosan dolgozunk a vállalkozásunk alap-jait megteremtő hangszedők fejlesztésén és továbbfejlesztésén. A folyamatos fejlesztés eredményeként sikerült megoldást találnunk a hangszedő és a tű oldalirányú nemkívánatos elmozdulásainak megakadályozására, a minden korábbinál jobb térleképezésre, elevenebbé, életszerűbbé tudtuk tenni a közép- és a felső tartományt, természetesen szólnak a mélyei. Mindezek alapján joggal nevezzük ezt a hang-szedőt termékeink ékkövének.
A PP-2000 MC hangszedő legfőbb jellemzői:
Új tervezésű mágneskör
A PP-1000 mágneskörének felülvizsgálata után döntöttünk arról, hogy új mágneskört tervezünk a csúcskategóriás hangszedőnkhöz. Mágnesanyagként megtartottuk a permendurt (ez egy vas-kobalt-vanádium ötvözet), de újraterveztük a mágnesjáromot (yoke).
Eredményeként új formájú, a korábbinál jobb hatásfokú és egyenletesebb mágnesteret eredményező szerkezetet sikerült létrehoznunk.
Ezzel a kimenő jelszint is nőtt anélkül, hogy meg kellett volna növelnünk a rezgést keltő szerkezet tömegét.
A rezgést keltő rendszer újratervezése
Teljesen újraterveztük a rezgéskeltő rendszert, hogy javítsunk a hangzásminőségen, a csatornaegyensúlyon, a hangzás kiegyensúlyozottságán. A mozgó tekercsben keletkező igen alacsony feszültségű jel minőségének javítására tovább tökéletesítettük a csillapító elemeket, új anyagot használtunk a nemkívánatos rezgések csillapítására, így minden korábbinál életszerűbb, természetesebb hangzást élvezhetünk.
Megtartottuk a legjobb hangzás eléréshez szükséges jól bevált anyagokat
A PP-1000 hangszedőben már bizonyítottan jó hangzást eredményező anyagokat az új zászlóshajónkban is megtartottuk: A tűszár itt is tiszta boron, ennél jobbat még nem találtunk. A mágnestekercs anyaga 6N tisztaságú oxigénmentes rézhuzal, a tekercs csévetest tiszta vas. A vezetékcsillapítót és más egyéb szerkezeti anyagokat is a PP-1000 hangszedőből örökítettük át az új csúcstermékünkbe.
A hangszedő teste továbbra is a DLC (Diamond Like Carbon, gyémántszerű szén)*1 maradt, ami a többi hangszedőnk esetében is jól bizonyított és bevált. A ház rendkívül merev, ugyanakkor tökéletesen csillapítja a nemkívánatos rezgéseket, így nem keletkeznek a hangzásminőséget rontó mellékzörejek.
*1 DLC (Diamond Like Carbon, gyémántszerű szén): Ez egy egyedi gyártástechnológiával, gőz alapú szintézissel előállított szénfilm. A keletkező anyag igen merev, nagyon jó az elektromos szigetelő képessége, elektromos és szilárdsági jellemzői közel állnak a gyémántéhoz.
Tűcsere
Az esetlegesen sérült, netán elkopott tű cseréje ügyében keresse a hangszedőt forgalmazó segítségét!
A PP-2000 hangszedő műszaki adatai:
Az áramgenerálási módszer |
Mozgótekercses hangszedő |
Impedanciája |
4 Ohm |
Javasolt tűnyomó erő |
17 – 20 mN (1,7-2,0 gramm) között |
Kimenő feszültségszint |
0,3 mV (vízszintes irányban, 1 kHz-en, 50 mm/s elmozdulás mellett) |
Engedékenysége |
8,0 x1 0(e-6) cm/dyne |
Frekvencia átvitele |
10 Hz – 30 kHz |
Csatorna elválasztása |
30 dB, vagy nagyobb (1 kHz-en) |
Csatorna egyensúlya |
1 dB-en belül (1 kHz-en) |
Javasolt üzemi hőmér-séklet tartomány |
20 ℃ - 26 ℃ |
Nettó tömege |
14,3 g |
A tűhegy típusa |
Gyémánt (vonalban érintkező /line contact/ érintkezés, görbület 0,03 × 0,003 mm) |
Tűszár |
Tiszta boron, Ø0,26 mm |
Mágnes |
Szamárium-kobalt mágnes |
A mágneskört alkotó anyag |
Permendur |
Talp |
Rozsdamentes (Gyémántszerű szénfilm bevonat) |
A hangszedő teste |
Duralumínium (Gyémántszerű szénfilm bevonat) |
PP-1000 - MC hangszedő
Alacsony impedanciájú MC hangszedő, amely a zene hiteles megszólaltatása mellett arra is képes, hogy kiolvassa a lemez barázdáiból az előadó, a művész zenéhez való viszonyát és az előadói szenvedélyét is tolmácsolja.
A Phasemation tevékenységét hangszedők tervezésével és gyártásával kezdte. Az első hangszedője, a P1 bő10 éve jelent meg a piacon, azóta is folyamatos az új termékek fejlesztése, amelynek során hatalmas tudásanyag, know-how gyülemlett fel. Az egyik legfontosabb felismerésünk a mély- és magasfrekvenciás jelösszetevők természetes, friss hangzásban betöltött szerepe, de megtanultuk azt is, hogy hogyan kell és lehet a testes mélyhangokat a zene, a harmónia szövetébe ágyazni úgy, hogy tökéletesen hitelessé váljék a hangzásélmény. Felgyülemlett tudásunk megtestesítése a PP-1000 MC hangszedő, amely igen sok vonatkozásban tér el a hagyományos építésű hangszedőktől.
A PP-1000 MC hangszedő legfőbb jellemzői
Újratervezett mágneskör
Teljesen újragondoltuk a P-1G mágneskörét, eredményeként új formai kialakítást kapott az elülső mágnesjárom (yoke) és a pólusvas. A módosítások révén nőtt a hangszedő hatásfoka és egyenletesebb lett a mágnesáram eloszlása. A kimenő feszültségszintet is sikerült úgy növelnünk, hogy változatlan maradt a hangszedő tömege.
A ház szerkezetét is újragondoltuk
Az alapoktól újragondoltuk a P-1 testét is, hogy a lehető legjobb hangzásminőséget tudjuk elérni. A talplemezt és a hangszedő házat rozsdamentes acélra, illetve duraluminra cseréltük. Emellett az egész szerkezet DLC (gyémánt jellegű szén) *1) bevonatot kapott; ezáltal a hangminőség a szerkezet merevségének és kiváló rezgéscsillapító tulajdonságainak köszönhetően oly mértékben javult, hogy az új hangszedő a termékpalettánk csúcsát jelentő termékek közé került.
*1 DLC (Diamond Like Carbon, gyémántszerű szén): Ez egy egyedi gyártástechnológiával, gőz alapú szintézissel előállított szénfilm. A keletkező anyag igen merev, nagyon jó az elektromos szigetelő képessége, elektromos és szilárdsági jellemzői közel állnak a gyémántéhoz.
A legjobb hangzás érdekében a már bevált anyagokat is átörökítettük
A P-1G és egyéb hangszedőkben már bizonyítottan jó hangzást eredményező anyagokat az új zászlóshajónkban is megtartottuk: A tűszár itt is tiszta boron, ennél jobbat még nem találtunk. A lengőtekercs anyaga 6N tisztaságú oxigénmentes rézhuzal, a tekercs csévetest tiszta vas.
Tűcsere
Az esetlegesen sérült, netán elkopott tű cseréje ügyében keresse a hangszedőt forgalmazó segítségét!
A PP-1000 hangszedő műszaki adatai:
Az áramgenerálási módszer |
Mozgótekercses hangszedő |
Impedanciája |
4 Ohm |
Javasolt tűnyomó erő |
17-20 mN (1,7 – 2,0 gramm) között |
Kimenő feszültségszint |
0,29 mV (vízszintes irányban, 1 kHz-en, 50 mm/s elmozdulás mellett) |
Engedékenysége |
8,0 x1 0(e-6) cm/dyne |
Frekvencia átvitele |
10 Hz – 30 kHz |
Csatorna elválasztása |
30 dB, vagy nagyobb (1 kHz-en) |
Csatorna egyensúlya |
1 dB-en belül (1 kHz-en) |
Javasolt üzemi hőmér-séklet tartomány |
20 ℃ - 26 ℃ |
Nettó tömege |
14,3 g |
A tűhegy típusa |
Gyémánt (vonalban érintkező /line contact/ érintkezés, görbület 0,03 × 0,003 mm) |
Tűszár |
Tiszta boron, Ø0,26 mm |
Mágnes |
Szamárium-kobalt mágnes |
A mágneskört alkotó anyag |
Permendur |
Talp |
Rozsdamentes (Gyémántszerű szén-film bevonat) |
A hangszedő teste |
Duralumínium (Gyémántszerű szén-film bevonat) |
PP-Mono - Mono MC hangszedő,
amely a hiteles zenei megszólalás mellett még arra is képes, hogy az előadó művészek lemezbarázdákba vésett zenei szenvedélyének is hangot adjon. A Phasemation régóta várt mono hangszedője.
Sok audiofil zenerajongó továbbra is ragaszkodik a mono megszólalta-táshoz. Sokan vallják azt is, hogy a forgalomban lévő mono hangszedők jó része nem nyújt kielégítő hangzásteljesítményt. Éppen ezért, meglehetősen hosszú fejlesztési időszak után a Pasemation a mono hangszedők terén is megteremtette a magas szintű harmóniát ”a friss, eleven közép- és felsőtartomány, valamint a rezonáns mélyfrekvenciás hangtartomány” között.
A vállalkozásunk újraindulásának 10. évfordulájára hoztuk forgalomba a PP-Mono hangszedőnket, amelyben a 10 éves kutatási-fejlesztési munkánk eredményét sűrítettük.
A termék legfőbb jellemzői és fejlesztési koncepciója
Legfőbb jellemzői
1. Újratervezett mágnesrendszer
Újraterveztük a mágnesrendszer formáját és belső felépítését is, növelve a hatékonyságát és megnövelve a rendszer felbontóképességét a mono lemezek minél tökéletesebb minőségben történő lejátszásához. A tűhegy sugarát a minél tökéletesebb kiolvasáshoz 1,0 mil. értékre állítottuk be. Tűszárként a mono lemezekhez alkalmasabb, könnyű és erős alumíniumot választottuk. Az eredetileg tervezett mágnestekercset kombinálva vele tökéletes hangzásteret és friss hangzást kaptunk, ami nem egyszerűen megoldható feladat a mono hangszedők világában.
2. Erős vázszerkezet
A hangszedő talplemeze és doboza rozsdamentes acélból, illetve duralumíniumból készült. Emellett DLC (Diamond Like Carbon, gyémántszerű szén) *1) bevonatot kapott, ami tovább növeli az eszköz szilárdságát és kiváló rezgéscsillapító hatású anyag.
*1 DLC (Diamond Like Carbon, gyémántszerű szén): Ez egy egyedi gyártástechnológiával, gőz alapú szintézissel előállított szénfilm. A keletkező anyag igen merev, nagyon jó az elektromos szigetelő képessége, elektromos és szilárdsági jellemzői közel állnak a gyémántéhoz.
3. Átörökítettük a csúcsminőségű hangzás elérésében bevált anyagokat, összetevőket
A PP Mono hangszedőbe is átörökítettük a többi csúcsminőségű hangszedőnkben már jó szolgálatot tett alábbi anyagokat és elemeket: szamárium-kobalt mágnest, a 6N tisztaságú oxigénmentes rézből készült mágnestekercset, a tiszta vas csévetestet és még néhány más elemet.
Az esetlegesen sérült, netán elkopott tű cseréje ügyében keresse a hangszedőt forgalmazó segítségét!
A PP-Mono hangszedő műszaki adatai:
Az áramgenerálási módszer |
Mozgótekercses hangszedő |
Impedanciája |
4 Ohm |
Javasolt tűnyomó erő |
20 mN (2,0 gramm) |
Kimenő feszültségszint |
0,38 mV (vízszintes irányban, 1 kHz-en, 50 mm/s elmozdulás mellett) |
Engedékenysége |
8,0 x10(e-6) cm/dyne |
Frekvencia átvitele |
10 Hz – 30 kHz |
Csatorna egyensúlya |
1 dB-en belül (1 kHz-en) |
Nettó tömege |
14,7 g |
A tűhegy típusa |
Gyémánt (kerek /conical/ tűhegy, görbület 0.025 mm /1 mil/) |
Tűszár |
Alumínium |
Mágnes |
Szamárium-kobalt mágnes |
A mágneskört alkotó anyag |
Permendur |
Talp |
Rozsdamentes (Gyémántszerű szén-film bevonat) |
A hangszedő teste |
Duralumínium (Gyémántszerű szén-film bevonat) |
PP-200 - sztereó MC hangszedő
Hitelesen szólaltatja meg a zenét, emellett még az előadóművész szenvedélyéről is képet kaphatunk általa.
A termék legfőbb jellemzői és tervezési koncepciója
Mind több lehetséges felhasználónk kérte, hogy hozzunk létre egy belépő szintű Phasemation hangszedőt. A markáns piaci igénynek engedve jelentünk meg a PP-200-as modellel, amely a csúcsmodelljeink szellemiségét és főbb jellemzőit örökölte. A PP-200 valamivel alacsonyabb szinten nyújtja mindazt, ami a csúcsmodelljeinket jellemzi. A PP-200 felbontása, térleképezése is a nagy modellekre jellemző színvonalú, a középtartománya és a felső regiszterek frissek, elevenek és a nagy testvérmodellekhez hasonlóan ennek a hangszedőnek is testes, de tiszta mélyei vannak.
Nagy teljesítményű, neodimium mágnesekkel készült mágneskör.
A mágneskör kialakításához neodimium mágnest használtunk. Ez a kimenő feszültségszintet is növeli, de ugyanakkor testes, dinamikus hangzást is biztosít.
A rezgésgátló rendszer újratervezésével jelentősen növeltük a hangszedő letapogatási képességét.
A rezgésgátló rendszer újratervezésével és javításával érezhetően javult a hangszedő letapogatási, barázdakövetési képessége.
Ez a hangszedő is a drágább hangszedőknél alkalmazott gyémánt tűhegyet és a boron tűszárat kapta.
A PP-2000-ben és más, drágább modelljeinkben már bizonyított gyémánt tűhegyet, tömör boron tűszárat és a 6N tisztaságú oxigénmentes rézből készült generátortekercset használjuk ebben a hangszedőben is.
Új generációs hangszedő ház.
Új formájú házat kapott a hangszedő, ez jobban védi a kényes szerkezeti elemeket a vibrációtól. Ezáltal jelentősen javult a hangminősége.
A PP-200 hangszedő műszaki adatai:
Az áramgenerálási módszer |
Mozgótekercses hangszedő |
Impedanciája |
4 Ohm |
Javasolt tű leszorító erő |
17-20 mN (1,7 - 2,0 gramm) között |
Kimenő feszültségszint |
0,3 mV (vízszintes irányban, 1 kHz-en, 50 mm/s elmozdulás mellett) |
Engedékenysége |
8,5 µ/mN (8,5 x10-6) cm/dyne |
Frekvencia átvitele |
10 Hz – 30 kHz |
Csatorna egyensúlya |
1 dB-en belül (1 kHz-en) |
Nettó tömege |
14,7 g |
Tűszár |
Tiszta boron Ø0,26 mm |
A tűhegy típusa |
Gyémánt (vonalban érintkező /line contact/ görbület 0,03 x 0,003 mm) |
Mágnes |
Neodimium |
A mágneskört alkotó anyag |
Tiszta vas |
Talp |
Mart duralumínium |
A hangszedő teste |
Mart alumínium |
A hangszedő tömege |
10,5 g |
PP-300 - sztereó MC hangszedő
Hitelesen szólaltatja meg a zenét, emellett még az előadóművész szenvedélyéről is képet kaphatunk általa.
A termék legfőbb jellemzői és tervezési koncepciója
A PP-300-as MC hangszedőnket a cég fennállása 10. évfordulója alkalmából hoztuk forgalomba az új belépő szintű MC hangszedőnként. A közép- és a magasfrekvenciás tartományát „frissesség” jellemzi, a rezonáns mélyhang tartománya, amelyet a legtöbb hagyományos MC hangszedő egyébként alig tud megszólaltatni, érezhetően jelen van a hangképben és kimagasló a hangszedő térleképezési képessége, mivel ennél a hangszedőnél is hasznosítottuk azt a tudást, amelyet a Phasemation akkori zászlóshajója, a PP-1000 modell fejlesztése és gyártása során megszereztünk.
1. A PP-1000 mágneskör technológiája alapján készült
A hangszedő mágneskörét a Phasemation akkor legjobb hangszedője, a PP-1000 esetében alkalmazott technológiával és anyagokból készítettük. A technológia további finomításával és a gyártási költségek racionalizálásával alacsonyabb árfekvés mellett is sikerült közel ugyanazt a magas színvonalú teljesítményt elérnünk. A szamárium-kobalt mágnesre váltva tovább tökéletesítettük a hangszedő térleképezését, a hangszedő olyan tökéletes jelenlétérzetet, frissességet biztosít, amelyet korábban a P-3 modell esetében még nem tudtunk elérni.
2. A csúcsminőségű hangzás érdekében megőriztük a korábbi hangszedő modellek házát
A kiváló hangzásteljesítményt nyújtó P-3 modell jól bevált duralumínium házába építettük az új PP300-as alapmodellt. Ugyanakkor az új hangszedő esetében a ház DLC (Diamond Like Carbon, gyémánt jellegű szén) *1) bevonatot kapott; ami mérhetően megnövelte a ház merevségét és rezgéscsillapító képességét.
*1) A DLC (Diamond Like Carbon, gyémánt jellegű szén)a gőzfázisú szintézissel, ionfeldolgozással előállított szénfilm neve. Ez az anyag nagyfokú merevségéről és a gyémánt hasonló képességéhez mérhető kiváló elektromos szigetelő tulajdonságáról ismert.
3. A kiváló hangzás megtartása érdekében számos anyagot és megoldást vettünk át az egyéb hangszedőinkből
A kiváló hangzásteljesítmény és leképezés biztosítása érdekében az alábbi anyagokat és megoldásokat vettük át a PP-300-as hangszedőnkbe az általunk gyártott PP-1000 és egyéb hangszedőkből: A tiszta boronból gyártott tűszárat, a 6N tisztaságú oxigénmentes rézből készült lengőtekercset, a tiszta vas csévetestet és néhány egyéb szerkezeti elemet.
A PP-300 hangszedő műszaki adatai:
Az áramgenerálási módszer |
Mozgótekercses hangszedő |
Impedanciája |
4 Ohm |
Javasolt tű leszorító erő |
20 mN (2,0 gramm) |
Kimenő feszültségszint |
0,28 mV (vízszintes irányban, 1 kHz-en, 50 mm/s elmozdulás mellett) |
Engedékenysége |
8,0 x 10-6) cm/dyne |
Frekvencia átvitele |
10 Hz – 30 kHz |
Csatorna elválasztása |
Legalább 30 dB (1 kHz-en) |
Csatorna egyensúlya |
1 dB, vagy kevesebb (1 kHz-en) |
Nettó tömege |
11,1 g |
Tűszár |
Tiszta boron Ø0,26 mm |
A tűhegy típusa |
Gyémánt (vonalban érintkező /line contact/ görbület 0,03 x 0,003 mm) |
Mágnes |
Kobalt-szamárium |
A mágneskört alkotó anyag |
Tiszta vas |
Talp |
Mart duralumínium |
A hangszedő teste |
Mart alumínium |
PP-500 - sztereó MC hangszedő
Hitelesen szólaltatja meg a zenét, emellett még az előadóművész szenvedélyéről is képet kaphatunk általa.
A termék legfőbb jellemzői és tervezési koncepciója
Legújabb hangszedőnk, a PP-500 valójában a 2015. év végén forgalomba került csúcsmodellünk, a PP-2000 némileg egyszerűbb, kedvezőbb árfekvésű változata.
Miközben csökkentettük az előállítási költségét, gondosan ügyeltünk arra, hogy megmaradjon a PP-2000-es legtöbb jó tulajdonsága, nevezetesen a hangzástér oldalirányú kiszélesítése, a kiváló térleképezés, a friss közép- és felső tartomány és a mélyfrekvenciás hangok tisztasága.
Újratervezett mágneskör
A PP-500-as MC hangszedőnk a jelenlegi zászlóshajónk, a PP-2000 mágneskör technológiáján alapszik. A PP-2000-es modellhez hasonlóan ennek a modellnek is kivételesen jó a mágnestere, magas a hatásfoka, egyenletes, kiegyensúlyozott hangzást biztosít.
Jelentősen sikerült növelni a hangszedő kimenő jelszintjét anélkül, hogy azzal megnöveltük volna a rezgő rendszerelemek tömegét.
Jelentősen megnövelt letapogatási képesség a rezgő rendszer újratervezése révén
Az ebben az osztályban optimális hangzásminőség elérése érdekében jelentős mértékben feljavítottuk a PP-300-as modell rezgő rendszerét: A rendszer alapjául duraliminiumot választottunk és a teljes rendszert a PP-500-as modell esetében kitűzött céloknak megfelelően finomhangoltuk.
Fáradozásunk eredményeként szenzációsan jó hangzást sikerült elérnünk, a hangszedő hangja természetes, életszerű.
A lehető legjobb hangzás érdekében átvettük a sikeres modellünk csúcsminőségű anyagait és szerkezeti elemeit
A PP-2000 és más modellek esetében már bizonyított csúcsminőségű anyagokat használjuk a PP-500-as gyártása során is. Az új hangszedőnk a csúcsmodell alábbi szerkezeti elemeit kapta csekély módosításokkal: A tiszta boron tűszárat, a 6N tisztaságú oxigénmentes rézhuzalból készült mozgó tekercset, a tiszta vas csévetestet, a csillapító elemeket és még néhány más alkatrészt.
A hangszedő testét a nagy elismertségnek örvendő DLC (Diamond Like Carbon, gyémánt jellegű szén)* bevonattal láttuk el. A bevonat merevsége és magas rezgéscsillapító hatása révén tovább tisztult a hangzás és a hangszedő térleképező képessége.
*1) A DLC (Diamond Like Carbon, gyémánt jellegű szén)a gőzfázisú szintézissel, ionfeldolgozással előállított szénfilm neve. Ez az anyag nagyfokú merevségéről és a gyémánt hasonló képességéhez mérhető kiváló elektromos szigetelő tulajdonságáról ismert.
A PP-500 hangszedő műszaki adatai:
Az áramgenerálási módszer |
Mozgótekercses hangszedő |
Impedanciája |
4 Ohm |
Javasolt tű leszorító erő |
17-20 mN (1,7 - 2,0 gramm) között |
Kimenő feszültségszint |
0,3 mV (vízszintes irányban, 1 kHz-en, 50 mm/s elmozdulás mellett) |
Engedékenysége |
8,0 x 10-6) cm/dyne |
Frekvencia átvitele |
10 Hz – 30 kHz |
Csatorna elválasztása |
Legalább 30 dB (1 kHz-en) |
Csatorna egyensúlya |
1 dB, vagy kevesebb (1 kHz-en) |
Nettó tömege |
11,3 g |
Tűszár |
Tiszta boron Ø0,26 mm |
A tűhegy típusa |
Gyémánt (vonalban érintkező /line contact/ görbület 0,03 x 0,003 mm) |
Mágnes |
Kobalt-szamárium |
A mágneskört alkotó anyag |
Permendur |
Talp |
Mart duralumínium (Gyémánt jellegű szénnel bevonva) |
A hangszedő teste |
Mart duralumínium (Gyémánt jellegű szénnel bevonva) |